I. oldal
Pontos számokat nem tudok, de a Dragon Ball ott van a világ legnépszerűbb anime-sorozatai között, nyugaton nagyon erős versenyben a Naruto-szériával. Mindenesetre gyanítom, hogy az iPon olvasóközönségének inkább a Dragon Ball áll a közelebb a szívéhez, hiszen annak idején a magyar csatornák miatt sokan ezen nőttünk föl, számunkra ez volt A japán rajzfilm.
Éppen ezért meglepő, hogy amikor játékot próbáltak belőle csinálni, az vagy sikerült, vagy inkább nem. Mindenesetre abban valószínűleg megegyezhetünk, hogy inkább nem, legutoljára a PS2-es korszakból emlékszem épkézláb Dragon Ball-játékra. És akkor itt jön képbe jelen tesztünk alanya, ahol végre oda került a franchise, ahova kellett: a zseniális Guilty Gear és BlazBlue készítőihez. Náluk nagyobb agy pedig nem létezik a jelenlegi játékiparban, ha verekedős anyagról van szó.
A szakértelem és a rajongás pedig látszik a Dragon Ball FighterZ minden egyes képkockáján. Ez a játék úgy néz ki, hogy többnyire messze szebb, mint az anime valaha volt, és mégis teljesen hű ahhoz. Valami olyan zsenialitással érték el ezt a látványvilágot, hogy egy percig eszünkbe sem jut, hogy nem Dragon Ballt látunk, és mégis annyira kifinomult, letisztult és kifejező, amire a sorozat csak a legjobb pillanataiban volt képes.
Szerencsére a Dragon Ball FighterZ teljesen japán, és ezt most jó értelemben mondom. Már ott megvett kilóra, hogy nincsen hagyományos menürendszere, hanem a kis karakterünkkel egy klasszikus JRPG-s (gondoljatok a korai Final Fantasy-részekre) kell mászkálni egy kis helyen és a különböző NPC-khez kell odamenni, ha valamit szeretnénk - például folytatni a sztorit, vagy elindítani egy arcade menetet. És itt még nincs vége a párhuzamnak...
II. oldal
Mert maguk az átvezető jelenetek is olyanok, mintha egy az egyben egy klasszikus JRPG-ből jöttek volna (talán azzal a különbséggel, hogy itt minden szinkronizálva van), és meglepően sok van belőlük. A sztori mód is meglepően hosszú: összesen három kampányt kapunk, melyekből egy a főhősökre, egy a főgonoszokra, egy pedig Android 18-ra koncentrál.
Már ez önmagában annyi időre leköt majd minket, amire alapvetően nem is gondolnánk egy verekedős játéktól, és a prezentáció tényleg magával ragad majd minden rajongót: pontosan olyan, mint amire számítanánk a Dragon Ball-sorozattól. Mint ahogy minden karakter is a helyén van: összesen 24 harcos közül választhatunk, akik között persze ott van Goku, Gohan, Frieza, Krillin, Nappa, Piccolo, Buu és Cell is, több közülük eltérő formákban (például duci Buu és Kid Buu). Meg persze ott van a teljesen új karakter, Android 21 is, akit az eredeti manga/anime alkotója, Akira Toriyama készített.
Miután a Dragon Ball FighterZ ennyire visszaadja a szükséges hangulatot, talán senki számára nem meglepő, hogy a pályák tekintetében is megkapunk mindent, amire valaha vágytunk. Itt van a Namek bolygó, a lerombolt városi környezet, a bajnoki aréna, a sivatagos rész, a trópusi szigetek, és még sorolhatnám, de szerintem értitek a lényeget. A Dragon Ball FighterZ a körítésben tényleg megadja mindazt, amire a sorozat rajongóinak szüksége lehet, és habár alapvetően egy 2D-s síkon játszódó bunyós anyagról van szó, az Unreal Engine 4-es motor mindent 3D-ben renderel. És tényleg csodálatos az egész, nem lehet eléggé dicsérni.
És akkor még el sem jutottunk a Dragon Ball FighterZ legjobb pontjáig, a harcrendszerig. Bár a mezei egy az egy elleni küzdelem is eléggé érdekes lett volna, a készítők úgy döntöttek, hogy inkább 3v3-as tag team felállásban valósítják meg a dolgot. Ez mondjuk nem is annyira idegen a sorozattól, ahol azért több példát is láthatunk arra, amikor a harcosok váltják egymást. A megvalósítás azonban némileg eltér a klasszikus (például Tekken Tag Tournament) verziótól.
III. oldal
Itt ugyanis ha kiütünk egy karaktert, akkor a váltás egy átvezető animáció keretében következik be, amikor is a két harcos látványosan egymásnak feszül, majd... majd mindkettő visszakerül alaphelyzetbe. Ez ugyan apróságnak tűnik, de nagyon fontos, hiszen azt jelenti, hogy az esélyek szinte újra kiegyenlítődnek, hiszen a vert helyzetből kijövünk alaphelyzetbe.
Maga a harc is nagyon letiszult: van háromféle támadásunk, amiket az alapvető alacsony, közepes és magas mozdulatra lőttek be, valamint egy külön gomb a KI-támadásnak. Ezen kívül van még a dobás helyi megfelelője, ami valójában egy odarepülős támadás, a védekezés pedig a klasszikus iskola szerint a hátrálással valósul meg. A különleges mozdulatok és támadások egyszerűen megtanulhatók, és nagyjából egységesek minden karakternél, szóval nem fogjuk elveszve érezni magunkat, ami nagyon jó érzés tud lenni.
Ezen kívül ott van az auto-combo rendszer, ami azt jelenti, hogy még akkor is tudunk látványos kombókat véghez vinni, ha teljesen amatőrök vagyunk, és csak egy irányt és egy támadást nyomkodunk. De pont ugyanilyen könnyű hárítani is. Ez alapján azt hihetnénk, hogy hát akkor nooboknak való a játék, de nem igaz: aki tudja, hogy mit csinál, az mindig előnyben lesz, és folyamatosan fedezi majd fel a harcrendszer mélységeit. Ez mindössze arra jó, hogy a kezdők is jobban érezzék magukat, de semmit nem von le az egész értékéből.
És akkor még olyan apróságokról nem beszéltünk, mint hogy az igazi rajongók számára betették a japán és az angol szinkront is, vagy hogy egy-egy karakter kiütésekor (annak függvényében, hogy milyen támadással küldtük haza) pontosan olyan kameraszögekből olyan animációk játszódnak le, mint a sorozatban.
Hogy akkor mi a Dragon Ball FighterZ gyengesége? Nos, nem sok van. A sztori mód, bármekkora fanservice is, azért hamar elfárad, így inkább apránként lehet érdemes letolni. Ezen kívül az online rész még mindig nem tökéletes, habár kategóriákkal jobb mint a bétában, ahol gyakorlatilag nem lehetett csatlakozni a szerverhez. Az utóbbi valószínűleg most már hamar meg fog oldódni, az előbbi pedig, hát... mondjuk úgy, hogy ennek a játéknak azért nem a sztori a lényege...
