David M. Eagleman​​ és Don A. Vaughn új, egyelőre nem lektorált tanulmányukban egy nagyon érdekes és kreatív teóriával járulnak hozzá az alvással és az álmokkal kapcsolatos elméletek népes csoportjához. A kutatók szerint az álmok célja, hogy alvás közben is stimulálják a látókérget, amely különben az éjszakai hosszas szünet után nem tudna megfelelően működni felkelés után.

A látókéreg nyakszirti lebenyben található, és az utóbbi évek kutatásai alapján tudni lehet, hogy vizuális stimulusok hiányában képes másfajta behatásokra is reagálni. A vakokban például ide helyeződhet át a tapintás feldolgozásának egy része. Ezt a fajta áthuzalozódási képességet nevezzük neuroplaszticitásnak. Az agy plasztikussága alapvetően jó dolog, hiszen sérülés vagy más problémák esetén maga a szerv ugyan nem nagyon képes regenerálódni, de új szinapszisok és pályák kialakítása révén a kieső területek feladatait más régiók vehetik át, és a felhasználatlan régiók is új szerepet kaphatnak.

Eagleman​​ és Vaughn szerint azonban a látókéreg kapcsán a neuroplaszticitás veszélyes is lehet, mivel látásunk, szemben más érzékszerveinkkel, nem aktív folyamatosan. Amikor alszunk, nem kapunk vizuális ingereket, így látókérgünk veszélybe kerülhet: más érzékeink azzal fenyegetik, hogy átveszik felette az uralmat. A kutatók teóriája szerint ennek megelőzésére szolgálnak az álmok, amelyek aktívan tartják a látókérget, megőrizve annak integritását.

Az elmélet kétségkívül újszerű és érdekfeszítő, ugyanakkor sok kérdés felmerülhet a szakértők állításaival kapcsolatban. Eagleman​​ és Vaughn egyrészt arra alapoznak, hogy a neuroplaszticitás nagyon gyorsan, akár pár óra alatt is érvényesülhet, amire nem nagyon vannak meggyőző bizonyítékok. Valóban úgy tűnik, hogy a gyors szemmozgásos REM-szakaszban az álmok stimulálják a nyakszirti lebenyt, ettől azonban még egyáltalán nem biztos, hogy az álmok fő célja a látókéreg lefoglalása lenne.

A kutatók tanulmányukban a REM-alvás hossza és a különböző főemlősök egyedfejlődési jellegzetességei közötti összefüggésekre hívják fel a figyelmet. Azokat a fajokat, amelyek gyorsan megtanulnak járni és gyorsan fejlődnek, kevesebb REM-alvás jellemzi. Az embernél viszont, amely a leglassabban fejlődő főemlős, a REM-alvás is nagyon hosszú. A kutatók szerint a gyorsabb fejlődés lassabban érvényesülő neuroplaszticitással jár együtt, így a lassabban fejlődő fajok látókérgének kevesebb védelemre van szüksége, amiért kevesebbet álmodnak.

A szakértők maguk is elismerik, hogy bizonyítékaik nagy része legfeljebb közvetett, és az elmélet igazolására további vizsgálatokra lesz szükség. Erre alkalmas lehet például egy embereken végzett kutatás, amely során a részvevők szemét hosszabb időre bekötik, és egyik csoportjuknál szelektíven megszakítják az alvás REM-szakaszait. Majd megvizsgálnák, hogyan reagálnak a vizuális stimulusokra a kísérlet elején mérthez képest. Ha a kutatóknak igazuk van, a REM-gátolt csoport tagjainak effektíve romlana a látása.