Mintsem bölcselmetek álmodni képes

Bár könnyen azt hihetnénk, hogy a boszorkányüldözések csillapodtával és a tudomány vívmányainak rohamléptékű terjedésével a paranormális jelenségek egyetlen büntetőpert sem befolyásoltak, nagyobbat nem is tévedhetnénk. 1897-ben Mary Jane Heaster azt vallotta, hogy tragikus hirtelenséggel elhunyt, majd sebtiben eltemetett leánya, Elva Zona Heaster szelleme visszatért hozzá, és közölte vele, hogy férje, Erasmus Shue ölte meg.

A férfi ügyvédje persze megpróbálta a gyászba beleőrült, habókos öregasszonyként nevetségessé tenni a tisztes matrónát, az viszont nem tört össze a keresztkérdések súlya alatt. Hovatovább, annak dacára, hogy a hatóságok felszólították az esküdteket, hogy hagyják figyelmen kívül a nő által előadottakat, azok fittyet hánytak az utasításra, mivel az égiek beavatkozását sejtették a háttérben. Ennek folyományaként a tetemet exhumálták, tisztességesen megvizsgálták, és a szétroncsolt légcsövet látván az elképedt bíró életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte az özvegyet. Senki sem siratta meg, mikor három évvel később váratlanul belehalt egy fertőzésbe.     

1974-ben Michael Taylor sokkolta a közvéleményt, mert a hitbuzgó hentes sokáig az illedelmes-vallásos nyárspolgárok mintapéldánya volt, de pechére dühkitöréseit gyülekezetének tagjai azzal magyarázták, hogy barátjuk a sátán játékszere lett. Így szakszerű segítségnyújtás helyett egy mit sem érő rítussal akarták kiűzni belőle a gonoszt, és mivel elmondásuk szerint legalább negyven pokolbéli fertelmet zavartak vissza Belzebub birodalmába, megnyugodtak.

Ám fáradozásaik mit sem értek: a valóságtól egyre jobban elszakadó eszelős puszta kézzel szaggatta szét a sérüléseibe belehaló neje arcát. A legkomolyabb felhajtás azonban tagadhatatlan, hogy Arne Cheyenne Johnson hideglelős históriáját kísérte. Hiszen a főbérlőjét 1981-ben halálra késelő gyilkos jövőjét egyengetők arra alapozták rútul elbukó stratégiájukat, hogy hitelt érdemlően bebizonyítsák, hogy kliensük egy kénkőszagú bestia bábjaként követte el a fertelmes gaztettet.

Furcsa fintora a sorsnak, hogy az anno hatalmas port felverő jogtörténelmi kuriózum hosszú éveken át kizárólag az 1983-ban bemutatott, és okkal elfeledett The Demon Murder Case készítőit ihlette meg. Ergo, nem csoda, hogy a Démonok között kreatív szakemberei is hozzányúltak a parlagon heverő esethez.

Idegállapotba' voltam

Ed  (Patrick Wilson) és Lorraine (Vera Farmiga) Warren egyre nehezebben bírnak el a túlvilági kreatúrák levadászásának hálátlan-kimerítő feladatával. A rettenetes hányattatásokat túlélt családfő szíve kezdi felmondani a szolgálatot, míg víziókkal megáldott-megvert nejének gyakran fogalma sincs arról, hogy hol van. De nem tehetik le a lantot - pláne, mert mint ahogy arról döbbenettel vegyes iszonyattal értesülnek, egyáltalán nem zárható ki, hogy egy elbaltázott rítus utóhatásaként egy korábbi megbízójuk vejét villamosszékbe fogják ültetni.

Küldetésük világos: valahogy be kéne bizonyítaniuk, hogy az ifjonc nem önszántából, hanem Lucifer egyik szolgájának mesterkedései miatt vágta bele a pengéjét az áldozatába. Ám sajnos hamar kisül, hogy az eleve lehetetlennek tűnő misszió előtt egy bizarr akadály tornyosul, mivel a jelek arra mutatnak, hogy nem egy véletlenszerűen lecsapó fertelemmel van dolguk. Ahogy az sem mellékes, hogy a lapokat a háttérből keverő fekete mágus ambíciói nem ismernek határokat, és alig burkolt célja, hogy a duó tönkretételével bizonyítsa a hatalmát. Veszett-vad macska-egér játék veszi hát kezdetét, ahol a tét nem kisebb, mint az örök kárhozat.

Film+, 22:30-00:40

Elméletileg tehát több sem kéne egy misztikus-hátborzongató rejtélyekkel titkokkal teli horrornál, de a forgatókönyvet jegyző David Leslie Johnson-McGoldrick a gyávák útját választva hitvány alibizéssel elegyített slendriánsággal hozta tető alá történetet. Vagyis a szériát trilógiává bővítő epizód beéri a lassan egy évtizede kiagyalt, és óhatatlanul ellaposodó mesterfogások stréber-szellemtelen felböfögésével, és még kínálkozó lehetőségekre sem csap le.

A rengeteget szenvedett pár problémái érintőlegesen kerülnek elő, és setesuta nyomozásuk a szombat reggeli, bugyuta akciórajzfilmek színvonalát idézően sematikus. Főleg a nettó mázli, valamint a hajuknál fogva előráncigált fordulatok gördítik előre a cselekményt. Emellett jellemábrázolásról beszélni is dőreség, és a tárgyalás pár kurta jelenet kivételével teljesen kimarad a műből. Holott a józan ész és az okkult szférák örök párharcának bemutatásával nagyságrendekkel jobban jártunk volna, mint a főleg a semmiből elugró rémekre építő, véresen primitív ijesztgetésekkel.

Azaz azon túl, hogy fájóan hamar erőt vesz rajtunk a savanyú lábszagú déjà vu, még abból sem meríthetünk vigaszt, hogy legalább izgalmas-érdekes újdonságok dobják fel a tömegtermelésre alkalmassá tett formulát. Ráadásul halmazati büntetésnek az ágazat modern mételye, a csapongással kombinált koncepciótlanság is rányomja bélyegét a végeredményre. A semmiből induló, aztán pontosan ugyanoda visszaérkező mellékszálak egymás sarkán taposnak.

Ezért miközben fontos események kivesézésére nem marad idő, két mondattal letudható semmiségek dagadnak árnyalás vagy színesítés helyett kómáig untató intermezzókká. Így ha ezekhez azt is hozzávesszük, hogy egy-két meggyőző-frappáns apróság kivételével az atmoszférát élénk-harsány audioeffektekkel megspékelt riogatások próbálják megteremteni, felfoghatatlan hogy mi volt az illetékesek terve.

Verdikt

Az elcsépelt kliséivel, inspirálatlanságával és sablonosságával kapufát rúgó Démonok között 3 - Az ördög kényszerített a csúnyán leszereplő A gyászoló asszony átkához hasonlóan egy karakter nélküli, nyögvenyelős-fantáziátlan zsákutca. Egyben fennen hirdeti, hogy harminckilencmillió, ropogós zöldhasú sem ellensúlyozza, ha a fojtogatóan komor hangulatot bazári majomkodásra, a következetes-kiérlelt sztorit pedig kábelcsatornákon is kínos, csapongó blődlire cserélik.

Persze, hiba lenne leírni a franchise-t, de az utóbbi pár esztendő terméséből kiindulva egyre trükkösebb szabadulni a gondolattól, hogy sorozat lendületében bízó döntéshozók nem óhajtják habosra izzadni az ingüket. Inkább beérik futószalagon tető alá hozott, jellegtelenebbnél jellegtelenebb bóvlikkal, egy macskatetemmel-gyermekvérrel lekenyerezett lidérc bűvigéinek köszönhetően a panaszkodók morgását elnyomja a kassza csilingelése.

Hogy mi az igazság, azt majd a jövő, pontosabban, a Görbe Emberként ismert entitásra fókuszáló, sötét tündérmeseként beharangozott spin-off fogja eldönteni, viszont itt és most egy dolog biztos. Jelesül, hogy amennyiben mozijegyet véve a mutáns állatokkal operáló marhaságoknál, az egyetlen, előre kiszámítható csavarral elkeserítő, lélektani thrillernek álcázott altatópótlékoknál, vagy hatodrangú slasher-imitációknál nívósabb kikapcsolódást várunk el, ugorjunk.