Ahogy arról pár napja beszámoltunk, a NASA a héten befejezettnek nyilvánította az Opportunity marsjáró küldetését, miután a folyamatos próbálkozások ellenére sem sikerült újra kapcsolatot teremteniük a roverrel. A jármű 2018. június 10-én hallatott magáról utoljára, aztán hónapokig egy globálissá növekedő homokvihar állta útját a kommunikációnak. Az Opportunity azonban a légkör kitisztulása után sem jelentkezett: valószínűleg nem tudta újratölteni akkumulátorait, ami pedig kulcsfontosságú lett volna mind a Földdel való kommunikációhoz, mind a most kezdődő marsi télben való túléléshez.
A küldetés irányítói így végül a keresés lefújása mellett döntöttek. A rover érzékeny elektronikus rendszerei nem fogják túlélni a mínusz 40 °C-ig süllyedő hőmérsékletet, így az Opportunity legfeljebb akkor fog helyet változtatni, ha a jövő marsi telepesei elmozdítása mellett döntenek, mert valahol ki akarják állítani az elképesztő pályafutást maga mögött hagyó marsjárót.
Bár pár oldalon képtelenség lenne teljes képet adni arról, hogy mi mindent tett le az asztalra az elmúlt években az Opportunity és a rovert irányító, illetve annak adatait elemző kutatócsoportok, a következőkben néhány ismert és kevésbé ismert érdekesség felidézésével emlékezünk az Endeavour-kráter peremén megpihent marsjáróra.
A marsi ikrek
A Mars Exploration Rover programnak keretében a NASA két egyforma, golfkocsihoz hasonló méretű rovert küldött a vörös bolygóra. A Spirit 2004. január 4-én landolt a Guszev-kráterben, az Opportunity pedig január 25-én szállt le a bolygó túloldalán található a Meridiani Planumon. A roverek elsődleges küldetése 90 napra szólt, és fő feladatuk annak felderítése volt, hogy víz nyomait keressék a Marson, illetve az időjárást és a geológiát tanulmányozzák, nem utolsósorban azért, hogy előkészítsék az eljövendő emberi küldetéseket.
A roverek ennek érdekében az eredetileg kitűzöttnél jóval nagyobb területeket jártak be a bolygón, rendszeresen megvizsgálva az útjukba kerülő kőzeteket. A Spirit végül 2010-ig működött, és 7,73 kilométert tett meg a felszínen a 90 napra tervezett 600 méter helyett, az Opportunity pedig
több mint 14 évig rótta a Marsot, ahol 45,16 kilométert tett meg, többet, mint bármely más felszíni jármű a Holdon vagy a Marson.
Látványos interaktív ábrát készített a teljes útvonalról Jonathan Corum, a New York Times grafikusa, amely itt tekinthető meg.
Vizes Mars
A két rover persze nemcsak haladt, de adatokat is gyűjtött menet közben, és sikerült igazolniuk, hogy a Mars egykor sokkal nedvesebb és forróbb volt, így a földi élet kialakulása idején ugyanolyan alkalmas volt az életre, mint saját bolygónk.
Az Opportunity rögtön a leszállás után ráakadt az első geológiai érdekességre: a landolóhely közelében apró, vasban gazdag „bogyókat”, ahogy a szakértők elnevezték, „áfonyaszemeket” talált, amelyek sok szempontból ma is rejtélyt jelentenek a kutatók számára. Annyi rögtön világosnak tűnt, hogy a gömbölyű kavicsok jelenléte arról árulkodik, hogy egykor tetemes mennyiségű víz folyt keresztül a területen, de hogy pontosan hogyan keletkezhettek a bogyók, arról még napjainkban is viták folynak.
A Földön többek közt Utahban és Mongóliában látni hasonló kőzeteket, azonban ezek több szempontból is különböznek a marsi bogyóktól. Először is sokkal nagyobbak a másik bolygón található kavicsoknál, másrészt kevésbé rendezettek: eltérő méretűek és nagyrészt össze is tapadtak, míg a marsi kövek különállóak és hasonló nagyságúak. A földi gömbök kalcit maggal rendelkeznek, amelyet vasban gazdag kéreg vesz körül. A szakértők úgy vélik, hogy úgy keletkeztek, hogy az eredeti kalcit struktúrák hosszú ideig áztak vasgazdag, enyhén savas vízben, amelynek tartalma lerakódott rájuk. A marsi bogyók esetében szintén eltérés, hogy hiányzik a kalcit mag, amire a kutatók egyik magyarázata, hogy annyi ideig voltak a vízben, hogy a vasas folyadék ezt is kimosta belőlük.
Persze az is lehetséges, mind a földi, mind a marsi bogyók kapcsán, hogy ezek másként képződtek. Egy dolog azonban biztos:
keletkezésük nagyon komplex folyamatok eredménye, és rendkívül nehezen képzelhető el felszíni víz nélkül, ami már önmagában is óriási felfedezés volt, ami a Marsot illeti.
A következő években aztán tovább szaporodtak a bizonyítékok a marsi víz egykori jelenlétével kapcsolatban. Az Opportunity elsőként azonosított és vizsgált a szomszédos bolygón üledékes kőzeteket, az Endeavour-kráter peremén pedig fényes, fehér vonalakat, mint később kiderült, gipszereket detektált, amelyek szintén vizes környezetben keletkeztek. Végül a kráter anyagában olyan agyagásványokat is talált, amelyek semleges kémhatású vízben formálódtak, megmutatva, hogy a rover által vizsgált területek közül az Endeavour lehetett egykor a legalkalmasabb a mikrobiális életre.
Meteoritok és porördögök
Az Opportunity a Marson töltött másfél évtized alatt számtalan olyan dolgot is felfedezett, amely nem tartozott elsődleges vizsgálódási körébe. 2005 elején például, teljesen véletlenül belebotlott az első másik bolygón azonosított meteoritba. A rover az Endurance-kráter vizsgálata után elindult megnézni saját hőpajzsa maradványait, és ekkor talált rá a kosárlabda méretű szikladarabra, amely a Hőpajzs-szikla nevet kapta.
A meteoritról rögtön látszott, hogy nagyrészt vasból áll, amit a későbbi elemzések is megerősítettek: az Opportunity spektrografikus vizsgálatai szerint a szikla 93 százalékban vasból, 7 százalékban nikkelből áll, és nyomokban germániumot, illetve galliumot tartalmaz. A meteoritot összetétele miatt meg sem próbálták megfúrni az Opportunity fúrójával, mivel a földi tesztek azt mutatták, hogy a rover eszközei nem bírnák a strapát. A marsjáró további útja során öt hasonló vasmeteoritot fedezett fel, amivel szintén rekordernek számít marsjárók között. (A Spirit pályafutása során két, a Curiosity pedig eddig egy nikkel nikkel-vas meteoritot talált.)
Az ikerroverek minden korábbinál közelebb hozták az emberiséghez a Marsot: együttesen több mint 342 ezer képet készítettek a felszínről, köztük 31 lenyűgöző, 360 fokos panorámafelvételt, amelyeken keresztül bárki megtapasztalhatta, milyen lenne egy másik bolygón állni. A fotók révén egy pusztasága ellenére is rendkívül változatos bolygó képe bontakozott ki, amely a roverek kameráján keresztül egyre idegensége dacára is ismerősebbé vált számunkra hullámzó homokdűnéivel, síkságaival, krátereivel és időjárási jelenségeivel, például a Spirit által gyakrabban látott, de néhányszor az Opportunity révén is lencsevégre kapott porördögökkel.
Nehéz terep
Az Opportunity és a Spirit ugyanakkor azt is megmutatta, hogy a Marson nemcsak landolni, de haladni is nagyon nehéz. A Spirit küldetése azt követően ért véget, hogy a rover tengelyig süllyedt egy homokos részen a talajba, de az Opportunity útja sem volt hasonló kalandoktól mentes.
A viszontagságok már rögtön a leszállás után megkezdődtek, a landolóhelyként szolgáló kráter fala ugyanis olyan meredeknek bizonyult, hogy az első kísérlet során a rover egyszerűen visszacsúszott a laza talajon.
Az irányítóknak ezért új stratégiát kellett kidolgozniuk a lejtőkön való haladásra, ami különösen jól jött később az Endurance-kráternél, ahol több mint 30 fokos lejtőkön kellett közlekedni.
Az Opportunity is találkozott homokcsapdákkal is, 2005-ben hetekre beleragadt egy homokdűnébe, ahonnan végül úgy tudták kimanőverezni, hogy a fejlesztők előtte hosszasan kísérleteztek földi másával egy méretes homokozóban. A továbbiakban aztán az irányítók igyekeztek messzire elkerülni a hasonló terepeket. A küldetés során a manőverezést az is nehezítette, hogy a rover jobb első kereke időnként „meglódult”, ami egyrészt befolyásolta a haladási irányt, másrészt a fejlesztők a hiba felismerése után többször kénytelenek voltak hátramenetben járatni a rovert, hogy meghosszabbítsák a rakoncátlankodó kerék élettartamát.
A marsi időjárás, amely végül véget vetett a maratonira nyúlt küldetésnek, szintén többször megkeserítette a roverek életét, ugyanakkor az irányítókat is meglepve kulcsszerepet játszott a marsjárók hosszú élettartamának biztosításában is. A marsi szelek ugyanis többször is letisztogatták a napelemeket, lehetővé téve, hogy a Spirit és az Opportunity újra feltöltse akkumulátorait egy-egy homokviharosabb időszakot követően.
Ami a viharokat illeti, az Opportunity 2007-ben túlélt egy globális vihart, amely gyakorlatilag átláthatatlanná tette a marsi légkört.
Ekkor is biztonsági üzemmódba kapcsolták az irányítók, és az atmoszféra kitisztulása után a rover magához tudott térni. A 2018-as vihar azonban még nagyobb sötétséget hozott és egy hónappal hosszabb ideig tartott: a három hét alatt az egész bolygóra kiterjedő vihar annyi port jutatott a légkörbe, hogy a szokásos napfénymennyiség mindössze 0,002 százaléka jutott el a felszínig. És mire a légkör kitisztult, a fokozódó hideg teljesen leszívta az akkumulátorokat, így a rover nem tudott felébredni szendergéséből, legalábbis jelenleg ez az irányítók teóriája.
***
Az Opportunity küldetésének befejeztével jelenleg egyetlen rover és egy leszállóegység dolgozik a Marson. A felszíni flotta azonban rövidesen bővülhet: ha minden jól megy, jövőre indul, és 2021 februárjában landol a Mars 2020 rover, amely elsőként fogja kifejezetten az egykori élet nyomait keresni a planétán. A Curiosity, az InSight és a Mars 2020 ugyanakkor sehol sem lehetne a 2003-ban indult ikerroverek nélkül, amelyeken szakértők hada tanulta ki, hogyan érdemes vizsgálni a vörös bolygót.
