I. oldal

A Dragon Age: Origins az elmúlt évek egyik legjobb szerepjátéka, sok apró letölthető tartalma viszont sokakban hagyott visszás érzéseket. A Shalet tartalmazó DLC olyan volt, mintha kihasították volna az alapjátékból, a Return to Ostagar, Warden’s Keep és Golems of Amgarrak pedig nem tűntek többnek, mint egy átlagos mellékküldetés. A Leliana’s Song és a Witch Hunt egész jól sikerült, de még azok sem voltak annyira emlékezetesek. A Darkspawn Chronicles nagyszerű alapötletet valósít meg, de sajnos elég gyengén, többet is kihozhattak volna belőle. Tömören összegezve tehát: a tartalmak rövidek és ahhoz képest drágák, ráadásul időben eléggé szétcsúsztak, így akik a kezdetektől követik a játékot, rá lettek kényszerítve, hogy apró-pici részletekben játsszák azt.

Végül arra jutottunk, hogy a szerepjátékoknál a szép kerek kiegészítőket szeretjük, mint amilyen az Awakening. A szimplán egy-két plusz fegyvert és páncélt behozó tartalmaknak fizetős koncepcióval nincs igazi létjogosultsága, egyéb dolgokhoz kötve viszont nagyon is pozitív csengésűek (pl.: a facebookos játék achievementjei mellett jók).

Ilyen és hasonló érzéseket melengetve szívünkben végül megvettük az első igazi DLC-t a Dragon Age II-höz, nem kevesebb, mint 800 BioWare pontért, ami nagyjából 1800-2000 Ft. Azért mondjuk egyébként, hogy első igazi, mert csakúgy, mint az első résznél, itt is kivágtak egy karaktert az alapjátékból, ő volt az Exiled Prince, akit még számos felszerelés csomag követett minden kaszt részére. Lássuk is inkább mit hoz nekünk a Legacy!

Gyors telepítést követően megkaptuk az instrukciókat, melyek szerint egy mementót kell keresnünk rezidenciánkon. Egy szobor jelenik meg az éppen aktuális főhadiszállásunkon. Ha valaki a játék második felében van, a tárgy igen jól mutat a gyönyörű Hawke nemesi kúriában, amennyiben viszont az elején tartotok és Gamlen bátyánál csöveltek (annál a lyuknál még ez a kifejezés is pozitív felhanggal bír), egy kissé viccesen fest a méretes múzeumi objektum. Oda se neki, én a kampány utáni elmentésemet hívtam be, elvégre pont ezek miatt a letölthető tartalmak miatt játszható tovább a játék.

II. oldal

Helyszínek és dizájn

Kezdjük is szépen el, katt a szoborra és máris egy teljesen új helyen találjuk magunkat. Az helyszínek és dizájnelemek tetszetősek, elhagyott, sivatagos, por fútta felszíni látkép fogad minket először. Egy Cartával megejtett rövid fogócska után viszont máris az alsóbb utakon kötünk ki, kellemes kontraszt. A Deep Roads egy egészen új oldalát mutatja nekünk, de nem akarom előre lelőni a meglepetéseket. Elég az hozzá, hogy látványosak, misztikusak és borzongatóak mind a felszíni, mind pedig a felszín alatti területek. A pályák vonalvezetése az alapjátékban megszokott módon elég lineáris, ami viszont reményteli örömmel töltött el, hogy 2 fejtörőt is elhelyeztek ebben az 1 DLC-ben. Más kérdés, hogy nagyon egyszerűek voltak, de azért ezt is valami, ha visszagondolunk arra, hogy milyen „sok” volt belőlük az alapjátékban.

Sztori

A történet a reményteli indítást követően, egy kisebb csalódás. Kevés karaktert mozgat, túl rövid és ismét kifullad néhány órányi gyilkolászásban, ami nem nevezhető történetmesélésnek. Kevés a meglepetés, nincsenek igazi csavarok és talányos fordulatok. Kiszámítható és lineáris. Megint csak azt kell, hogy mondjam, hogy kiválóak az alapok, a gondolkodó és roppant veszélyes sötétfattyú (Corypheus), családunk félelmetes titka, Varric ősei… mindezek ennél sokkal többért kiáltanak. Csinálhattak volna akár egy 10-20 órás sztorit, hivatkozásokkal a második könyvre és az Awakening kiegészítőre, csavarokkal, komoly beszélgetésekkel és döntésekkel… de nem. Helyette kapunk egy akciódús, ám felejthető kalandot. A szomorú az a dologban, hogy még ezekkel együtt is többet nyújt ez a DLC, mint néhány korábbi.

III. oldal

Harc

A harc nem igen változott az alapjátékhoz képest, így nem is igazán érdemes róla túl sokat szólni, kellemesen el lehet vele szórakozni, egészen a végső ellenfélig... (Nagy levegő, akit nem érdekel miért az ugorjon egy bekezdést.)

[bold][italic]

/Minor spoiler alert!![/italic][/bold]

A csata taktikai szempontból végtelenül egyszerű, adott egy kör alakú terem, 4 szoborral, melyek a boss erőit jelképezik. Nyitunk egy tank&spank fázissal, melyet követően Corypheus barátunk középre teleportál, sérthetetlen lesz, és erőt merít az egyik szoborból. Először tüzet fúj maga elé és mögé 180 fokban és lassan forog vele. Ezt el kell kerülni, mert a tűz szinte azonnal megöl (hardon). A négy szobrot ki kell iktatni, úgy hogy megöljük mindegyik 2-2 őrzőjét. Ezt ismét tank&spank követi, majd a tüzes fázist annyival bolondítja meg, hogy labirintust emel a kör alakú placc egész területén, végül pedig jégoszlopok zuhannak a plafonról és elektromosságot bocsát ki a labirintus fala is random helyeken. Nagyon nem kell taktikázni, a gond a kivitelezéssel van. A játékban egy karaktert remekül lehet irányítani, viszont 4-et egyszerre igen körülményes egy labirintusban. Túlzottan nem távolíthatjuk ki a kamerát így egyfolytában meg kell állítani az időt és nyomon követni összes társunkat, hogy arra mennek-e, amerre mi elképzeltük. Magyarul borzasztó idegesítő és körülményes a mozgás, a játék egyszerűen nem való ehhez. Ráadásul nem is igazán van alternatívánk. Ha megpróbálunk például elbújni a szobrok alkóvjában 3 emberrel, hogy mondjuk a tankkal körbemenjünk és begyűjtsük a szellemeket, hogy aztán ott egyszerre megöljük őket területi sebzéssel, csúnyán bukni fogunk. Igaz az alkóvban a kőfal mögött csökkentett tűzsebzést kapunk (nehezen, de kihealezhető Andersszel), kedves társaink a hold position parancs ellenére is elindulnak utánunk egy bizonyos távolság után… Biztos félnek, hogy ott akarjuk hagyni őket.

Itt jön be a legnagyobb meggondolatlanság is, nem vették figyelembe a nehézségi fokozatok közti különbséget. Nehéz fokozaton, a megemelt HP miatt meglehetősen sokáig tart a labrintusos fázisban elintézni az őrzőket, így rengeteg kört meg kell tenni velük a tűz elől menekülve. A csata roppant hosszúra nyúlik így, az idő nagy részében pedig csak mikromenedzseljük a csapatunk minden lépését, nehogy a tűzben kössenek ki.

/Spoiler alert vége

Összefoglalva Normal szinten enyhén idegesítő a csata, Hard és Nightmare fokozaton viszont ez átnyúlik hajtépősbe. A BioWare próbál más játékokból meríteni boss harcok frontján, de sajnos látszik, hogy nincs igazi tapasztalatuk ezzel, borzasztó a tervezés, nem mérték fel a saját játékuk korlátait.

Felszerelések

A játék korábbi fázisaiban megéri végigfutni a kalandon, a testreszabható fegyver, amit kapunk, egész jó, bár az eddigi tárgyakhoz képest meglehetősen csúf kinézetet kapott. Már az egykezes kard is olyan batár és otromba, hogy alulmúl minden eddig látottat, ami sajnálatos, hisz a felszerelések dizájnja volt, ami az egyik legnagyobb dicséretet érdemelte ki nálunk az alapjáték tesztjében.

Összefoglalás

Sajnos annyit tudok csak mondani, hogy akik meg voltak elégedve az eddigi Dragon Age letölthető tartalmakkal, azok ezzel az újjal is abszolút meglesznek, mi több, ez még a hátrányai ellenére is a legjobbak közt tartható számon. Aki viszont húzta a száját, az ettől sem lesz elragadtatva. A DLC nekünk kényelmes tempóval nagyjából 6-8 óra játékot nyújtott hard fokozaton, casualon ez jóval kevesebbre jön ki, úgy sokkal rövidebbek a csaták. Ebből a 6-8 órából egyéb iránt 1 óra a végső csata… Nem szoktunk DLC tartalmakat pontozni, így hivatalosan most sem tesszük, de ha kéne, akkor 60/100-nál jobbra nem igen tudnánk értékelni (és akkor jóindulatúak voltunk). A BioWare jó lenne ha összekapná magát, és rendes kiegészítőket csinálna. Olyanokat, mint amilyeneket az első NWN mellé is kaptunk. Shadows of Undrentide, Hordes of the Underdark… utóbbi sztoriban például jobb volt, mint az alapjáték.

Platformok: PC, PS3, Xbox 360

Tesztelt platform: PC