1. oldal
A Don't Starve a játékkritikát írók rémálmának megtestesítője. Nem azért, mert rossz lenne, egyáltalán nem, ahhoz hozzáedződik az ember egy idő után. Sokkal inkább azért, mert végleges halál nehezíti megismerését, és a felfedezés öröme, mint elsődleges játékélmény gátolja meg alapos bemutatását.
Kezdjük talán ez utóbbival. A Don't Starve egy felülnézetes, 2D-s túlélés-szimulátor, amivel minél többet játszol, annál többet ismersz meg belőle. Újabb játékmechanikák, újabb kihívások, újabb lehetőségek várnak. Ezeknek az újdonságoknak a megismerése adja a játék legnagyobb élvezetét, éppen ezért ezek részletes bemutatása olyan lenne, mintha elárulnánk: Bruce Willis végig halott volt... Ezért a cikkben megpróbálok nagyon kevés élményt felfedni, és inkább csak felpiszkálni a Kedves Olvasók kíváncsiságát.
A játék elején minden különösebb háttértörténet nélkül egyszer csak felébredünk egy ismeretlen helyen, és egy idegen, misztikus alak tanácsát halljuk: „Keress ennivalót, mielőtt leszáll az éj!”. Mi ezután elindulunk, és keresünk: bogyókat bokrokról, répát földből, magvakat innen-onnan. Közben füvet szedünk, gallyakat, meg kis szikladarabokat, amikből kezdetleges baltát rakunk össze. Ezzel elkezdhetünk előre tervezve fát vágni, hisz éjszakára nem árt tüzet rakni valami szimpatikus helyen. A sötétben ugyanis szörnyek járnak, és ha nem intézünk valamiféle fényforrást, akkor bizony nem éljük meg a reggelt. Ha az első napot és éjszakát túléltük, akkor kezdhetünk komolyabb dolgokba, messzi felfedezőutakra menni, és egyre bonyolultabb dolgokat kikutatni és összerakni a mindenféle összeszedett anyagokból. A képernyő bal oldalán egy hasznos kis menü tartalmazza csoportokba szedve az elkészíthető tárgyakat, és a hozzájuk szükséges nyersanyagokat, mi pedig éjszaka a tábortűz mellett eltervezhetjük, legközelebb a térkép melyik részére akarunk indulni, mit akarunk aznap összeszedni, hogy éjszakára már vissza tudjunk érni a táborhely közelébe. Szükségünk lesz különféle szerszámokra, építményekre, és persze fegyverekre...
2. oldal
Többet tényleg nem szeretnék lelőni a játék történéseiből, legyen elég annyi, hogy a címben szereplő éhség elnyomása egy idő után teljesen könnyen fog menni, és nagyobb kihívásokkal, fenyegetésekkel is szembe kell néznünk, míg a mi eszköztárunk is bővülni fog, ahogy sok apróságra fogunk rájönni menet közben. Nagyon sok tárgyat gyárthatunk, sok mindent felszedhetünk, és úgy általában egy nagyrészt logikusan működő, sokféle kacattal és aprósággal megtömött világban szimulálhatjuk a túlélést.
Egy dolog viszont biztosan be fog következni előbb-utóbb: meg fogunk halni. Első nekifutásra valószínűleg nagyon hamar (nekem harmadik napon sikerült), majd ahogy egyre tapasztaltabbak leszünk, egyre tovább bírjuk. Megtanuljuk tisztelni az ismeretlent, mivel a halál itt nem lacafacázik: végleges halállal kell szembenéznünk, ami ráadásul annyira végleges, hogy a halál pillanatában már törli is a mentésünket, szóval még csak cselesen kijátszani sem lehet egy gyors alt+F4-gyel. Kárpótlást egyedül tapasztalati pontok formájában kapunk, amivel újabb és újabb kezdő karaktert nyithatunk meg, akik különböző különleges képességekkel rendelkeznek, más-más erősségeik vannak. Ezzel együtt is a halál kemény veszteség tud lenni, mi pedig megtanulunk félni tőle – ennyire utoljára talán csak a Dark Soulsban féltem, és ott még nem is vesztettünk el rögtön mindent, míg itt akár több óránk is mehet a levesbe, ha rosszul mérünk fel egy adott helyzetet. Ez keményvonalas játékosoknak elég adrenalinpumpáló lehet, cikkíróknak viszont inkább bosszantó, ha emiatt kevésbé tudjuk megismerni a játékot. A legfájóbb azonban az, hogy nem minden esetben érezzük fairnek a halálunkat. Különösen a tanulási fázisban, mikor előre nem látott eseménybe vagy ellenfélbe botlunk, és pár pillanat alatt elvérzünk, még mielőtt felfognánk, mi is történik velünk. Vagy ha éppen a kezelés miatt halunk meg, mert éppen nem sikerült támadnunk, oda kattintanunk, ahová akartuk – időnként előfordul a kissé szerencsétlen modellek miatt. Ekkor különösen szemétnek érezzük a végleges halált, és elgondolkozunk azon, vajon miért nem lehetett egy könnyített módot berakni, ami legalább a napok elején ment?
3. oldal
A játék megjelenítése könnyen felismerhető, sajátos stílusú. A karakterek és a környezet leginkább úgy néznek ki, mintha papírból kivágott rajzok lennének animálva, és ez nagyon is jól áll a játéknak. A zene is ezt a kissé bolondos stílust követi, ahogy a karakterek által használt halandzsa-nyelvezet is. Kicsit furcsa is az ellentét, ami a könnyed megjelenítés és a végleges halál miatti feszült izgalom között húzódik, de ez nyilván szándékos volt. Emlékezetes, az biztos.
A Don't Starve egy kifejezetten jól sikerült túlélés-szimulátor. Egy idő után hajlamos kicsit unalomba fulladni, amikor már eléggé kiismertük a játékot, és szinte rutinszerűen tesszük a köreinket, és gyűjtögetjük a nyersanyagainkat. Ekkor is megmarad azonban az új játék, az új világ indításának lehetősége, mely lehet véletlenszerű, vagy akár megadott paramétereknek megfelelően kialakított. Ráadásul rendszeres időközönként várhatóak a játékhoz újabb frissítések, új tartalmak, melyből az első (barlangrendszerek) is elég ígéretesnek tűnik. Ezen kívül maga a felfedezés, amíg kiismerjük a játékot, az egy olyan utazás, mely igazi üde színfolttá teszi a játékok palettáján.
Értékelés: 8/10
Platform: PC
