A Pluto a Naprendszer egyik legrejtélyesebb objektuma, és ez a kép a New Horizons 2015-ös látogatása óta csak tovább bonyolódott. A törpebolygó a vizsgálatok alapján geológiailag még mindig aktív, ami egészen érthetetlennek tűnik méretei és Naptól való távolsága fényében, és összetétele is tartogat meglepetéseket.

A New Horizons és a Rosetta szondák adatai alapján egy amerikai kutatócsoport új teóriát dolgozott ki a Pluto formálódásával kapcsolatban. Az „óriásüstökös-modell” alapján az égitest a Naprendszer korai időszakában nagyjából egymilliárd üstökös anyagából állt össze. Míg a New Horizons egy évtizedet utazott, hogy az első ember alkotta járműként átrepüljön a Pluto és holdjai rendszerén, a Rosetta egy üstököst, a 67P/Csurjumov-Geraszimenkót tanulmányozta évekig, minden korábbi űreszköznél közelebb merészkedve az érdekes égitesttípushoz.

A két szonda adatai alapján a Pluto és a Rosetta üskököse meglepő hasonlóságokat mutat, ami összetételüket illeti. A törpebolygó szív alakú Tombaugh-régiójának bal lebenyét alkotó Szputnyik-síkság nitrogénben gazdag gleccsereinek nitrogéntartalma például gyakorlatilag pontosan egyezik azzal a mennyiséggel, amit a 67P/Csurjumov-Geraszimenkón mértek a szakértők.

Ami a kutatók szerint abból eredhet, hogy a Pluto ez utóbbi üstököshöz hasonló égitestekből állhatott össze rendszerünk korai időszakában. A sajátos építőelemek kémiai összetételét aztán később némileg módosította a folyékony víz és a feltételezett felszín alatti óceán jelenléte, mondják a szakértők, akik az eredmények ellenére sem állítják, hogy új elméletük mindent megmagyaráz a Plutóval kapcsolatban.

Míg a Rosetta küldetése 2016 szeptemberében véget ért, a New Horizons tovább folytatja munkáját, és jelenleg a Kuiper-öv egy kisebb, hideg objektuma, a 2014 MU69 felé tart. Az aszteroidát várhatóan 2019. január 1-én éri el, 1,6 milliárd kilométerre közelítve meg annak felszínét.