EGYRE NAGYOBB A BAJ A METÁNÁL ÉS A GOOGLE-NÉL

A Facebook anyavállalata és a Google egyre nehezebben tudja tartani a korábbi gazdasági céljait, az egyik legsúlyosabb eszközhöz nyúlnak, hogy a költségeket tovább csökkentsék.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2022. szept. 27. 6:03
Egyre nagyobb a baj a Metánál és a Google-nél

Globálisan lassan mindenkit érint a válságos helyzet, a Meta és a Google kapcsán már voltak arról hírek néhány hónapja, hogy megszüntetik a munkaerőfelvételt és létszámstopot hirdetnek, de a jelek szerint ez nem volt elegendő. A napokban már mindkét vállalat kapcsán arról számoltak, be, hogy kirúgásokra adhatják a fejüket.

A munkavállalók elbocsájtásához már tényleg csak végső esetben szoktak nyúlni ezek a cégek, hiszen a befektetők szemében ez az intézkedés nagy félelmet kelt. A leépítéskor már lényegében borítékolható, hogy a növekedési pályán maradás vagy arra visszatérés egy hosszadalmasabb folyamat lesz. Éppen ezért ezek az IT óriások általában az utolsó pillanatig próbálják húzni, és áthelyezésekkel igyekeznek gondoskodni arról, hogy a helyzet rendeződjön. Most azonban úgy fest, hogy ez már nem elegendő, fel kell számolni munkahelyeket.

Elsődlegesen a Meta kapcsán számolt be arról a The Wall Street Journal, hogy a színfalak mögött csendben elkezdte leépíteni néhány dolgozóját. Nem használták a vezetők az elbocsájtás szót, de ezen dolgoznak, amellett, hogy a legtöbb esetben azért inkább azon vannak, hogy a lehető legtöbb embernek azért a Meta ernyője alatt próbálnak előbb új helyet találni.

Hasonló a helyzet elvileg a Google berkeiben is. A vállalat a nagyobb kapacitást igénylő fejlesztésekhez próbálja az embereket átcsoportosítani, plusz feladatot találni, akiknek éppen nincs elég munkája – vagy nem termelnek eleget a munkájukkal.

Galéria megnyitása

A Meta állítólag legalább 10 százalékkal szeretné lentebb faragni a működési költségét, hogy ezáltal a költéségek szempontjából hatékonyabbá váljon. Úgy fest, hogy a bevételek kiesését már csak úgy képes kompenzálni, ha a saját kiadásait lentebb faragja. Ez egy akkora vállalat esetében, mint a Meta, egy elképesztően nehéz feladat. Ezért is kerülhetett már most terítékre a létszám csökkentése. Nem arról van már szó ezen a szinten, hogy egy kicsit spórolnak a kiadásokon vagy átszervezik a munkarendet.

Arról egyik vállalat esetében nincs információ, hogy mennyi munkavállalót érinthet majd a gazdasági megszorítás, és az ezzel járó leépítés. Azt jelezték már korábban, hogy a kiadások csökkentésénél mindig vizsgálják a lehetőségét annak, hogy ez a lehető legkevesebb esetben érinthessen munkahelyeket, szóval nem akar a dolgozóknak kellemetlenséget okozni. Főleg ebben a mostani helyzetben nem akarnak senkit nehéz helyzetbe sodorni.

Galéria megnyitása

A Meta korábban azt közölte, hogy olyan területekre koncentrál jelenleg, mint a kiterjesztett valóság és a virtuális valóság, ami a részét képezi annak az ambíciónak, hogy a metaverzumot megvalósítsa. A Meta tavaly teljes arccal fordult a metaverzum felé, ami a mostani körülmények között már egészen biztos, hogy hátrébb került a prioritási sorban, de ettől függetlenül például ott a fejlesztők köre még nyáron is bővülésben volt. A vállalat szeretné megalkotni az immerzív internetet, ahol a felhasználók már a virtuális térben élik meg a közösségi élményeket.

A Google arról beszélt, hogy az emberektől azt várja, hogy vállalkozóbbak legyenek, és olyan munkakörökben is próbáljanak segíteni, amikhez van háttértudásuk, de egyébként az nem az ő feladatuk lenne. Rugalmasságot vár az emberektől a keresőóriás, sok helyen ugyanis átfedésekkel meg lehetne oldani a nagyobb kapacitást igényt. Új embereket a cég már egy ideje nem igazán vesz fel, átszervezésekkel próbálja megoldani az új feladatok megoldását.

Galéria megnyitása

Belső információk szerint a Metánál 30 napja van a dolgozóknak arra, hogy házon belül új feladatokat találjanak maguknak, mielőtt esetlegesen megválnak tőlük, a Google-nél pedig állítólag 60 napot adnak a dolgozóknak arra, hogy megtalálják a módját annak, hogy a tudásukat más területen is kamatoztassák házon belül. A megszellőztetett információk kapcsán a Google azt mondta, hogy az ilyen esetekben egyébként 95%-ban születik megoldás, nem kell elbocsátásról dönteni, de ez az arány mostanában könnyen lehet, hogy rosszabb lesz.

Galéria megnyitása

A Meta és a Google egyébként globálisan óriási foglalkoztatónak számít. A keresőóriás alkalmazásában a legutóbbi hivatalos adatok szerint 174 ezer munkavállaló van, a Facebook anyacége pedig 83 500 dolgozót foglalkoztat.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

12 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
takos81
takos81
2022. szept. 28. 21:44
#6

Én úgy látom (már jó ideje) hogy ezek a cégek, de főleg a Facebook elérték a csúcsot, innen már nincs tovább. Arra, amire létre lett hozva, azt maximálisan teljesíti, sőt, már túl is teljesíti. Egy közösségi oldalként jött létre, ahova az emberek kirakhatják az unalmas képeiket, és ezért cserébe reklámokat nézegethetnek. Ezen már nem igazán van mit újítani. A Google-nél is kitaláltak már mindent, nem kell több app, pont elég van. Szerintem törvényszerű volt, hogy megáll a növekedés mindkét cégnél.

j0ttemlukra
j0ttemlukra
2022. szept. 27. 20:39
#5

Ezek mind nyugati kapitalista cégek, semmi több.
A világ más pontjain remekül megvannak már most is nélkülük.
Csak ezt nem írjátok meg, mert Magyarország is a nyugatiak farkát szopja.

Pendra
Pendra
2022. szept. 27. 22:00

@j0ttemlukra

Az a baj egyfolytában csak hanyatlik, de valahogy sehogy nem akaródzik neki kimúlni. 

Amióta azt mondogatják, hogy a dekadens nyugat az utolsókat rúgja, azóta keleten lehanyatlott a császárság, a kommunizmus, a szocializmus, a demokrácia és úgy tűnik a jelenleg regnáló despotizmus lehanyatlását is túléli. 

Kis hazánkban a hanyatló nyugattal párhuzamosan lehanyatlott a királyság, a kommunizmus, a régensség, a diktatúra, a demokrácia, a kommunizmus megint a szocializmus, a demokrácia megint és a diktátor hazudja az arra fogékonyaknak, hogy félnetek nem kell ha a jövőt kínából diktáljâk.

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2022. szept. 27. 13:59
#4

Szaladt a szeker amig nem kellett adot fizessenek. 

Lehetett roluk tomkelegevel cikkeket irogatni meg odakat zengeni a forbes-ban es a  hasonlokban.

Eloremutato es innovativ vallatvezetes, fitalos uzleti hozzaallas, blahblahblah............

Most hogy adozni kell (vagy fizetgetni a bunteteseket) mar nem is olyan sikercegek.

Semmi koze a most kialakult helyzethez csak annyiban, hogy nem omlik mar hozzajuk az allami penz.

Most a lockheed-nek meg a tobbinek van ra szuksege.

__PARASZT__
__PARASZT__
2022. szept. 27. 8:47
#2

Ki gondolta vona, hogy az ilyen pénzégetö cégek problémásak lesznek, ha eltunik az ingynepénz, de azért skandáljuk szorgosan #azszankciokmukodnek hashtaget :)

djkakukk
djkakukk
2022. okt. 5. 18:58

@wildstorm Nem, csak ő a bircaman meg a bircahang, alias fide$$nyiktroll.

R3LaX123
R3LaX123
2022. szept. 27. 6:12
#1

Ilyen az, mikor a világ összes pénze sem elég...

Vissza az oldal tetejére