1995-ben a Hubble űrtávcső lenyűgöző felvételt készített a 7000 fényévnyire található Sas-köd belsejéről. Az itt található, Teremtés Oszlopai (Pillars of Creation) néven híressé vált, gázból ás porból álló képződmények azért kapták a nevüket, mert a szakértők már kezdetek kezdetén is úgy gondolták, hogy bennük intenzív csillagkeletkezés folyik. Bő másfél évtizeddel később a Herschel és az XMM Newton űrtávcsövekkel is lencsevégre kapták a régiót, ezúttal a távoli infravörös és a röntgentartományban derítve fel a teljes Naprendszernél méretesebb oszlopok és környezetük szerkezetét.
A Herschel felvételei, illetve a különféle egyéb műszerekkel végzett vizsgálatok alapján a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a Teremtés Oszlopainak sűrű anyagát a körülöttük található óriási tömegű csillagok ultraibolya sugárzása formálhatta. Az is kiderült a mérésekből, hogy az oszlopok belsejében környezetüknél sűrűbb anyagcsomók sorakoznak, és feltehetően ezek belsejében formálódnak az új csillagok.
Scott Balfour, a Cardiffi Egyetem kutatója arra volt kíváncsi, hogy pontosan milyen módon befolyásolhatták az oszlopok formálódását a gigantikus csillagok. Ezért számítógépes szimulációt készített egy, a Sas-köd ezen régiójában megszokottnak hitt csillag pályafutásáról. Ahogy a mellékelt videón látszik, az égitest egy sűrű hidrogéngázból álló felhő összeomlásával kezdi meg formálódását. A későbbiekben az ilyen nagy tömegű csillagok intenzív csillagszelek kiindulópontjai, amelyek egy növekedő átmérőjű buborékhoz hasonlóan terjesztik ki az égitest hatáskörét, és közben a buborék határain a csillag köré gyűjtik, és össze is nyomják a formálódó égitestbe be nem került anyagot.
A modell különböző mértékű ultraibolya sugárzási szintekkel operált. A szimulációkból kiderült, hogy alacsony UV-kibocsátás mellett a buborék kitágul, majd újra összeomlik. Ha túl nagy az ultraibolya sugárzás, a buborék egyre csak tágulni fog, fényes felhőket és oszlopokat képezve maga körül, ezek azonban nem elég sűrűek ahhoz, hogy új csillagokat képezzenek. A kettő közötti, közepes UV-kibocsátású modellcsillag viszont nagyon érdekes működést mutatott. A buborék egy darabig növekedett, majd enyhén összehúzódott, végül megállt a mozgásban, majd szétoszlott. Határai mentén ezzel párhuzamosan sűrű gázból és porból álló oszlopszerű képződmények laza hálója jött létre, amelyek pontosan megfelelő sűrűségűek voltak ahhoz, hogy csillagbölcsőkké váljanak.
A Teremtés Oszlopainak három ikonikus struktúrája Balfour szerint egyetlen ilyen „csillagbuborék” tágulásának majd összehúzódásának nyomán keletkezhetett. Elmondása szerint az általa kreált modell alapján az is elmondható, hogy nagytömegű csillagok szerepe a csillagkeletkezés beindításában jóval komplexebb folyamat, mint valaha is gondoltuk volna.
A Teremtés Oszlopai kapcsán további érdekesség, hogy a Spitzer űrtávcsővel vizsgálódó csillagászok pát évvel ezelőtt egy forró porfelhőre akadtak a képződmény közvetlen közelében, amelyről úgy gondolták, hogy egy szupernóva-robbanás lökéshulláma lehet. A szakértők egy része a mérések alapján úgy vélte, hogy a lökéshullám elég erős ahhoz, hogy elpusztítsa az oszlopokat. Ez azt jelentené, hogy a Teremtés Oszlopai valójában 6000 évvel ezelőtt megsemmisültek, a fény véges sebessége miatt viszont ennek az eseménynek a képe a még nem érte el a Földet. Más szakértők vitatják, hogy valóban szupernóva-robbanásról volt-e szó, illetve ha tényleg az volt, abban az esetben sem bizonyos, hogy a lökéshullám nagyobb kárt tett volna az oszlopokban.
