Az ismert exobolygók között egyelőre ritkának számító példány újabb adalékkal járul hozzá annak megértéséhez, hogy milyen sokféleképpen alakulhat a bolygóképződés. Ahogy említettük, egy szuperföldről van szó, amelyet a központi csillaga valósággal megsüt, de még ennél is furcsább, hogy van egy szomszédos, nagyobb testvére.
A kérdéses csillag a WASP–132, amely körülbelül 400 fényévre van tőlünk, és valamivel kisebb, hűvösebb és könnyebb a Napnál. A WASP–132 c nevű újonnan felfedezett bolygót a Transiting Exoplanet Survey Satellite (TESS) megfigyelési adatai alapján találták meg. A TESS az égboltot pásztázva kutat exobolygók után viszonylag közeli csillagok körül a fedési módszert alkalmazva.
A WASP–132 c nagyobb, mint a Föld, de nem sokkal: körülbelül 1,85-ször nagyobb az átmérője, mint a Földé, ezért szuperföldnek nevezzük. Magáról a bolygóról nem sokat tudunk azon kívül, hogy a tömege a Föld tömegének legfeljebb körülbelül 37-szerese lehet, de lehet ennél sokkal kisebb is.
A pályájáról azonban jóval többet tudni. A bolygó szinte pontosan egy földi nap alatt kerüli meg a csillagát, más szóval egy éve megegyezik a mi egy napunkkal. Ez azt jelenti, hogy rendkívül közel van a csillaghoz – alig több mint 2 millió kilométerre kering a felszínétől. Ez mindössze ötszöröse a Föld–Hold-távolságnak.
Ennek megfelelően a bolygó rendkívül forró. A csillag hőmérséklete és a bolygó fényvisszaverő képességével kapcsolatos becslések alapján a bolygó hőmérséklete nagyjából 1150 °C lehet. Ez nem éri el a vas olvadáspontját, de számos kőzetét igen, így ha a bolygónak van szilárd felszíne, akkor azt láva boríthatja. A csillag a közelség miatt elképesztően nagynak látszódhat az egén, kb. 40°-ot fed le az égbolton. A bolygó körülbelül 870-szer annyi fényt és hőt kap a csillagától, mint a Föld a Naptól, tehát nem éppen olyan hely, ahova szívesen ellátogatnánk.
Mindez önmagában is elképesztő, de nem túl szokatlan: több tucat olyan exobolygó ismert, amely még rövidebb periódusú, némelyik még forróbb is. Ami szokatlanná teszi a rendszert, az a másik bolygó, amit a WASP–132 körül találtak. A WASP–132 b egy forró jupiter, vagyis egy gázóriás, amely nagyon közel kering a csillagához. Bár már 500 forró jupiterről tudunk – ez az összes ismert exobolygó nagyjából 10%-a –, mostanáig csak három olyan rendszert találtak, amelynek volt egy második bolygója is a forró jupiterhez közeli pályán. A WASP–132 b és c a negyedik ilyen páros, és rejtély, hogyan alakulhatott így a pályájuk.
A legelső exobolygók, amelyeket a Naphoz hasonló csillagok körül fedeztek fel, forró jupiterek voltak. Ez az észlelési módszerből adódik, mivel ezek a bolygók nagyok és közel keringenek a csillaghoz, nagy mértékben takarják ki a fényét, amikor átvonulnak előtte. Felfedezésük mégis óriási meglepetés volt, hiszen a Naprendszerben nincs ilyen típusú bolygó. A Jupiter, a Naphoz legközelebbi gázóriás, ötször olyan messze van a Naptól, mint a Föld.
A forró jupiterek létezése így borította a bolygóképződéssel kapcsolatos, jobbára a Naprendszeren alapuló elméleteket. A szakértők végül azt a magyarázatot találták létezésükre, hogy ezek nem a jelenlegi pályájukon formálódtak, mert a csillaghoz ennyire közel ilyen nagy bolygó nem alakulhat ki, hanem sokkal távolabb jöttek létre, majd különböző gravitációs kölcsönhatások nyomán bevándoroltak a közeli pályára. Egy ilyen vándorlás nyomán azonban minden más, csillaghoz közelebbi és kisebb bolygó pályája erősen instabillá válik. Olyannyira, hogy a modellek szerint ezek jó eséllyel vagy kidobódnak a rendszerből, vagy pedig belezuhannak a csillagba.
De akkor hogyan lehet az említett négy rendszerben a forró jupiternek egy közeli, kisebb bolygótársa? Erre a kutatók sejtése szerint a meleg jupiterek adhatnak választ. Ezek szintén gázóriások, amelyek közel keringenek csillagukhoz, de nem annyira, mint a forró jupiterek. Közül sokról tudjuk, hogy vannak közeli bolygótársai, így valószínűsíthető, hogy nem egészen úgy kerültek a helyükre, ahogy azt a szakértők feltételezték. A vándorlásra, ha volt ilyen, a rendszer nagyon korai időszakában kerülhetett sor, amikor még sok szabad anyag volt a csillag körüli anyagkorongban.
Ennek alapján lehetséges, hogy a bolygószomszéddal rendelkező forró jupiterek a meleg jupiterek szélsőséges esetei, amelyek a rendszer keletkezésének hajnalán, még formálódásuk közben kerültek közel csillagukhoz. És mivel szélsőségesek, nincs belőlük sok, ezért is nem ismerünk többet. Pontos választ a felmerülő kérdésekre csak akkor kaphatunk, még több hasonló rendszert fedeznek fel a csillagászok. A TESS és a CHEOPS űrtávcsövek pedig sokat tehetnek ezért az elkövetkező években.
