A Naprendszer tele van nagy égitestekkel: bolygók, törpebolygók és nagy holdak tarkítják. Ha az aszteroidákat és más űrsziklákat is beleszámítjuk, milliónyi objektumról beszélünk. Ezek a kőzetdarabok arra utalnak, hogy korábban legalább egy másik (viszonylag) nagy kőzetbolygó is létezett a Naprendszerben.
Ma négy kőzetbolygót ismerünk rendszerünkben, ezek a Merkúr, a Vénusz, a Mars és a Föld. Tudjuk, hogy a Naprendszer korai időszakában létezett egy másik nagy égitest, amelyet Theiának neveztek el. Ez a Marshoz hasonló méretű bolygó a Földbe csapódott, és így keletkezett a Hold. A szakértők szerint azonban léteznie kellett legalább még egy hasonló objektumnak.
Az angritok a meteoritok ritka fajtái, a gyűjteményekben található több mint 80 ezer meteorit közül mindössze 68 ilyen példány ismert. Kevés szilícium-dioxidot tartalmaznak, amely a Föld, a Mars és a kőzetbolygók fő alkotóeleme. Ebből korábban arra következtettek a szakértők, hogy az angritok forrása egy viszonylag kicsi aszteroida lehetett, talán 200 kilométeres sugárral. Az új eredmények alapján azonban már úgy vélik a kutatók, hogy ez meglehetősen valószínűtlen.
Csillagászok a Szaharában talált, Northwest Africa (NWA) 12774 néven ismert angrit meteoritot elemezték, amikor valami egészen rendkívülit fedeztek fel. Klinopiroxén jelenlétét mutatták ki, amely a Föld köpenyében és kéregében található. Úgy tűnik, hogy ez a különleges ásvány hihetetlenül magas alumíniumtartalommal rendelkezik. A kutatócsoport rekonstruálta azt a nyomást, amely mellett keletkezhetett, és 17,5 kilobárra becsülte azt, ami körülbelül 17,5-szerese a Mariana-árok fenekén uralkodó nyomásnak.
Ekkora nyomás csak akkor lehetséges, ha az anyaégitest átmérője legalább 2000 kilométer volt. Ez lényegesen nagyobb, mint a Ceres törpebolygó, az aszteroidaöv legnagyobb égitestje. „Hihetetlen elképzelni, hogy valaha létezett egy ilyen hatalmas világ” – nyilatkozta Aaron Bell, a CU Boulder Földtudományi Tanszékének kutatóprofesszora. „Csak azért tudjuk, hogy létezett, mert néhány darabja véletlenül a Földre hullott. Ezek a meteoritok egy teljesen más fejlődési út bizonyítékát őrzik, amely mentén a korai bolygók fejlődhettek.”
Az anyabolygó ennél még nagyobb is lehetett, és a további vegyi bizonyítékok olyan kristályok jelenlétét tárták fel, amelyek nem alakulhattak ki túl mélyen egy bolygó belsejében. A sekély mélység és a mérsékelten magas nyomás közötti egyensúly alapján az „elveszett” bolygó sugara 1800 kilométer lehetett, ami összehasonlítható a Holdéval, bár nem közelíti meg a Mars méretét, amelynek sugara 3300 kilométer. Hogy hová tűnt ez az objektum, azt nem tudni. Az egyetlen bizonyíték a létezésére egy maroknyi meteorit.
„Sok meteorit hever fiókokban, amelyeket még nem vizsgáltak alaposan, így valószínűleg több ilyen protoplanéta is létezhetett, amelyekről nem tudunk” – mondja Bell. A kérdéses égitest valóban elveszett, lehet, hogy már korán szétesett, és csak kis részei kerültek be a kőzetbolygókba azok kialakulásakor. Talán másképp is formálódott, ami megmagyarázhatja az angritok eltérő összetételét. „Az angritokat alkotó anyagok alapvetően különböznek a Föld és a Mars összetevőitől. Ez a bolygóképződés egy különálló és eltérő evolúciós útjára utal a Naprendszerünk korai történetében” – folytatja a szakértő.
