1. oldal
A körökre osztott stratégiai játékok rajongói az elmúlt években nem voltak túlságosan elkényeztetve, főleg ha fantasy témájú programok voltak a kedvenceik. A Heroes of Might and Magic ötödik részét követően igazából csak annak kiegészítőivel és a felújított King’s Bounty-val tudtak játszani, ha minőségi alkotásra vágytak. Azt azonban már régóta tudtuk, hogy az Akella nevű stúdió boszorkánykonyhájában készül a Disciples sorozat harmadik felvonása, a Renaissance. A széria első két epizódja hamar a stílus rajongóinak kedvencévé vált, annak ellenére, hogy sokan csak egy egyszerű Heroes klónt láttak benne. Pedig nagyobbat nem is tévedhettek volna, hiszen a Disciples egy sokkal sötétebb hangulatú világban játszódott, mint az említett Heroes, amely inkább a sablonos fantasy hagyományokat követte ebből a szempontból. A harc- és varázslatrendszer, valamint az egységfejlődés terén is eléggé eltért a két program, így erős túlzás volt klónnak hívni, csak mert körökre osztott fantasy volt. Visszanézve máig zseniális játékokkal van dolgunk, amiket érdemes pótolni, ha valakinek kimaradtak volna. Most ennek a sorozatnak kaptuk kézhez a harmadik részét, mely a képeken, videókon egészen jól festett, így meglehetősen nagy elvárásokkal vetettük bele magunkat a játékba. Kis félsz azért volt bennünk, hiszen a folytatást már nem az eredeti fejlesztő, a Strategy First készítette, hanem a már említett Akella.
Új fejlesztő, új stílus
Meg kell hagyni, a legelső benyomás nem volt éppen pozitív a játékról, hiszen az intro alatt egy nagyon tehetségtelen narrátor szövegelését kell túlélni, aki hol motyog, hol hadar, máskor pedig mindenféle érzelem nélkül olvassa fel a megírt szöveget. Sajnos őt nem csak itt kell elviselnünk, hiszen minden küldetés előtt tőle hallhatjuk a bevezetést. A Disciples III menüjébe belépve rögtön láthatjuk, hogy a játék követte a Heroes V által kitaposott utat, hiszen a háttérben szépen megalkotott, 3D-ben tündöklő városokat láthatunk. Ez már sejtette, hogy a grafikára nem igazán lesz panaszunk, ami 2010-ben azért már nem árt (egyébként a fejlesztés indításakor az volt a cél, hogy még egy ősi 9800Pro-n is lehessen játszani az új epizóddal). Elsőként tekintsük át, hogy milyen lehetőségeink vannak a programban. Az egyjátékos módban a szokásos kínálat fogad: belevághatunk a hadjárat módba, vagy elindíthatunk egy-egy önálló skirmish meccset egy általunk kiválasztott térképen. Utóbbit kipróbálva viszont egy nem túl pozitív meglepetés fogad minket. Mindössze két játszható térkép szerepel a menüben, ráadásul ezek közül egyik a hadjárat prológusa, vagyis a tanítómód. Valószínűleg le lehet majd tölteni a netről további pályákat, de azért illett volna berakni párat az alapjátékba is. A többjátékos mód sajnos alaposan meg lett nyirbálva a Disciples II-höz képest, mivel ezúttal nincs lehetőségünk az interneten keresztül multizni, mindössze egy Hot Seat lehetőség van a játékban (tehát egy gépen játszunk többen). Ejnye Akella, ez ma már azért nagyon kevés. Ráadásul itt sem erőltették meg magukat a fejlesztők, mivel csak öt térképet próbálhatunk ki ebben a módban.
 
2. oldal
Lássuk mit sikerült összehozni a hadjárat módban, úgy tűnik inkább arra fordították erőforrásaikat a játék készítői. Ha nem informálódtunk előre akkor itt csattan az első komoly pofon: csak három játszható faj került be a programba, akiket összesen 19 küldetésen keresztül irányíthatunk. Aki emlékszik a második részre és kiegészítőre, az bizonyára tudja, hogy azokban összesen öt nép volt, viszont a Disciples III-ban csak az Empire (emberek), a Legion of the Damned (démonok) és az Elven Alliance (elfek) játszható, a törpök és az élőhalottak ezúttal mellőzve lettek. Mivel a három frakció története összekapcsolódik, ajánlott a fent leírt sorrendben végigjátszani őket. Mint ahogy a széria korábbi részeiben azt már megszokhattuk, a hadjárat indítása előtt mindig a fő karakterünk kasztját kell kiválasztanunk, melyek között ezúttal is a warlord, guildmaster és archmage osztályok szerepelnek. Mindegyiknek megvan a maga sajátossága, előbbinek körönként gyógyulnak az egységei, a guildmaster extra erőforrásokat kap minden fordulóban, míg a mágus kétszer tud varázsolni egy körben.
A játékmenetben elsőre nem fogunk túl sok változást tapasztalni az előző részhez képest, legalábbis az első csatáig nem (erről majd később). Birodalmunk központja ezúttal is a főváros, melyet mindig egy brutálisan erős egység védelmez, melyet egy jól felszerelt, alaposan feltápolt csapat nélkül lehetetlenség legyőzni. Ebben a városban tudunk hősöket, egységeket és felszerelést vásárolni, képesek vagyunk új épületeket felhúzni, és persze varázslatokat tanulni. Sok más körökre osztott stratégiával szemben az egyes épületekre nem azért van szükségünk, hogy fejlettebb katonákat vásárolhassunk bennük, mivel a Disciples III-ban mindig csak alapszintű egységeket vehetünk, ám azok a hősünkhöz hasonlóan tapasztalati pontot kapnak és idővel szintet lépnek. Alap esetben ilyenkor csak a statisztikáik nőnek, ám ha felépítjük városunkban a megfelelő épületeket, akkor szintlépéskor egyúttal magasabb rangú egységgé is átváltoznak. Tehát a squire-ből knight lesz, majd abból paladin és így tovább. Sajnos a sorozat második részéhez képest kicsit kevesebb lehetőségünk van ezen a téren, mivel egy-két egységtípust kivettek a fejlesztők a játékból. Viszont a rendszer összességében továbbra is jól működik, és mivel nem lehet alapból erős egységeket venni, sokkal jobban kell vigyáznunk rájuk harc közben (bár egy kis pénzmag feláldozásával a hősökhöz hasonlóan a halott katonákat is vissza lehet hozni a sírból).
3. oldal
A háborúhoz három dolog kell: mana, mana és mana
Ha vettünk magunknak néhány zöldfülű harcost, mágust, íjászt és gyógyítót, akkor kimerészkedhetünk a nagyvilágba, és elkezdhetjük felderíteni a pályát. A kóbor lényeket legyőzve gyorsan fejleszthetjük csapatunkat, illetve időről időre feltűnhet egy-egy romos templom, barlang vagy valamilyen katakomba is, melyekbe belépve szintén csatázhatunk egy jót. Ezekben bizonyos számú körönként újratermelődnek az ellenfelek, így remek lehetőséget biztosítanak a tápolásra. A harcok mellett figyeljünk oda a pályán lévő nyersanyagforrásokra is, hiszen arany és kövek nélkül nem lehet erős birodalmat építeni. Ezek megszerzése kicsit változott a Disciples II óta, amiben még egy külön erre a célra gyártott egységet (Rod Bearer) használva tudtunk terjeszkedni. Ezúttal viszont előre meghatározott guardian node-okat kell irányításunk alá vonnunk valamelyik egységünkkel, hogy a mellette lévő nyersanyag a miénk legyen. Az említett két nyersanyag mellett nagy szerep jut a manaforrásoknak is, amikből három különböző fajta létezik (élet, föld, tűz). Az ezekből nyert mana segítségével fajonként 25 varázslatot tanulhatunk meg, ami egész szép szám. A második rész rajongóinak bizonyára feltűnt, hogy a manafajták száma is megcsappant egyel, sajnos ez a rész is áldozatul esett a fejlesztők ollójának. Cserébe viszont már nem csak a világtérképen tudunk varázsolni, hanem csaták közben is. Persze csak akkor, ha csináltunk rúnákat az adott varázslatból.
Ha már szóba kerültek a harcok, nézzük meg annak rendszere változott-e valamit. Nagy örömünkre ezen a fronton tényleg történt előrelépés a korábbi részekhez képest. Bizonyára sokan emlékeznek rá, hogy az Disciples II-ben legfeljebb hat fő lehetett egyszerre a csapatunkban, akik harc közben nem tudtak mozogni. Ez sokaknak nem tetszett, mivel nem nyújtott annyi taktikai lehetőséget, mint például egy Heroes, amiben a csatatérképen egyik mezőről a másikra lehetett lépkedni. Az Akellánál úgy tűnik meghallották ezeket a sirámokat, mivel a játék harcrendszere nagyon hasonlóvá vált az említett Heroes-hoz (értsd: szabad mozgás). Ráadásul már nem hat, hanem összesen 12 egységünk lehet egyszerre, ami még nagyobb csatákat eredményez. Van itt még pár jó ötlet, amit érdemes megemlíteni, kezdjük rögtön a harcokban bónuszokat adó speciális helyekről, amik megduplázzák a rajtuk álló egység támadásának erejét, így ajánlatos elfoglalni őket. Az AI meglehetősen okos ezen a téren, mivel célirányosan ezekre a helyekre pályázik, és próbál mindig azokról támadni. Egy másik jó ötlet, hogy a legtöbb egység képes megvédeni a közvetlenül mellette álló társát, ha elegendő „cover” pontja van. Így ha meg akarják ütni teszem azt a varázslónkat, akkor a mellette álló lovag közbeavatkozhat, és bekaphatja helyette a sebzést. Ha minden jól megy és győztesen kerülünk ki a harcból, akkor egy rakás tapasztalati ponttal leszünk gazdagabbak, és természetesen idővel szintet is lép hősünk (meg ugyebár az egységeink is). Fő karakterünk ilyenkor növelheti a tulajdonságait, illetve egy jól kidolgozott „képességfán” válogathat a képességek között.
4. oldal
Újabb áldozat
Az bizonyára már a képek alapján is látszik, hogy a Disciples III által használt 3D-s motor nagyon jó munkát végez, mivel igencsak szép látvány tárul elénk. Részletesen kidolgozott helyszínek és egységek színesítik az összképet, amire csak rátesz egy lapáttal, hogy minden egyes körnél változik a napszak. A ködös reggelt felváltja a napsütötte délután, ami aztán sötét éjszakába fordul. Nagyon hangulatos az egész, furcsa, hogy milyen kevés körökre osztott játék használja ezt az ötletet. A varázslateffektekre sem lehet panaszunk, bár az kicsit zavaró, hogy ha a világtérképen varázsolunk, akkor addig nem tudunk semmit sem csinálni, amíg be nem fejeződik a varázslat animációja. Ezek 5-6 másodpercesek is tudnak lenni, így huszadik alkalommal már igencsak unalmassá válik a várakozás. Ám hiába volt minden szép és jó a látványt tekintve, folyamatosan volt egyfajta hiányérzetünk, valami nem passzolt bele a Disciples világba. Aztán rájöttünk, hogy a világ túlságosan „Heroes-os” lett, nyoma sem volt az előző részek sötét tónusú látványvilágának, akár a tájakat, akár az egységek modelljeit nézzük. Ez sajnos rányomja bélyegét a hangulatra is, hiszen ettől a sorozattól nem ezt vártuk. Szerencsére hangzás terén már jobb a helyzet, a nagyszerűen megkomponált zene pont olyan, mint amilyennek egy Disciples-ben lennie kell. Kár, hogy a pocsék narrátor hang belerondít az egészbe.
Amint a bevezetőben írtam, nagyok voltak ez elvárásaink a programmal szemben, de sajnos ezek nem minden tekintetben teljesültek. Kétségtelen, hogy a harcrendszer nagymértékű fejlődésen ment keresztül, de más területeken inkább elvettek a fejlesztők az előző részből, minthogy hozzáadtak volna. Ettől függetlenül a körökre osztott stratégiai játékok rajongóinak érdemes egy próbát tenni a Disciples III-mal, mert önmagában tekintve egy jól összerakott programról van szó, csak épp nem éri el az elődök által felállított színvonalat. A széria rajongói is vethetnek rá egy pillantást, bár valószínűleg gyorsan visszatérnek majd a második részhez, mely még ma is nagyszerű szórakozást nyújt.
 
