A pókok hálója közismerten kiváló rovarcsapda mechanikai ereje, ragacsossága, elhelyezkedése és szerkezete miatt. Egy új kutatás eredményei szerint azonban egye pókfajok ennél cifrább trükköket is bevetnek a zsákmány elejtése érdekében: elektromos töltést adnak hálójuknak, hogy az magához vonzza a szintén töltéssel rendelkező rovarokat.

A repülő rovarok többsége pozitív töltésre tesz szert, mivel a levegő részecskéivel való interakciókban elektronok szakadnak le testük külső rétegeiről. Ez a tény sokat segít például a növények beporzásában, a negatív töltésű virágpor ugyanis gyakorlatilag ráugrik a virágot megközelítő méhre. Újabb kutatások arra is fényt derítettek, hogy a méhek egy része a virág elektromos mezője alapján képes megítélni, hogy járt-e az elmúlt időszakban valamelyik fajtársa a növényen, vagyis landolás nélkül megállapítja, hogy érdemes-e leszállni a virágra nektár reményében.

Az Észak-Karolinai Egyetem kutatója, Victor Ortega-Jimenez kislányával játszva észlelte először, hogy a pókhálók töltéssel rendelkeznek. A biológus az elektrosztatikus erőket igyekezett demonstrálni csemetéjének egy Fun-Fly-Stick nevű játék segítségével. A varázspálcára emlékeztető eszközbe egy miniatűr Van de Graaff-generátor van beleépítve, így képes apróbb tárgyakat pozitív töltéssel ellátni. Ha ez megvan, a pálca segítségével lebegtetni lehet az adott objektumot, mivel a pálca és a tárgy egyaránt pozitívan töltött, tehát taszítják egymást. Ortega-Jimenez azt vette észre, hogy amikor pókhálókhoz közelít a pálcával, azok vonzódnak az eszközhöz.

A biológus kíváncsi volt, hogy vajon a rovarokra is hasonló hatással van-e a háló, ezért egy kollégájával frissen elhullott rovartetemeket (méheket, fémzöld döglegyeket, ecetmuslicákat, levéltetveket), és kétféle méretben vízcseppeket töltöttek fel a pálca segítségével. A kísérlethez begyűjtöttek néhány keresztespók hálót is, amelyeket egy vízszintes fakeretre feszítettek ki. Ez után a feltöltött rovarokat és vízcseppeket 25−35 centiméteres magasságból egyesével ráejtették a hálóra, és kamerán rögzítették, hogy mi történik.

Úgy találták, hogy a háló szálai gyakorlatilag „kinyúlnak” a lefelé eső töltött objektumért, mielőtt az elérné a keret síkját. A deformáció mértéke megegyezik a szálak közti távolság értékével, vagyis a háló 1−2 milliméterre kilendül a pozitív töltésű rovar vagy vízcsepp irányába. A kísérletet töltéssel nem rendelkező objektumokkal is elvégezték, ezeknél azonban nem tapasztaltak hasonló jelenséget. A szakértők szerint a háló negatív töltése javítja a zsákmány elejtésének esélyeit, hiszen a rovarnak el sem kell érnie a háló síkjáig, hogy megpecsételődjön a sorsa, a fizikai kontaktus megtörténte után pedig a már a ragadós szálak biztosítják, hogy ne tudjon megszökni az áldozat. Ortega-Jimenez a kutatás következő fázisában már terepi körülmények között tervezi vizsgálni a rovarok és a pókháló elektrosztatikus interakcióit.