EGY DÉL-KOREAI TELEKOMMUNIKÁCIÓS VÁLLALAT MALWARE-EKKEL SZÓRTA MEG A TORRENTEZŐ FELHASZNÁLÓKAT

A felhasználók igazából a Webhard fájlmegosztó szolgáltatását használták, amiről nem is tudták, pontosan hogyan működik, így az sem lehetett világos számukra, hogy a BitTorrent protokollt használják a fájlok küldéséhez.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2024. jún. 28. 17:32
Egy dél-koreai telekommunikációs vállalat malware-ekkel szórta meg a torrentező felhasználókat

Két dél-koreai vállalat között kisebb csörte alakult ki az elmúlt időszakban, amelynek eredményeként az egyik összesen több, mint 600 000 felhasználót „ajándékozott meg” malware-ekkel annak érdekében, hogy a másik fájlmegosztó szolgáltatását ne tudják használni. A szóban forgó vállalatok egyike egy telekommunikációs cég, a KT Corporation, ami a dél-koreai piacon az egyik legnagyobb szolgáltatónak számít ezen a területen, míg a másik egy fájlmegosztó szolgáltatást működő vállalat, a Webhard, amely Grid Program néven fájlmegosztó szolgáltatást kínál. Ez a fájlmegosztó lényegében a BitTorrent protokoll köré épül és eléggé nagy mértékben terheli a telekommunikációs cég hálózatát, legalábbis a KT Corporation ezt állította.

Galéria megnyitása

Maga az ügy még 2020 májusában kezdődött, amikor a Webhard, egy dél-koreai felhőszolgáltatóhoz tömegesen kezdtek el befutni a felhasználói panaszok, amelyek váratlan és érthetetlen hibákról szóltak. A vizsgálatok eredményeként kiderült, hogy a BitTorrent protokoll köré épített Grid Program, ami gyors fájlmegosztásra szolgál, kompromittálódott. A Webhard egyik szakembere azt állította, hogy hackertámadás érte a rendszerüket, amelynek eredményeként fura hibák jelentkeztek a felhasználóknál. A további vizsgálatok eredményeként nagyon hamar kiderült, hogy az összes panaszos esetében ugyanaz az internetszolgáltató biztosítja az internetelérést, ami gyanússá tette a helyzetet.

Kiderült, hogy az internetszolgáltató szakemberei az érintett felhasználók rendszereire malware-eket, azaz kártékony kódokat küldtek, amelyek számos problémát okoztak. Egyrészt szokatlan könyvtárakat hoztak létre, esetenként rejtetté tették az egyes fájlokat, illetve teljes mértékben ellehetetlenítették a Webhard alkalmazásának működését. Egyes esetekben az adott PC is használhatatlanná vált, így jelentették az esetet az illetékes hatóságoknak.

A hatóságok gyorsan kiderítették, hogy a kártékony kódok egyenesen a KT saját szervereiről érkeztek, amelyek Szöul déli részén, egy adatközpontban foglalnak helyet. A vizsgálatok alapján kiderült, hogy a KT Corporation több esetben is törvényszegést követett el, például megsértették a hírközlési titok védelméről, valamint az információs és hírközlési hálózatról szóló törvényt is. A nyomozás eredményeként 13 embert azonosítottak és tartóztattak le, akik között KT alkalmazottak éppúgy jelen voltak, mint különböző alvállalkozók munkatársai – ők mindannyian részt vettek a malware terjesztését célzó műveletekben.

A KT szakemberei szándékosan léptek fel a Webhard szolgáltatása, a Grid Service ellen, hiszen szerintük az egy rosszindulatú program volt, amellyel szemben nem volt más választásuk, kontrollálniuk kellett azt. Igazából a fő probléma nem is ez volt, hanem az, hogy a felhasználók rendszereire az ő tudtuk és beleegyezésük nélkül malware került, ami esetenként elég sok problémát okozott.

Galéria megnyitása

A KT Corporation problémája igazából az volt, hogy a Webhard által biztosított Grid Service több tízmilliárd koreai wont spórolt meg azzal, hogy lehetővé tette a felhasználói számára a közvetlen fájlküldést ahelyett, hogy a fájlokat saját szerverein tárolta volna, ezzel a KT hálózatát alaposan leterhelte. A felek nem tudtak megegyezni egymással, így bíróságra került az ügy annak érdekében, hogy megfelelő döntés születhessen.

A bírák végül a KT Corporation javára döntöttek, ugyanis kiderült, hogy a Webhard nem fizetett hálózathasználati-díjat a KT Corporation számára a peer-to-peer alapú rendszerek üzemeltetése során, illetve azt sem árulta el a felhasználóinak, hogy a Grid Service pontosan hogyan működik, már ami a technikai megvalósítást illeti. Ennek fényében a KT reakciója, amellyel blokkolta a Webhard hálózati forgalmát, nem volt indokolatlan, igaz, a megvalósítás nem volt valami elegáns.

Az érintett felhasználók többsége egyszerű magánszemély volt, nem cég, ők igazából nem is tudták, mi folyik a háttérben és miért kezdett el rendszerük „furcsán viselkedni”. A malware kiküldésével ugyan a Webhard szolgáltatását akarták blokkolni, de közben károkat okoztak saját előfizetőiknek, ami nagyon nincs rendjén. Alternatív módon a Webhard szervereinek elérését is korlátozhatták volna, de a jelek szerint ez nem volt opció.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

9 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
andris950
andris950
2024. jún. 30. 12:36
#5

Nyomik...

thedeveloper
thedeveloper
2024. jún. 29. 23:02
#4

A 4iG jegyzetel.

bebokbarni
bebokbarni
2024. jún. 29. 22:02
#3

Aki szolgáltató létére ilyet mer csinálni, azt örökre és végérvényesen el kellene tiltani attól, hogy ebben az iparban tevékenykedjen a jövőben..

axe
axe
2024. jún. 28. 20:20
#2

és ha én pl az ubuntut libreofficet meg gimpet seedelek, akkor malwaret kapok? nem gondolták ezt át

szbalazs
szbalazs
2024. júl. 12. 11:49

@Mosdatlan_falusi Egy időben nálunk is dívott, hogy "méltányos adathasználatot" erőltettek a szolgáltatók...

Amikor sok-sok (14-15) éve, beköttettem magunkhoz az akkor helyben csúcsnak számító 25 Mbit-es UPC kábelnetet (nyilván nem ok nélkül), több esetben is volt, hogy külön levélben figyelmeztettek, mert a forgalmam meghaladta a havi 300 GB-ot és ez a szolgáltató szerint már meghaladta a szolgáltatási csomagért fizetett összeghez mérten méltányos használat szintjét. Ezekben a levelekben azt is jelezték, hogy ha megint átlépem a határt, akkor lassítani fogják a kapcsolatot, amit két esetben tényleg meg is tettek. Az első alkalommal a 25-ből még csak 5 megabitet csináltak az adott elszámolási hónap hátralévő részére, másodszor viszont kiakasztottak (ki is vertem náluk a balhét mert a csomag "korlátlanként" volt hirdetve, de a 300 GB/hónap határt átlépve másodjára már 0,5 Mbit-re korlátoztak le). Aztán ez eltűnt, vagy nem tudom, azóta nem pörgetek annyi torrentet...

  • A kukás sztori viszont nem koreai, hanem japán, és ott is csak a nagyvárosokat (főleg Tokiót) érintette - az olimpiai robbantásos sztorik miatt - de az elmúlt években azért fokozatosan ott is elkezdték visszahelyezni a kukákat, még ha nyugat-európai, vagy akár magyar szemmel továbbra is meglehetősen ritkának számítanak a köztéri szemétgyűjtők.
marc23
marc23
2024. jún. 28. 17:42
#1

Szarjanak sunt, ketot is!! Es a masodik 2x akkora legyen mint az elso!

peti19870621
peti19870621
2024. jún. 29. 7:58

@marc23 az már expolit. -Nyaljanak belőle egyszeműt.

Vissza az oldal tetejére