Az idei BlizzCon alkalmával a Blizzard végleg és egyértelműen felült a nosztalgiavonatra, és a Burning Crusade Classic mellett megkapjuk a feltámasztott Diablo 2-t is.Persze, ezúttal egy remasterről van szó, de azért mégiscsak egy húsz éves játékot rántottak elő a fejlesztők. Nagy újdonságokra azért kell számítani több területen is, azonban a végső cél, hogy a lehető legjobban visszaadják az eredeti játék hangulatát.

"Nem visszafejteni akarjuk az eredeti játékot és újraépíteni, hogy úgy tűnjön, mintha a Diablo 2 lenne, hanem ez konkrétan a Diablo 2. Ugyanaz az alapvető játékmenet, a történet, és a szinkronszínészek által rögzített hangokon sem változtattunk" - mondja a Gears of War csapatából a Blizzardhoz igazolt Rod Fergusson.

Ezzel együtt azért újdonságok akadnak bőven, amiken érdemes végigmenni, ugyanis érdekes lesz, mennyire befolyásolják majd az eredeti élményt.

Az első és talán legfontosabb, hogy a játék alá egy teljesen új 3D-s engine került, ami modern, fizikai alapú renderelést használ, és teljesen új animációk, modellek és textúrák kapcsolódnak hozzá. Teljesen dinamikus bevilágítást ígérnek a készítők, és persze támogatott lesz a 4K-s felbontás valamint a magas képfrissítési sebesség.

A Diablo 2: Resurrected kap egy teljesen új Dolby 7.1-es hangzást is, ezen a ponton azonban fontos megjegyezni, hogy itt "csak" a keverés új, maguk a hangeffektusok a régiek. "Azt szeretnénk, ha jobban átjönne a világ atmoszférája, a szél süvítése a sivatagban, vagy éppen a dzsungel zajai. Ugyanakkor az ikonikus hangokon nem változtatunk, így amikor egy koponyát berakunk egy foglalatba, vagy egy italt az övre csatolunk ugyanazokat a megszokott hangokat halljuk majd. Ez nagyon fontos, hiszen ezek szinte pavlovi reflexeket váltanak ki a rajongókból" - mondja Fergusson.

Ami azonban az eredeti játék legendás átvezetőit illeti, nos, azokat teljesen újracsinálták.

Itt tehát nem az eredeti anyagot újították fel valamilyen módon, hanem mind a 27 percnyi CGI-t teljesen újra elkészítették a legmodernebb technológia segítségével. Érdekes, hogy számos olyan munkatárs dolgozott ezeken, akik felelősek voltak az eredeti átvezetőkért is. Viszont maga a dramaturgia, vagy bármi egyéb nem változik: minden kameraállás, minden vágás, minden szöveg egyezni fog a régivel.

De nagyon fontosak az új kényelmi funkciók is, melyek egy része viszont opcionális. Bekerült például az "auto-gold", így az aranyat most már egyszerűen úgy is fel tudjuk venni, ha átfutunk felette, de ez kikapcsolható, és a régivágású elven, klikkeléssel is felvehető. Bekerültek új gyorsgombok, valamint egy automatikus party- és invite-rendszer; de ezek is opcionálisak, ha tehát valaki a régi módszerrel a chatre beírva ("pp") szeretne partyt keresni, úgy megteheti.

Galéria megnyitása

Búcsút inthetünk a raktáros karaktereknek is, ugyanis bekerül egy közös stash is, ami megosztott lesz a karakterek között. A Blizzard szerint ez az egyik legnagyobb kényelmi újdonság a felújított változatban.

Ami a moddolást illeti, a készítők tisztában vannak vele, hogy 20 évnyi múlt áll a Diablo 2 mögött, azonban a mostani Battle.net már jóval szigorúbb és biztonságosabb, így a régi .DLL fájlos injectionök már nem fognak működni. Cserébe viszont egy rakás adatot kiszerveztek könnyen módosítható fájlokba, így nem is feltétlenül lesz szükség trükközésre. A Blizzard arra számít, hogy a modern Battle.net ellenére a modderek meg fogják találni a számításukat a Diablo 2: Resurrectedben.

Az olyanokat viszont igyekeznek elkerülni, mint az item dupe-olás és a botolás, és ebben az új Battle.net nagy segítség. Fontos megemlíteni, hogy a hosztolt játékok dedikált szerveren futnak majd, és persze jóval könnyebb lesz csatlakozni az integrált barátlisták alapján bárkihez, nem kell már IP-címeket beírni.

Szintén kényelmi funkció, hogy a Diablo 2: Resurrected megjelenik PS-re, Xboxre és Switch-re is, és ezek között átjárható lesz a karakterfejlődésünk. Legalábbis az Xbox és a PC között biztosan, a Switch is nagyon valószínű, egyedül a PlayStation-platformok jelentenek még kérdést. És egyébként a PC-s verzió is támogatni fogja a kontrollereket.

Galéria megnyitása

Legbelül azért megmarad az eredeti szellemiség

Fontos megemlíteni, hogy a Diablo 2: Resurrected tartalmilag az alapjátékot és a Lord of Destruction kiegészítőt tartalmazza, az eredeti karakterosztályokkal, ugyanazokkal a küldetésekkel és történettel. De egyébként még az új 3D-s, és a régi 2D-s, sprite-alapú megjelenítés között is bármikor válthatunk menet közben.

Mindez azért lehetséges, mert a Diablo 2: Resurrected legbelül az eredeti kódot futtatja.

"A játék logikája, az útkeresés, minden adat, a drop rate-ek, a találati esélyek és hasonlók mind-mind az eredeti kódon futnak, és még mindig 25fps-sel frissülnek. Szóval érzetre a játék szinte teljesen ugyanolyan lesz, mint az eredeti, legalábbis a gyakorlati működés tekintetében. Erre épül rá egy új 3D-s engine, ahol viszont a megjelenítés tekintetében már tudunk variálni az olyan dolgokkal, mint a framerate, a bevilágítás és a többi" - teszi hozzá Fergusson.

A Blizzard úgy döntött, hogy megtartja az inventory eredeti méretét is, habár nagy volt a kísértés, hogy változtassanak rajta, hiszen a modern akció-RPG-kben jellemzően jóval több holmit tudunk magunkkal vinni, és ez egy fontos kényelmi funkció. Főleg, hogy a Diablo 2 esetében fontosak például a charmok, amik konstans módon foglalják a helyet. A készítők végül arra jutottak, hogy bármilyen változás az inventoryban felborítaná az alapvető játékmechanizmusokat, így inkább meghagyták úgy, ahogy eredetileg volt.

Fergusson elárulta, hogy még néhány apró exploitot is benne hagytak a játékban, amennyiben azok nem használhatók olyan csalásra, mint például az item duplikáció. Így például bizonyos bossoknál még mindig lehetőség lesz olyan helyre állni, ahol az nem tud majd megütni és hasonlók.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

31 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Sadenal
Sadenal
2021. febr. 25. 12:19
#13

Kajak én meg azt hittem azért nem lesz Diablo 2 remaster, mert nem találják a forráskódot, volt is erről hír korábban. Ezek szerint csak összevadászták valahonnan. :D
Ha jól sikerül nekik, akkor az megágyazhat a Diablo 4-nek, ami meg pont visszatérés a 2. rész sötétebb arculatához, felejtetve a Diablo 3-at meg a csúfos WC3-as remastert, amit azóta meg bőven kikalapálhattak volna. Ebből a szempontból a Diablo 2 felszopófiúként funkcionál. :D
Ha ezzel is befürdenek és a Diablo 4 sem hozza majd amit kell, akkor zárjanak is be a pic*ába, mert ennyi bukó meg repu-esés után az életbe nem szerzik vissza a bizalmat.

Resike
Resike
2021. febr. 27. 15:00

@Sadenal Az a Diablo I, na abból valszeg ezért nem lesz felújítás.

Silenthunter
Silenthunter
2021. febr. 25. 10:10
#12

Üdv! Nem tudom,hogy szerepelt e valahol,de most akkor újra meg kell venni a játékot,ha a felújítottal szeretnék játszani?

rokagombakalap
rokagombakalap
2021. febr. 25. 15:50

@Silenthunter Ne legyünk már ennyire naivak.. főleg az új blizzarddal.

drumfan321
drumfan321
2021. febr. 25. 9:03
#11

Összegyűlt ide a sok negatívumkirály, akik ismét köpködni tudnak csak (tisztelet a kivételnek). Ide is csak azt tudom írni, hogy nem kötelező megvenni és nem kötelező játszani sem vele. Lehet menni Cp 2077-tel nyomulni, amely annyira jól sikerült, hogy csak na. Előbb előveszem a Dio 2-t a régit és majd akár az újat is, még 40 Eur-ért is, mint a másik szemetet. És valóban, igazi nosztalgia-vonat! Én nagyon várom és bízom benne, hogy visszadaja a 20 évvel ezelőtti élményeket. Megjegyzés: Van barátom, aki nem játszott a 2-vel (valahogy kimaradt az életéből) pedig közelebb van a 40-hez mint a 30-hoz, de azt mondta, hogy miután meglátta a VOD-okat azonnal benevezett rá. Szóval le a sok pö..inger negatívumcsászárokkal a toalettbe! " Le velük, vesszenek". Akinek nem (páncél) inge,....

TyphoonX
TyphoonX
2021. febr. 25. 13:29

@drumfan321

Azért te sem vagy semmi báttyja :D Vannak a fikázók meg a fikázó fikázók? Ha azt mondanám az is gáz amit te írtál akkor az a fikázó fikázó fikázó lenne? Érdekes kérdések ezek.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2021. febr. 25. 8:24
#10

Adott a második rész, ami flottul megy bármin egy glide wrapperrel és van hozzá annyi mod, hogy sose unod meg. Ezt most kiadják új grafikával. Oké, ronda, főleg UHD kijelzőn, de könyörgöm, ez már akkor is ronda volt, amikor megjelent. Aki azért nem játszik az eredetivel, mert "pixeles" az mit fog kapni a játékmenettől :D Második Baal kör után lefordulna a székről. Bocs, miről beszélek, már Act3-nál feladja.

Azt el kell ismerni, hog nagyon szép munkát végeztek az itemeken, mert felismerhető maradt minden, a hangokhoz sem nyúltak szerencsére, de így összességében nem érzek késztetést, hogy 40€-t adjak azért, amit az eredeti is meg tud adni.

A Blizzard amúgy már levette az eredeti telepítőt, ahogy a Warcraft 3 esetében is történt. Szóval hacsak nincs meg a lemez, akkor bizony abba a bizonyos öbölbe kell elhajózni :D

i2k010
i2k010
2021. febr. 25. 15:13

@Mosdatlan_falusi Bizony. Már a később menőnek számító 1280*1024-es LCD monitoromon sem volt "igazi", az 5:4-es aránnyal, de imádtam online és offline egyaránt, sok-sok ezernyi órán át - még a 201x-es években is végigjátszottam. Hál' Istennek dobozosan van meg, de időben lementettem fiókról a telepítő szettet is.

Szóval, ha valaha veszem is a Resurrectedet, akkor sem a grafika, hanem én is a nosztalgia miatt...

Bihus
Bihus
2021. febr. 24. 23:30
#9

"A játék logikája, az útkeresés, minden adat, a drop rate-ek, a találati esélyek és hasonlók mind-mind az eredeti kódon futnak, és még mindig 25fps-sel frissülnek.

Hú, asszem ezzel a játékkal játszottam legtöbbet életemben. Top50-ben benne voltam Hardcore-ban. Viszont ha nem változtatnak semmin, asszem felejtős. Nekem ez azt jelenti, ugyanazok az itemek lesznek, a bossok ugyanazt dobják, satöbbi. Nem a grafika volt az erőssége a játéknak 20 éve sem, éppen ezért nem értem, miért játszana vele bárki csak a grafika miatt, ha amúgy pont ugyanaz, mint 20 éve. Majd lehet megnézem youtube-on az átvezető videókat meg néhány dolgot nosztalgiázni.

"Bekerült például az "auto-gold", így az aranyat most már egyszerűen úgy is fel tudjuk venni, ha átfutunk felette, de ez kikapcsolható, és a régivágású elven, klikkeléssel is felvehető. "

Hát az aranynak kb. semmi szerepe nem volt a játékban, max az elején.

Levy_Szh
Levy_Szh
2021. febr. 25. 11:03

@Bihus Ez nem is neked szól hanem az új generációnak, a mai friss játékosoknak hogy ők is megvegyék és kijátszák a D2-őt. Neked max egy új nosztalgia.

Nameg modern nagyfelbontású monitoron nem is nagyon jácható , csak kompromiszumokkal. ( hányinger pixeles grafika vagy mütyürire összemegy minden )

_PARASZT_
_PARASZT_
2021. febr. 24. 22:17
#8

Ugyan az lesz mint a sc1 remasterednél.

Ráhuznak valami egyszerü texture és modell felskálázo algoritmust, kifixálnak néhány bugot amitöl nem lehetet rendesen elinditani/stb. AZt kiadják. Kb. 2-3 napig játszik vele egy fél maréknyi ember majd szép csöndbe meghal ez is.

Nyilván meg fogja érni nekik lehajolni az aproért, kb. egy fejlesztöt oda ültetnek elé, azt ö max 2 honap alat öszegányolja, közbe meg ha kiadják 30$-ért azt megvezsi mondjuk 100k balek, már 3milla a semmiért...

ZSORRO
ZSORRO
2021. febr. 25. 9:35

@PARASZT  mondjuk ha valaki elolvasta a cikkeket a felújjításról, vagy ismerné a régit, és megnézi a mostanit, akkor láthatja, mekkora különbség van a kettő között!

Persze hisztizni könnyebb, mint gondolkozni, és tájékozódni!

A telje játékot majdnem újraalkotják, mert a régi sprite alapú volt, itt meg mindennek lesz 3D-s modelje!

bitye
bitye
2021. febr. 24. 21:46
#7

Legjobb döntés eddig

errorcode06
errorcode06
2021. febr. 24. 21:40
#6

Szép volt, jó volt de el kellene ezt engedni. Nemcsak a blizznek, hanem másnak is. 

Elhiszem hogy jó dolog ez az újra kiadás, de az a baj hogy a mai világban egy ilyen összetett, ráadásul igencsak időigényes játék már nem hiszem hogy megállja a helyét.

Bár a fanok úgy is ugranak majd rá, de ez a korosztály (jómagam is beleértve) már felnőtt, és nem ülnek annyit a gép előtt, pandémia ide-oda...

ZSORRO
ZSORRO
2021. febr. 25. 9:31

@errorcode06  igen ez látszik a wow classic esetében is! (sarcasm off) 

Mindíg lesznek új játékosok, akik egy modernizáltabb verzióval szívesebben játszanak!

Lesznek régebbi játékosok, akik már csak a felújított grafika miatt is játszanak vele!

Mivel a D2 még a mai napig eléggé népszerű a battle neten, én nem félek, hogy nem lesz játékos!

UjvariAdam
UjvariAdam
2021. febr. 24. 21:32
#5

@Greg_19 jatszottal az eredetivel? hagy tippeljem meg hogy nem :)

Gerg_19
Gerg_19
2021. febr. 24. 22:58

@UjvariAdam  Megvan dobozosan... Minek fejezném ki csalódottságomat, ha nem is játszottam volna vele?

Ch00ler
Ch00ler
2021. febr. 24. 21:31
#4

Jo otletnek tartom a 2. resz ujra kiadasat. Foleg ugy, hogy nem akarjak kitalalni, hogyan legyen jo jatek. Ugy jo, ahogy van. Anno beleraktam par ezer orat :)

A Switch valtozat kulon bejovos.

Azt viszont nem tudom, hogy sikerult a socket-et résnek forditani...

Gerg_19
Gerg_19
2021. febr. 24. 20:13
#3

Senki nem nyugodhat békében.... 20 év!! Nem újra kiadni kéne, hanem csinálni egy újat, ami megüti a szintet.

tomchee
tomchee
2021. febr. 24. 19:58
#2

Nagyon remélem az emberek tanúltak a w3 böl és nem preorderelnek, mert akkor megint kiadják csak féleszen amikor már elégsok előrendelés összegyült.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2021. febr. 25. 11:39

@tomchee én előrendeltem már a tengerimalacomnak is, bisztosan jótcsinál ablizzard, sosecsalódtammégbennük 4!!!4

Szefmester
Szefmester
2021. febr. 24. 17:34
#1

Mire számíthatunk? DLC-nek eladott skilltreek, aukciós ház a lootnak, DLC-ként eladott tematikus set item pakkok. A legjobb cuccok giccsparádé érzetet nyújtanak. Sok sok patch mire elérik a játszható szintet, és még több mire elérik a klasszikus minőségét és állapotát. Évekkel később is teljes árúként árulva. Állandó online kapcsolat igényt, mert másolásvédelem.

Szefmester
Szefmester
2021. febr. 24. 19:28

@Andreios_81 HÁt nem tudom.. mondjuk a három a széria mélypontja, de csak mert még a mobilos epizód nem jelent meg! :D

Vissza az oldal tetejére