Fajunk várható evolúciós jövőjével kapcsolatban mindenféle realista és valóságtól elszakadt spekulációk léteznek, amelyek azt találgatják, hogy milyen magasak lesznek utódaink, mekkora lesz az agyuk (és annak mekkora részét használják), és milyen színű lesz a bőrük. Az evolúció létét ugyanakkor kisebb méretekben vizsgálva „élőben” is ki lehet mutatni, és ezek az apró változások azt is kitűnően demonstrálják, hogy mennyire nehezen megjósolhatató, merre tartunk.
A karban található például egy artéria, amely pár generáción belül általánosan elterjedt lesz a népességben, bár pár évtizeddel ezelőtt még senki sem jósolta volna meg, hogy így lesz. Az alkar középvonalában futó artéria korábban az esetek többségében csak átmenetileg jelenet meg magzati korban, majd felszívódott. Napjainkban azonban sokkal gyakrabban marad meg felnőtt korra is, mint korábban, állítják a Flinders és az Adelaide-i Egyetem kutatói.
Az anatómusok a 18. század óta vizsgálják a kérdéses artéria előfordulásának gyakoriságát a felnőttekben, és az eredmények azt mutatják, hogy az ér jelenléte egyre gyakoribb, mondja Teghan Lucas, ausztrál anatómus. Míg az 1880-as években csak a népesség 10 százalékában maradt meg felnőtt korra a verőér, a 20. század végére azonban ez az arány 30 százalékra nőtt. Ez nagyon jelentős növekedés az előfordulásban – igen rövid idő alatt, folytatja a szakértő.
A kérdéses mediális artéria minden emberi magzatban kifejlődik a méhben, mégpedig a fejlődés korai szakaszában. Az ér a kezdetekben fontos szerepet játszik a fejlődő kezek vérellátásában. A nyolcadik hét környékén azonban a legtöbb esetben visszafejlődik, és szerepét a két oldalsó artéria, a radiális (ezt szoktuk nézni, ha pulzust vizsgálunk) és az ulnáris veszi át. Van azonban, akiben megmarad az ér, és tovább folytatja az alkar, vagy bizonyos esetekben a kéz vérellátását is.
Az ér előfordulásának vizsgálatára Lucas és kollégái 80 olyan kart vizsgáltak meg, amelyeket európai felmenőktől származó ausztrálok adományoztak tudományos célokra haláluk után. Az illetők életkora halálukkor 51–100 év között változott, vagyis többségük a 20. század első felében született. Az eredményeket aztán a szakirodalomban fellelhető gyakoriságokkal is összevetették a kutatók, és úgy tűnik, hogy a 20. század végére az ér előfordulása a felnőttekben háromszorosára nőtt a 100 évvel korábbinak.
Ez azt jelzi, hogy a kérdéses artéria kapcsán erősen működik a természetes kiválasztódás, amely során azok kerülnek előnybe, akiknél megmarad az extra vérellátást biztosító ér. Az artéria megmaradásával kapcsolatos előnyökkel és hátrányokkal kapcsolatban egylőre csak találgatnak a szakértők. Elképzelhető például, hogy az extra ér erősebbé teszi az alkart és ügyesebbé a kezet, másrészt viszont az is lehetséges, hogy a plusz ér jelenléte hajlamosabbá tesz a kéztői alagútszindrómára.
A kutatók vizsgálják a potenciális előnyöket és hátrányokat, ugyanakkor az bizonyosnak látszik, hogy ha így folytatódnak a tendenciák, a népesség többsége 2100-ra rendelkezni fog a mediális alkari artériával. Az ér nem az egyetlen gyors evolúciós fejlemény, amelyet az utóbbi időszakban megfigyeltek. A másik érdekes példa a fabella nevű térdcsont, amelynek előfordulása szintén háromszorosára nőtt az elmúlt száz évben. A hasonló mikroevolúciós események önmagukban ugyan jelentéktelennek tűnhetnek, de megfigyelésük nagyon is fontos, hiszen összeadódva ezek felelnek mindazon nagy léptékű varianciákért, amelyek egy-egy fajt és annak jövőjét meghatározzák.
