Az Intel a 2000-es évek elején piaci erőfölényével visszaélve és a partnereket manipulálva tisztességtelen piaci előnyökre tett szert, méghozzá úgy, hogy közben ellehetetlenítette riválisa, az AMD érvényesülését.
Az előbbiekben említettek miatt az Európai Bizottság szakemberei még 2009 folyamán szabtak ki az Intelre egy igen jelentős, 1,06 milliárd euróra rúgó bírságot. Az indoklás szerint a vállalat tisztességtelen üzleti gyakorlatot folytatott a piacon 2002 októbere és 2007 decembere között: gyakorlatilag jelentős kedvezményeket adott OEM partnereinek, ha azok legalább 95%-ban Intel alapú konfigurációkat építenek.
Ez a 2009-es döntés értelmében erősen rontotta a piaci versenyt a processzorok szegmensében, illetve az AMD piaci esélyeit is aláásta, pont ezért született a hatalmas bírság. Igen ám, de az Intel jogászcsapata nem hagyta annyiban a döntést, 2012 folyamán fellebbeztek, ami 2014-ben elutasításra került, majd 2017-ben indult egy perújrafelvétel, amelynek eredménye idén januárban született meg. A döntés értelmében az Intel megúszta az 1,06 milliárd eurós bírságot, ahogy korábbi hírünkben már megírtuk. Az Intel vezetése visszakapta a bírság összegét, ám nem elégedtek meg ennyivel, ugyanis a jogászcsapat egy kártérítési igényt nyújtott be, méghozzá 593 millió euró értékben. Az említett összeg egyrészt az elmúlt 13 esztendő kamatait, másrészt a kártérítés összegét tartalmazza, ahogy arról egyik korábbi hírünkben beszámoltunk.
Azóta ismét újabb fejleményekről érkezett hír, ugyanis az Európai Bizottság még idén áprilisban nyújtott be fellebbezést a januári döntéssel szemben, ezzel kapcsolatban pedig a napokban született meg az ítélet, hála az Európai Bíróság munkájának. Az eredeti, 1,06 milliárd eurós bírságot végül ejtették, ám született egy új ítélet, ami az Intel 2002 és 2006 között folytatott piaci gyakorlatára alapoz.
Akkoriban a vállalat több PC gyártónak is kedvezményeket adott, hogy az ő portékáit válasszák az AMD termékeivel szemben, valamint különböző értékesítési korlátozásokkal is operált, ezzel bizonyítottan akadályozta a szabad piaci versenyt. A trösztellenes szakemberek szerint 2002 novembere és 2006 decembere között az Intel lényegében fizetett a HP, az Acer és a Lenovo illetékeseinek annak érdekében, hogy a szóban forgó PC gyártók függesszék fel vagy késleltessék a rivális processzorokkal szerelt konfigurációk gyártását és szállítását. Az új ítélet értelmében most 400 millió dolláros, azaz 376,4 millió eurós büntetést kell fizetnie az Intelnek.
Az Intel európai részlege egyelőre nem kommentálta a döntést.