Egészen lenyűgöző, hogy a csillagászat az utóbbi években mennyit fejlődött abban, hogy más csillagok körül keringő bolygókat tudjunk észlelni. A leghatékonyabb módszer az átvonulási módszer, amikor egy bolygó a mi szemszögünkből átvonul a gazdacsillag korongja előtt, így minifogyatkozást okozva. A csillagfény csökkenése mérhető, és ebből sok információt nyerhetnek a szakértők, például a bolygó méretére, pályájára és más érdekességekre vonatkozóan. És egyes esetekben a csillagról is megtudhatnak bizonyos dolgokat, például, hogy vannak-e foltjai.

A csillagfoltok ugyanolyanok, mint a napfoltok, csak más csillagokon vannak, nem a Napon. Mágneses jelenségekről van szó, amelyek annak köszönhetők, hogy a csillagok belsejében lévő forró anyag felemelkedik a felszínre, lehűl, majd újra lesüllyed. Ezek az anyagtömegek mágneses mezőket hordoznak. Amikor elérik a felszínt, a mezővonalak összegabalyodhatnak, ami megakadályozhatja, hogy a forró anyag visszasüllyedjen. Ilyenkor lehűl, így kissé sötétebb lesz, mint a csillag többi része, amit mi foltként látunk. A Napon ezek lehetnek a Földnél kisebbek, de lehetnek olyan hatalmasak is, hogy szélességük meghaladja a Jupiterét.

Az LSPM J1206+1230 (más néven TOI-3884) csillag egy vörös törpe, amely körülbelül 140 fényévre van tőlünk. Mérete és tömege körülbelül a Nap harmadának felel meg, és hűvösebb és halványabb csillagunknál. Legalább egy bolygó kering körülötte, és egy elég furcsa rendszerről van szó. A bolygó egy szuperneptunusz, vagyis nagyobb, mint a Neptunusz, de kisebb, mint a Szaturnusz. Nem a csillag egyenlítője körül kering, hanem egy erősen dőlt pályán, amely 62°-os szöget zár be az egyenlítővel. De mivel a csillag pólusára látunk rá, szinte minden alkalommal láthatjuk a bolygó átvonulását a Föld irányából.

Mivel a csillag kicsi, a bolygó pedig nagy, a bolygó a csillag jelentős részét, körülbelül 4%-át takarja ki, jelentős fénycsökkenést okozva. A szakértők azonban valami furcsát figyeltek meg az átvonulások során. A csillag ugyanis a folyamat során először halványabbá, majd fényesebbé, majd újra halványabbá vált, ráadásul a felfénylés időzítése minden alkalommal változott. A legjobb magyarázat a megfigyelésekre a kutatók szerint egy méretes csillagfolt jelenléte: mivel ez sötétebb a környezeténél, amikor a bolygó efölött halad át, a csillag relatíve fényesebbnek tűnik.

A csillag forgásával a folt is mozog, megváltoztatva a felfénylés idejét. A vonatkozó mérések alapján a folt hatalmas, a csillag látható korongjának 15%-át fedi le, és körülbelül 200 °C-kal hidegebb, mint a környező részek. És tartós is, mivel már több éve megfigyelhető. Összehasonlításképpen: a mi csillagunkon a napfoltok általában csak napokig vagy hetekig tartanak.

Mindenesetre nagyon érdekes, hogy ilyen módon tudjuk észlelni a csillagfoltokat. Ez azért is fontos, mert az LSPM J1206+1230-hoz hasonló vörös törpék általában erős mágneses mezővel, sok folttal és sok csillagviharral rendelkeznek, amelyek sokszor a Napéhoz képest is meglehetősen hevesek. Tudjuk azt is, hogy a vörös törpék körül számos Földhöz hasonló méretű bolygó lehet. Ahhoz, hogy ezek élhetőek legyenek, közel kell keringeniük, de ez azt is jelenti, hogy nagyobb a kockázata annak, hogy a csillagviharok elpusztítják őket. Ha meg akarjuk érteni, hogy hány Földhöz hasonló bolygó létezhet, amely alkalmas lehet az életre, döntő fontosságú megértenünk az ilyen rendszerek működését. Egyelőre nem tudjuk például, hogy a vörös törpék körül hány bolygónak lehet légköre. Ez a csillagfoltok aktivitásához kapcsolódik, így ezek az új megfigyelések segíthetnek megérteni ezt.