A VSS Unity nevű űrrepülő helyi idő szerint csütörtök reggel, a Mojave-sivatag felett érte el ezt a magasságot, átlépve az űr az amerikai légierő definíciója szerint 80 kilométeres magasságban húzódó határát. És bár azon lehet vitatkozni, hogy ezt vagy a Kármán-vonalat tekintjük tényleges határvonalnak (de erről majd később), tény, hogy a Virgin Galactic 14 éves tervei végre beérni látszanak, ami a szuborbitális űrturizmust illeti. A Virgin Galactic a jelek szerint mostanra sikeresen túllépett a 2014-es baleseten is, amely során a mostani repülő elődje, a SpaceShipTwo VSS Enterprise egy tesztrepülés közben darabjaira esett szét, az egyik pilóta halálát okozva.
A VSS Unity tesztelése 2016-ban kezdődött meg, először meghajtás nélküli siklórepülésekkel, majd rövid időszakokra a hajtóműveket is aktiválták. A mostani utat megelőzően az űrrepülő által elért legnagyobb magasság 52 kilométer volt. A csütörtöki repülés során a gép ennek több mint másfélszeresére emelkedett, és a hangsebesség 2,9-szeresére gyorsult fel, amihez 60 másodpercig kellett működtetni a hajtóművet. A fejlesztők szerint a rendszer a jelenlegi állapotában ennél jelentősen hosszabb ideig tartó meghajtásra és nagyobb magasság elérésére is képes.
A SpaceShipTwo érdekessége, hogy az űrrepülőt a felszínről nem egy rakéta emeli magasba, hanem egy méretes repülőgép. A csütörtöki út során a WhiteKnightTwo reptette 13 700 méterre, ahol a VSS Unity levált, és beindította saját hajtóművét. A jövendő utak során a csúcsmagasság, és vele az űr elérése után a hajtóművek lekapcsolnak, így a fedélzeten tartózkodók rövid ideig megtapasztalhatják a súlytalanság élményét, mielőtt a gép visszatérne a légkörbe, és egy normál repülőhöz hasonlóan leszállna.
Ami az űrturizmussal kapcsolatos terveket illeti, a cég illetékesei szerint a nagyközönség számára felkínált 250 ezer dolláros (71 millió forint) jegyekből máris több százat eladtak, annak ellenére, hogy az űrutazásra vágyóknak valószínűleg még elég sokat kell várniuk, mire sorra kerülnek. Richard Branson cége eredetileg 2009-re ígérte be az űr elérését, a projekt azonban jelentős csúszásokat szenvedett, majd jött a 2014-es baleset, amely tovább lassította az előrehaladást.
Visszatérve arra a kérdésre, hogy a Virgin Galactic csütörtökön repült pilótái történelmet írtak-e, és újra „űrképessé” tették-e az Egyesült Államokat, amely az utolsó űrsikló 2011-es visszavonultatása óta saját erőből nem tudott embert juttatni az űrbe, érdemes áttekinteni az űr határával kapcsolatos vita legújabb fejleményeit. Míg a Nemzetközi Repülő Szövetség (FAI) és Európa elsősorban a 100 kilométer magasságban húzódó Kármán-vonalat tekinti az űr határának, a NASA és az amerikai légierő űrhajós szárnyakat ad mindazoknak, akik átlépik a 80 kilométert.
Ez a kettősség azonban nem biztos, hogy sokáig megmarad, a FAI ugyanis november végén bejelentette, hogy a hivatalos határvonal módosítását fontolgatja, többek közt Jonathan McDowell harvardi asztrofizikus kutatásaira alapozva döntését. McDowell az űrrepülések és a légkörbe visszatérő rakétafokozatok, műholdak és más eszközök lelkes követőjeként évek óta gyűjti az adatokat arról, hogyan viselkednek különböző magasságokban a Föld felé zuhanó objektumok.
Több évtizednyi adat elemzése alapján a szakértő arra a következtetésre jutott, hogy az űr határát 80 ± 10 kilométeren kellene kijelölni, ugyanis 80 kilométer körül van az a magasság, amelyen egy elliptikus pályán haladó műhold még képes egy teljes kört megtenni a Föld körül. McDowell megfogalmazása szerint ebben a magasságban találjuk azt a pontot, ahol gravitáció válik dominánssá az űreszközre ható erők közül, így ez jó alap lehet a határ meghúzására. Annál is inkább, mert a Kármán-vonal 1956-os meghatározásakor Kármán Tódor célja egyáltalán nem az űr határának definiálása volt: a szakértő azt a magasságot állapította meg, ahol a légkör még elég sűrű ahhoz, hogy egy repülőgépre elég felhajtóerő hat a levegőben maradáshoz.
