Shop menü

DXOMARK RANGLISTÁJÁN CSAK „NEMLÉTEZŐ” KONKURENSE MARADT AZ IPHONE-NAK

Videózásben nincs párja az iPhone 15 Pro Maxnak, ez most is megerősítést nyert, és fotózásban szépen fejlődött.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
DXOMARK ranglistáján csak „nemlétező” konkurense maradt az iPhone-nak

Az okostelefonok kameráját nagyon sokan tesztelik, de a legtöbben a DXOMARK véleményére kíváncsiak, ahol komplex pontrendszerrel igyekeznek azt meghatározni, hogy melyek e legjobb kamerás mobilok. A toplista most frissült az iPhone 15 széria megjelenésével.

Az Apple iPhone 15 Pro Max a második helyet szerezte meg a rangsorban, videózásban pedig megerősítette a vezető helyét.

Az ugyan jelenthető ki, hogy a világ legjobb kamerás mobiljáról van szó a DXO mérései alapján, de az egyetlen ellenfelével nagyon kevesen számolnak, mikor új mobiltelefont vásárolnak. A Huawei P60 Pro áll a lista élén, ez foglalja el a trónt, de mióta a Google mobilos szolgáltatásait nem lehet kényelmesen elérni, nincs GMS és más appok is hiányoznak, azóta már csak Kínában fogynak a készüléket, Európában már alig veszik ezeket. Az iPhone mögött a harmadik helyen az Oppo Find X6 Pro áll, azt pedig szorosan a Honor Magic5 Pro követi.

Galéria megnyitása

A Honor Magic5 Pro az iPhone 15 Pro Max legkomolyabb vetélytársa, hiszen ez az, amit már kompromisszum nélkül, széles körben meg lehet vásárolni. Ehhez képest kettővel lett több pontja az Apple mobiljának. Ez az előnyt pedig a videózással hozta össze, fotóban még egy kicsivel a Honor diadalmaskodik. Az iPhone 15 csúcsmodell nehezebben tudja kezelni a képzajt a fotókon, és bizony az AF rendszere továbbra is hajlamos pontatlanabb lenni, mint a Honor Magic5 Prónak. A Honornál néhány dologban jobb az iPhone: ügyesebb a színek reprodukálásában és a fehéregyensúly beállításában is, de az ellenfele a konzisztensebb teljesítménnyel felül tud kerekedni.

Galéria megnyitása

Az iPhone 15 Pro Max nagy erénye, hogy amikor a fényképek készülnek, akkor már az exponálás előtt, előnézetben is szinte teljesen olyannak mutatja a képet, mint amilyen az az elkészülést követően lesz. No, ebben az Androidnak még bőven lenne mit tanulnia az iOS-től. Ilyen téren a Huawei-t, az Oppót és a Honort is magabiztosan nyomja le az Apple.

Galéria megnyitása

Idén a legnagyobb újítása az lett az iPhone 15 Pro Maxnak, hogy kapott végre egy olyan zoomolásra alkalmas kamerát, ami már periszkópos optikával rendelkezik, és 5-szörös közelítésre alkalmas. Azonban ennek ellenére a DXOMARK tesztjén nem tudott különösebben nagy fejlődést elérni a készülék a társkamerákkal. Látható a pontokban a fejlődés, de ezen a téren az ellenfelei továbbra is jobban szerepelnek. Mind zoomban, mint pedig az ultraszéles látószöggel készített felvételekben erősebb a Honor Magic5 Pro.

Ha valaki sokat akar videózni mobillal, mindig kéznél kell lennie a kamerának, akkor az egy igaz út az iPhone 15 Pro Max. Már egy ideje így van ez, és bár az Oppo Find X6 Pro nagyon jó például a textúrák megőrzésében, összességében nem ér az Apple bajnokának a nyomába. Nem nagy különbségekről, hanem nagyon sok kis apróságról van szó az elmaradásokat tekintve, de így összességében az iPhone-ok videós szempontból simán verik a mezőnyt.

Galéria megnyitása

Már van Log formátum támogatás is a ProRes mellett, így a felvételek színvilága manuálisan jól alakítható, ha valaki ilyen szinten szeretne elmélyülni az okostelefonos videózásban. Szinte minden megy 4K Ultra HD felbontáson 60 FPS mellett is, sőt mi több, arra is képes az okostelefon, hogy külső SSD-re mentse a videókat az új USB-C csatlakozón keresztül, ami 10 Gbps-os sebesség elrésére képest. Ha kiemelkedő stabilizálás kell, akkor pedig 2.8K60 minőségben elérhető az Akció mód.

Galéria megnyitása

A DXOMARK szakemberei a tesztben a már említett zajkezelési gondokat emelték ki az iPhone 15 Pro Max egyik legjelentősebb problémájaként. Főleg akkor zavaró ez igazán, amikor nem ideális a fényviszonyok a képalkotáshoz. Emellett néha azt tapasztalni az Apple-nél, hogy a fotók mesterkéltek, látszik rajtuk az algoritmusok munkája. A képek dinamikája pedig általában lehetne nagyobb, ezt a konkurencia sokszor jobban oldja meg. Végül negatívumként emelték még ki, hogy a társkamerák minősége továbbra is jelentősebb lemaradásban van a főkamerától.

Galéria megnyitása

Ugyanakkor a tesztelők külön megdicsérték az iPhone 15 Pro Maxot a világos, kellően kontrasztos, HDR képernyője miatt, amin nagyon kellemes élmény a felvételeket visszanézni, hiszen ez is fontos a képalkotásnál. Kiemelték, hogy a fehéregyensúlyt még egészen sötétben is konzisztensen jól állítja a készülék. És a színek általánosan, és az emberek bőrénél is egyaránt pontosak. A főkamera kiváló részletességgel szolgál jó fények mellett, és az automatikus fókuszálás is gyors és pontos ilyenkor. Végül a videózás kapcsán még a jó stabilizálást is külön említette a DXO csapata.

Az Apple iPhone 15 Pro Max egyik fő értékesítési pontja biztosan a kamerája lesz, de akkora változás nem történ egyébként, hogy adott esetben az iPhone 14 Pro Maxról érdemes legyen váltani. Ha csak nem akar az ember direkt az új zoomkamera képességeivel zsonglőrködni, mert azért az elég jó lehetőségeket nyújt.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére