Bár a kanyarót az ezredfordulóra a világ több területéről sikerült eltüntetni a védőoltások segítségével, az utóbbi években az oltásellenesség elterjedése nyomán olyan régiókban üti fel a fejét a betegség, ahol korábban gyakorlatilag nullára csökkent az esetek száma. New Yorkban és Washingtonban például jelenleg is kanyarójárvány tombol, ami a védőoltások beadásával teljes mértékben megelőzhető lett volna.

Ezt hivatott demonstrálni a Pittsburghi Egyetem szimulációja, amellyel bárki megnézheti, hogy mi történik, ha egy általa kiválasztott amerikai városban 95 százalék alá csökken a kanyaró ellen beoltott iskolás korú gyerekek aránya. A program kiválóan mutatja, hogy működik a nyájimmunitás. Egy védőoltás esetében mindig lesznek olyanok, akik egészségi állapotuk miatt nem kaphatják meg az oltóanyagot, amíg azonban a körülöttük levő megfelelő arányban be vannak oltva, ez nem probléma: elszigetelt esetek persze lehetnek, de a betegség nem képes elterjedni, így nem alakul ki járvány. Ha azonban az átoltottság a kanyaró esetében 80 százalék alá csökken, a járvány elkerülhetetlen lesz, vagyis már a beoltottak arányának kismértékű csökkenése is elég ahhoz, hogy a nyájimmunitás megszűnjön.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

1 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Levy_Szh
Levy_Szh
2019. máj. 14. 15:52
#1

Hát igen a hülyeség elleni oltást is pont ezért nem találják fel mert pont azok nem adnák be akiknek kéne :p

Vissza az oldal tetejére