A V889 Herculis csillag a középső szélességeken gyorsabban forog, mint az egyenlítőnél vagy a pólusoknál, ellentétben a Nappal és minden más ismert csillaggal. A csillagászok még nem rendelkeznek magyarázattal a jelenségre, de ha sikerül megfejteni a rejtélyt, az nagy előrelépés lehet a csillagok viselkedéséről szóló ismeretekben.
A csillagászok annak idején a napfoltok mozgásából jöttek rá, hogy a Nap forog. A részletesebb megfigyelések során az is kiderült, hogy a bolygókkal vagy holdakkal ellentétben a Nap nem mindenütt forog ugyanolyan sebességgel. Az egyenlítőnél körülbelül 25 földi napot vesz igénybe egy fordulat, míg a pólusoknál ez az érték 34 nap, a közepes szélességi körökben pedig a kettő között alakul.
Ennek oka feltehetően az, hogy a forró plazma a pólusok közelében a forgástengellyel közel párhuzamosan emelkedik a felszínre, az egyenlítőnél azonban merőlegesen. A szögnyomaték megőrződése gyorsabb forgást eredményez az egyenlítőnél, és egy folyadéktestben a régiók közötti erők nem elegendőek ahhoz, hogy a forgások egyformán alakuljanak.
Még a legfejlettebb távcsöveinkkel sem vagyunk képesek más csillagok foltjait hasonló pontossággal követni. De eleget látunk ahhoz, hogy tudjuk, egyesek közülük sokkal gyorsabban, mások pedig lassabban forognak a Napnál. Amennyire lehet mérni a szélességi körök szerinti különböző forgási sebességeket, sokáig úgy tűnt, hogy ezek egyformán alakulnak: vagy annál gyorsabb a forgás, minél közelebb kerülnek az egyenlítőhöz, vagy pedig minden szélességi körön hasonló a forgás sebessége.
Ezeket a következtetéseket viszonylag rövid távú megfigyelések alapján vonták le a kutatók, és úgy tűnt, minden a teóriáknak megfelelően alakul az égbolton, amíg meg nem nézték a V889 Herculist. A Napnál alig nagyobb tömegű és hőmérsékletű, de sokkal fiatalabb, mindössze 50 millió éves égitest csak 115 fényévre van tőlünk, így kiválóan lehet tanulmányozni.
A csillagok keletkezésükkor gyorsan forognak, majd a koruk előrehaladtával lelassulnak. Ez alól a V889 Herculis sem kivétel – 32 óránként egyszer fordul meg egyszer a tengelye körül. Tizennégy évvel ezelőtt egy tanulmány arról a várható eredményről számolt be, hogy az egyenlítőnél gyorsabban forog, mint a pólusoknál: az egyenlítő anyaga nagyjából 150 naponta körözi le a pólusokat. Ez a vizsgálat azonban nem vette tekintetbe a köztes szélességi köröket.
Tekintettel arra, hogy a Nap forgása a földrajzi szélességgel fokozatosan lassul, ez nem tűnt problémának. De Mikko Tuomi, a Helsinki Egyetem munkatársa és kollégái azért ezt is megvizsgálták, és óriási meglepetésre úgy találták, hogy a forgás maximuma a 37–40 fokos szélességen van. Az egyenlítőnél ennél lassabban forog, de a pólusoknál a leglassabb a forgás.
A kutatócsoport hasonló technikát használt az LQ Hydrae, egy, a Napnál 20 százalékkal kisebb tömegű, a V889 Herculisszal azonos korú csillag forgási profiljának vizsgálatára is. Ennél az adatok szerint az egyenlítő és a pólusok azonos sebességgel forognak, bár a szerzők szerint az egyenlítő valószínűleg itt is gyorsabban forog, csak olyan kis mértékben, hogy egyelőre nincs lehetőség a különbség kimutatására.
Mind a V889 Herculis, mind az LQ Hydrae megfigyelését 30 éve végzik a Fairborn Obszervatórium nem különösebben nagy robot-teleszkópjaival. Ezek a szerény műszerek ilyen távolságból nem tudják kivenni az egyes csillagfoltokat, de ezt a fényesség növekedését és csökkenését követő hosszú távú megfigyelésekkel pótolják. Tuomi és kollégái olyan görbéket választottak ki, amelyek szerintük olyan időszakokra utalnak, amikor a foltok túlnyomórészt a csillag egy részén csoportosultak. Mivel az egyes csillagok megfigyelésének ideje alatt több ezer forgás zajlott le, ez nagy mintát adott számukra, amin dolgozhattak. „Elképesztő, hogy még a nagy űrobszervatóriumok korában is képesek vagyunk alapvető információkat szerezni a csillagasztrofizikáról 40 centiméteres földi távcsövekkel” – mondta el Tuomi.
