Az április 20-án elvégzett floridai teszt során ugyanazt a Crew Dragon kapszulát tesztelték, amely márciusban utasok nélkül egyszer már minden probléma nélkül megjárta a Nemzetközi Űrállomást. Szombaton a SuperDraco hajtóművek statikus kipróbálását végezték a szakértők. Ilyenkor a jármű ki van horgonyozva a felszínhez, és nem hagyja el a kilövőállást. (A fenti kép egy korábbi, másfajta teszt során készült.) 

A SuperDraco hajtóművek közvetlenül az űrkapszulához csatlakoznak, és nagyon fontos szerepet játszanak a Crew Dragon űrhajó irányításában. Egyrészt a mentőrendszer részét képezik, amelynek feladata, hogy ha kilövés közben probléma lép fel a hordozórakétával, minél gyorsabban eltávolítsák a legénységet szállító űrkapszulát annak csúcsáról. Másrészt a tervezett (és tervezetlen) leszállások közben is ezekkel irányítódik az űrhajó, illetve az alacsony Föld körüli pályán zajló manőverezés során is használja a hajtóműveket a Crew Dragon.

A szombati teszt során egy egyelőre nem hitelesített videó alapján úgy tűnik, hogy az első robbanás még azelőtt megtörtént, hogy a SuperDraco hajtóműveket begyújtották volna, így nem egyértelmű, hogy mi okozhatta a katasztrófát. Annyi bizonyos, hogy a kilövőállásról nagy füstfelső szállt fel, amely messziről látható volt. Jim Bridenstine, a NASA igazgatója elmondta, hogy a NASA és a SpaceX szakemberei együtt dolgoznak a probléma felderítésén, és azt is hozzátette, hogy éppen azért van szükség a hasonló tesztekre, hogy a gondokra időben fény derüljön, és meg lehessen tenni a szükséges óvintézkedéseket a járművek biztonságosabbá tétele érdekében.

A statikus hajtóműteszten kívül egy másik tesztre is elő van jegyezve a jármű, amely során a mentőrendszert próbálják ki. Utóbbi keretében a Crew Dragont már egy Falcon-9 hordozórakétával lövik ki, majd menet közben kipróbálják, hogy a Dragon képes-e leválni a hordozóról, és hogy a SuperDraco hajtóművek időben eltávolítják-e az űrhajót a rakéta közeléből. A mentőrendszer tesztelését eredetileg júniusra ütemezték, de kudarcba fulladt statikus teszt után könnyen lehet, hogy csúszások lesznek a menetrendben.

A SpaceX-nek semmilyen mértékű halasztás nem jönne jól, hiszen a cég munkatársai azt remélték, hogy még ebben az évben embert szállíthatnak az űrállomásra, és elnyerhetik a NASA hosszú távra szóló tanúsítványát az emberi űrutaztatásra. Mivel ezt az engedélyt eddig egyik magáncégnek sem sikerült megszereznie, és jelenleg úgy tűnik, hogy ez idén nem is fog összejönni, a NASA kénytelen volt felülírni korábbi terveit, miszerint az év végétől már magáncégekkel fuvaroztatja űrhajósait az orosz Szojuzok helyett.

Galéria megnyitása

Az amerikai űrügynökség egy friss bejelentés szerint egyelőre újabb helyeket vásárolt magának a 2019 folyamán és 2020 elején induló Szojuzokra, illetve meghosszabbította két amerikai űrhajós tervezett küldetését: Christina Koch az új tervek szerint 335 napot fog az ISS-en tölteni, Andrew Morgan pedig legalább 7 hónapot, bár utóbbi küldetés pontos hossza még nincs eldöntve. Ez a megoldás jelenleg kedvezőbbnek tűnik, mint a másik szóba került opció, miszerint ideiglenesen szüneteltetik az amerikai jelenlétet az űrállomáson.

A NASA az utóbbi években dollármilliárdokat fizetett a SpaceX-nek és a Boeingnek olyan személyszállító űrhajók kifejlesztésére, amelyek révén az amerikaiak függetlenedhetnek az oroszoktól. Bár ez idén még úgy tűnik, hogy a csúszások miatt nem fog megvalósulni, az elkerülhetetlen kudarcok ellenére mindkét cég a finisben jár. A Boeing Starliner űrhajójának első, emberi utasok nélküli űrrepülését augusztusra tervezik, és ha minden jól megy, akár idén sor kerülhet majd az első emberes repülésre is. Jövőre tehát, hacsak nem történik katasztrófa, akár mindkét cég is megszerezheti a NASA-tanúsítványt, ami alaposan átalakíthatja az űrutazás elmúlt években kialakult rendszerét.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

15 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
csabi02
csabi02
2019. ápr. 24. 8:46
#3

Úgy járnak,mint a Nasa az űrsikló balesetek után.
Elég ha csak 1x felrobban pár űrhajós és máris megkérdőjelezhetővé válik világszerte az egész űrprogram,hogy az emberi élet,vagy a felfedezés fontosabb.

Sadenal
Sadenal
2019. ápr. 25. 8:45

Aztán eljutnak a Marsra és oké lesz. Mint anno a Holddal volt.

pdx006
pdx006
2019. ápr. 24. 1:20
#2

Borítékolható volt hogy ez lesz a vége. Ránézésre cirkuszba valóak ezek a kacatok, de legalább életveszélyesek is.

FELULET
FELULET
2019. ápr. 24. 12:14

IDK nekem a múltkor a tv felett lévő rossz digitális órám egyszer se volt pontos egy nap :D

axe
axe
2019. ápr. 23. 16:00
#1

tok birom, hogy akarmilyen erdekes videot latok azt kaputelefonnal vagy 3310-essel veszik fel

Radon
Radon
2019. ápr. 25. 9:57

Ez nem hivatalos felvétel, hanem egy monitorrol videózta a telójával az egyik Nasa-s ürge. Ez van srácok, a kudarcokat nem sietnek 4k-ban megosztani veletek.

Vissza az oldal tetejére