Könnyű megfeledkezni róla, hogy a látható fénynek nevezett tartomány csak egy szűk szeletkéje az elektromágneses spektrumnak, mégpedig azon szelete, amelyre az emberi szem érzékeny. A környező világ azonban tele van másfajta frekvenciákkal, amelyeket – segédeszközök nélkül legalábbis – nem látunk.
Ezen szeretne változtatni egy amerikai és kínai szakértőkből álló kutatócsoport, akik egereknél máris megvalósították, hogy azok lássák az infravörös tartomány egy részét. Léteznek persze állatok, amelyek látható tartományába elve beletartozik a spektrum ezen része is, ilyenek például a viperák, a pitonok, az ökörbékák, és néhány halfaj, köztük a lazacok, amelyek akkor váltanak „infra üzemmódba”, amikor a tengerből a zavaros folyókon felfelé úsznak. Az egerek azonban nem tartoznak ezen szűk csoportba, kivéve azt a néhány példányt, amely az említett kísérlet részese volt.
A szakértők nanorészecskéket fecskendeztek az állatok szemébe, amelyek a rajtuk található fehérjebevonat révén a rágcsálók fényérzékeny sejtjeihez tapadtak. A részecskék módosították a beérkező infravörös fotonok hullámhosszát: a látószervek számára láthatatlan 980 nanométeres hullámokat 535 nanométeresre alakították, amit zöld fényként érzékel a szem, kiterjesztve a látható tartományt az állatok számára.
Az egereket ezt követően egy sor tesztnek is kitették, hogy megtudják, hogyan reagálnak az állatok a változásra. Az első teszt során egyszerűen a pupillareakcióikat monitorozták, amiből kiderült, hogy a rágcsálók valóban érzékelik az említett hullámhosszú fényt. Ezt követően két, egymással összeköttetésben lévő dobozba helyezték az állatokat, ahol az egyik dobozban sötét volt, a másikban pedig infravörös világítást alkalmaztak. A nanorészecskék nélküli egereknek láthatóan teljesen mindegy volt, melyik dobozban vannak, az infravörösben is látó állatok azonban következetesen a sötét dobozban kötöttek ki, minthogy a másik túl világos volt számukra.
A további tesztekből az is kiderült, hogy az egerek az infravörös fénnyel megvilágított formák megkülönböztetésére is képesek, és azt is sikerül megerősíteni, hogy a nanorészecskék nem befolyásolták észlelhetően az állatok normál fényre való érzékenységét. Az injekciós kezelésnek ráadásul semmiféle mellékhatása nem jelentkezett, az egerek nem szenvedtek látászavaroktól, szemük nem gyulladt be, és a nanorészecskék pár hét alatt kiürültek szervezetükből.
A kísérlet kapcsán rögtön felmerülhet a kérdés, hogy vajon ugyanezzel a módszerrel az embereknek is infravörös látást lehetne-e adni, feleslegessé téve például az éjjellátók vagy a hőkamerák használatát. Ezzel azonban több probléma is van. Egyrészt az egerek csak egy specifikus hullámhossz fotonjaira váltak érzékennyé a közeli infravörös tartományból. Az élő testek által kibocsátott hőmérsékleti sugárzás fotonjai ennél sokkal alacsonyabb energiájúak, így ezeket a nanorészecskék nem képesek befogni. A szakértők elmondása szerint jelenleg még nem is léteznek olyan részecskék, amelyek alkalmasak lehetnek erre, bár elvi akadálya nincs megalkotásuknak.
A másik probléma a belsővé tett infravörös látással, hogy magunk is melegvérű állatok vagyunk. Így ha képesek lennének az infravörös fotonok érzékelésére, a tartományban való tisztán látást jelentősen megnehezítenék azok a fotonok, amelyeket saját testünk bocsát ki. Valószínűleg akkora lenne az ebből eredő zaj, hogy a külvilágból semmi sem látnánk, hiszen a legerősebb sugárforrás éppen mi magunk lennénk.
A szem kísérlet során alkalmazott felturbózásának ugyanakkor lehetnek hasznosítható alkalmazásai: hasonló, de más tartományban érzékeny nanorészecskékkel például kezelhetők lehetnek egyes látásproblémák, az alkalmazott fehérjeburok révén célzottan lehet hatóanyagokat juttatni a szembe. És bár az egerekhez hasonló látáskiterjesztést azt nem fogja lehetővé tenni, hogy zsákmányra vadásszunk az éjszakai erdőben, a közeli infravörös tartomány érzékelése is érdekes lehet: az éjszakai égbolt például bizonyosan átalakulna számunkra, ugyanis eddig szabad szemmel láthatatlan csillagok és galaxisok válnának érzékelhetővé.
