1. Bevezető és specifikáció

Bő egy évvel ezelőtt járt utoljára nálunk a Dell játékosoknak szánt notebookja, az XPS M1640 (későbbi nevén XPS 16). Azóta sok víz lefolyt már a Dunán, a termék megkapta a legújabb Intel processzorokat is a korábbi Core 2 Duo-k leváltására, de érdemben nem változott se az ára, se a külseje. Tőlünk nyugatabbra már bőven az ünnepek előtt a boltok polcaira kerültek a megújult család új tagjai, hozzánk viszont csak Karácsony környékén futottak be az első darabok, így a tesztet kénytelenek voltunk elcsúsztatni, de ami késik, az nem múlik – tartja a mondás.

Természetesen mi is követjük a külföldi sajtót, és az első képek, illetve beszámolók alapján elég nehezen véltük felfedezni a tipikus XPS stílusjegyeket. Túlságosan Inspiron és Adamo keveréknek tűnt az új széria és álláspontunkat a kézzel fogható teszttermék megérkezése után se változtattuk meg. Elképzelhető ugyanakkor, hogy a komoly belső változásokra másképp nem lehetett volna felhívni a figyelmet, csak egy drasztikus modellfrissítéssel, ki tudja. Az viszont biztos, hogy nekünk az előd jobban tetszett, de hiba lett volna részünkről már a startnál túl nagy jelentőséget tulajdonítani a külső jegyeknek.

A táblázatot végignézve és összehasonlítva az előd modellel egyértelműen megállapítható, hogy az új XPS egyáltalán nem lett olcsóbb, viszont létezik belőle abszolút megfizethető változat – más kérdés, hogy azért a pénzért ki fogja beérni egy belépő szintű grafikus kártyával. A 332 ezer forint sok pénz, de a játékos kedvű felhasználók számára ez inkább számít egy megszokott árcédulának, és a félretett Mátyás király gyűjteményünkért kifejezetten jó felszereltséget kapunk. Itt van rögtön az egyik legerősebb mobil négymagos processzor a közel 3 GHz-es órajelre is képes Intel® Core™  i7-740QM személyében, aztán ott van a nemrég megjelent (és hamarosan nyugdíjba vonuló) középkategóriás GeForce GT 435M, amely még nem járt nálunk, így kifejezetten vártuk, hogy megizzaszthassuk már. A 4 GB memória mellett szó nélkül elmehetnénk, ha a Dell munkatársai nem lettek volna annyira figyelmesek és jó fejek, hogy ezt a mennyiséget egyetlen modullal biztosítsák a tisztelt felhasználónak. Igen, jól hallotta mindenki, a gépben egy darab 4 GB-os RAM foglal helyet, így a vételár kifizetése után fillérekből meglehet a ma még feleslegesnek tűnő 8 GB-unk.

A hatcsatornás hangkártya mellett kapunk egy mezei fél terás kapacitással bíró, de vélhetően gyors merevlemezt, eSATA-t és USB3.0-t egyaránt, akárcsak 3.0-s verziószámú Bluetooth-t, hatalmas akkumulátort, illetve három éves garanciát. Kár, hogy az operációs rendszer már nem fért bele az árba, így csak simán elfogadható a végösszeg, mintsem kiemelkedő (persze nagy kérdés, mihez viszonyítjuk). Távirányítót ezúttal sem kaptunk, hiszen az a TV tunerrel felvértezett változatok kiváltsága. Szintén nem jár az aktív-záras szemüveg, ugyanis azt meg a 3D-s verzió csomagjában kell keresnünk, merthogy olyan is van. Aki Windows 7 telepítésére adja a fejét, annak tudnia kell, hogy se a vezetékes, se a vezeték nélküli hálózati kártyát nem ismeri fel a rendszer, így mielőtt internetre tudnánk kapcsolódni meghajtó programok után kutatva, előbb be kell szereznünk mindkettőhöz a szükséges drivereket. A kijelző tekintetében búcsút kell intenünk az elődnél remekül szolgálatot teljesítő 1600x900-as panelnek, a választék két szereplőre korlátozódott. Az egyik a megszokott 1366x768-as kijelző (amelynek játékoknál van elsősorban előnye a kevés pixelszám miatt), a másik a tesztpéldányban is helyet kapott 1920x1080-as (leánykori nevén Full HD) LCD. Mindkét kijelző LED-es háttérvilágítást kapott természetesen.

Az új XPS mellé semmivel nem kapunk több kelléket, mint a régihez, aminek újfent nem örültünk. Élénken él bennünk az emlék, amikor az M1330-at előhalásztuk a feltűnően nagy dobozból és csak úgy potyogott ki minden, a hordtáskától kezdve egészen az egérig. Nos, az L501X-hez még driver CD se jár, ahogy arra már utaltunk egy bekezdéssel korábban. A használhatatlan FreeDOS-t ellenben vissza tudjuk állítani egy korongról – ki érti ezt? A tápegység 130W-os és viszonylag gyorsan (bő két óra normál használat melett) képes feltölteni a gigászi 90 Wh-s akkumulátort.

2. Hardver

Az előző XPS után szkeptikusak voltunk a hűtési rendszert illetően, ugyanis a jóval kevesebb hőt termelő Intel® Core™ Core 2 Duo T6600-zal is csak kisebb-nagyobb zaj mellett tudott megbirkózni a szerkezet alig egy évvel ezelőtt. Nos, az L501X ezen a téren nemhogy nem fejlődött, de egyenesen romlott. Igaz ugyan, hogy a Intel® Core™  i7-740QM az egyik legerősebb mobil CPU a piacon, de a maximális terhelés hatására elért 88 fokos eredmény egy ilyen géptől felér egy kisebb csalódással. Főleg akkor, ha kinyitjuk a fülünket és érzékeljük azt a normálisnál valamivel magasabb zajszintet, amit a gép ilyenkor produkál. Nem gondoltuk volna, hogy a videokártya izzasztásánál még ennél is cifrább eredményeket sikerül kicsikarnunk a Dell játékos masinájából. A Furmark alatt elért 96 fokos rekordközeli érték már inkább az égő, mintsem a ciki kategóriába sorolható, még szerencse, hogy a játékok nagy része se a négy magot, se a videokártyát nem használja folyamatosan 100%-on, tehát ezek worst case értékek. Az XPS becsületére legyen mondva, hogy a burkolat viszont minden körülmény között langyos közeli maradt, nem volt olyan felület, amelyet megérintve el kellett volna kapnunk a kezünket se felül, se alul. Internetezés alatt egyébként viszonylag csendes a gép, főleg, ha akkumulátorról üzemeltetjük.

A Windows pontszámok természetesen nagyon magasak, a leggyorsabb mobil merevlemez se képes áttörni a 6 pontos álomhatárt, érdemes viszont megjegyezni, hogy a Intel® Core™ i7-es processzor milyen brutális memória sávszélességre képes még egyetlen modullal is.

A négy fizikai és nyolc virtuális végrehajtó egység semmilyen fennakadást nem képes produkálni a legmegerőltetőbb feladat esetén sem, ha pedig nem használjuk ki mind a négy magját, akkor 2.93 GHz-es órajelre is képes felküzdeni az éppen munkát végző magokat a Turbo Boost technológia segítségével. Fogyasztási mutatója 45W, így bár energia menedzsmentje nem rossz, ha meghajtjuk, bizony gyorsan elkezdi csökkenteni az akkumulátoros üzemidőt. Az NVIDIA GeForce GT 435M-je végre valahára DirectX11-es támogatással is rendelkezik, valamint a fejlett gyártástechnológiának köszönhetően fogyasztási mutatója is elfogadhatóra sikerült – más kérdés, hogy ettől még termeli a hőt, hiszen üresjáratban is közel 50 fokon dolgozott. Amennyiben Intel® Core™ i3 vagy i5 processzorral rendeljük a gépet, úgy kihasználhatjuk az NVIDIA Optimus technológiáját is, hiszen ezekbe a központi egységekben már megtaláljuk az Intel integrált videokártyáját is, így a GeForce-szal kombinálva mindig az éppen adott feladathoz jobban passzoló VGA-t fogja aktivizálni a rendszer. A tesztgépben azért nem volt elérhető ez a funkció, mert a négymagos mobil Intel® Core™ i7 processzorok még 45 nm-es gyártástechnológiával készülnek és nem tartalmazzák az Arrandale (i3/i5/i7-6xx) családnál debütált integrált videokártyát.

Az 500 GB-os merevlemez a Seagate-től érkezett és az átlagnál zajosabb hűtés mellett is olykor hallhattuk a hangját, igaz zavarónak egyáltalán nem mondanánk, a kellemesebb háttérzajok közé tartozik. Sebessége a percenkénti 7200-as fordulatnak köszönhetően remek volt, bár a Samsung 640 GB-os HDD-jét nem sikerült megvernie.

Nem szoktunk érdemben foglalkozni a hangszórók minőségével, mivel nagyon hasonló (ha lehet ezt mondani) minőséget képviselnek. Most azonban kivételt teszünk, ugyanis a JBL által készített, mélynyomóval ellátott 2.1-es rendszer remekül szólt, ráadásul szinte minden tartományban. Leszakítani nem fogja egyik belső szervünket se, de végre hallottunk kellemesnek mondható mélyhangokat, a közép tartomány is rendben volt, valamint a magas hangok se voltak túlzottan élesek.

A Dell viszont itt nem állt meg, ugyanis szoftveres tuningot is mellékelt a rendszer mellé, ezt hivatott jelezni a billentyűzet jobb felső sarka felett megbújó Wave MaxxAudio jelölés. Csodát nem kell várnunk, a szokásos mesterséges effektek fogadnak minket nagyrészt, ám ezúttal tényleg van értelme használni őket, mert a mérnökök jól eltalálták az opciók legtöbbjét. Minket a zenehallgatáshoz beállított profil győzött meg leginkább. A grafikus EQ legmélyebb tartománya 31 Hz, melyet végre van értelme állítgatni, igaz a miniatűr mélynyomó inkább az eggyel feljebb található 62 Hz-től jön lázba. Egy szó, mint száz, az új XPS hangrendszere (amely minden modellnél széria felszereltség!) nagyon jól sikerült, hosszú idő után az egyik legjobb megoldás, amelyet ebben a kategóriában láttunk és hallottunk.

3. Ergonómia

A bevezetőben már megszellőztettük, hogy számunkra csalódást okozott az XPS L501X külseje, amely nem jelenti azt, hogy a gép csúnya lenne. Ha elfelejtjük, hogy melyik szériához tartozik, akkor rögtön szembe tűnnek a furcsa, modern vonalai és szimpatikus lesz a szálcsiszolt alumínium fedőlap is (amely a közepénél továbbra is sérülékeny és gyenge). Az Adamo-nál már látott és ott is furcsállt kilógó hátsó rész legfeljebb hordozásnál nyújthat valamiféle pluszt, egyébként sok értelmét nem látjuk. Szintén rejtély, miért ott kapott helyett a merevlemez aktivitását jelző LED, oldalt jobb helye lett volna, ha már mindenképpen el akarták tenni a szemünk elől. A zsanér szerintünk fémből készült, bár erre megerősítést nem találtunk a gyártó honlapján. Az biztos, hogy nagyon erős és holtjátéka szinte egyáltalán nincs, tartós konstrukciónak ígérkezik, ami jó hír egy nem üzleti modellnél. Sajnos a bőr borításról ezúttal is le kell mondanunk, még a külföldi Dell webshopokban sincs a választható burkolatok között – ellenben több mint 100 vagány mintát biggyeszthetünk gyárilag a gépre, valamit valamiért. A készülék alja kivételesen szépnek mondható, nem a megszokott fekete látvány fogad minket. Az alumínium hátlap lecsavarozása után a memória modul(ok)hoz és a merevlemezhez férünk hozzá elsősorban.

Kinyitva már sokkal ismerősebb képet fest az L501X belseje, visszaköszön az előző szériából megismert, ám némileg átalakított billentyűzet, melynél a gombok szélének nem hagytak akkora keretet, mint az M1640-nél. Ettől függetlenül a klaviatúra stabilitása abszolút elfogadható, de semmiképpen nem tartozik a legjobbak közé. A gombok háttérvilágítása ezúttal is opcionális tulajdonság, a mi tesztpéldányunkban nem volt benne – erről árulkodik a teljesen üres F6 gomb, ahol a világítást ki és be lehetne kapcsolni. Numerikus részt ezúttal sem kapunk sem fizikai formában, sem billentyűkombinációkkal. Ezek után érthető, hogy NumLock sincs, melynek köszönhetően megtartható volt a szellős, de jól használható kiosztás. A két szélen megbújó hangszóróra és főleg a felettük található rácsra bizony oda kell figyelni, ugyanis rendkívül könnyen koszolódnak, a kis résekből kiszedni a port pedig embert próbáló feladat. A minőségérzettel egyébként egy pillanatra sem volt problémánk a teszt egésze alatt, a klaviatúra körüli rész végig alumíniumból készült, ezt első tapintásra érezni fogjuk. Akik nem sűrűn használják a funkció gombokat, azok örülni fognak annak, hogy a BIOS-ból megmondhatjuk a rendszernek, hogy az F1-F12 gombok elsődleges vagy másodlagos funkcióit szeretnék alapértelmezés szerint használni – utóbbi esetén nem szükséges nyomva tartanunk az Fn billentyűt, ennyi az előnye az egésznek.

A touchpad akárhonnan is nézzük, óriási méretekkel büszkélkedhet. Talán a MacBook Airnél láttunk utoljára ekkora érintés érzékeny zónát, ráadásul a gombok is halkan, könnyen és pontosan működnek. A felület érzékenysége lehetne egy fokkal jobb, de a mindennapos navigálásnál ennek nem fogjuk érezni a hatását. A többujjas funkciókat természetesen támogatja a görgetéstől a sarkokra beállítható zónákig bezárólag.

Csatlakozóból viszonylag keveset találunk, ezek azonban jól el lettek osztva, így nem rontják a dizájnt, a kék színű USB 3.0 csatlakozóknak pedig kifejezetten örültünk. A jobb oldalon található eSATA csatlakozó USB-ként is funkcionál, ráadásul áramot is képes biztosítani a rá aggatott eszközöknek még a gép kikapcsolt állapotában is. Furcsa volt szembesülni azzal a ténnyel, hogy az XPS L501X-en nincs analóg video kimenet, helyette két digitális kapott helyet. Az egyik az immáron 1.4-es szabványnak is megfelelő HDMI aljzat, a másik pedig az elsősorban az Apple Cinema Display-eihez használható mini DisplayPort. A kártyaolvasót elöl találjuk, az álkártyát ezúttal nem tudjuk csak úgy kiszedni a foglalatból, előtte mindenképpen be kell nyomnunk azt, így elkerülhetjük, hogy véletlenül elhagyjuk egy óvatlan pakolás közben. A fedő és hátlapot semmilyen mechanikus vagy mágneses zár nem tartja egyben szállításnál, viszont az erős zsanérnak köszönhetően az összecsukáskor tapasztalható holtjáték egészen minimális – remélhetőleg ilyen lesz egy év múlva is. A DVD tálca bár oldalról szép, valójában túl magas és becsukásnál az embernek van egy kis hiányérzete a művelet folyamatosságát illetően – a legvégén egy pillanatra megakad a tálca.

Az 1080p felbontással büszkélkedhető kijelzőről szinte csak jót tudunk mondani, hiszen fényerő tartománya kellően tág (bár este a minimális érték néha határeset volt, lehetett volna még egy picit kevesebb), kontrasztja fantasztikus és a háttérvilágítása is jó. A látószögekkel kivételesen nem volt problémánk, oldalról nézve bőven átlagon felül teljesít az L501X, de alulról és felülről nézve se fognak csalódni a leendő vevők az egyszer biztos. A színek alapértelmezés szerint picit túlszaturáltak, így távolról „színesnek” tűnik a panel által produkált kép, hosszabb távon viszont inkább csak a szemet fogja fárasztani. Nekünk az NVIDIA Control Panelben lévő Digital Vibrance 50-ről 42%-ra való csökkentése sokkal szebb és természetesebb színvilágot eredményezett, mint a kiindulási állapot. A betűk olvashatóságáról ellenben nem érdemes sokat beszélni. Bár nekünk még nagyon jó állapotban van a szemünk, rövidtávon is zavaró volt a hihetetlenül alacsony pixel méret, így, aki teheti, az inkább használjon nagyobb dpi-t, mert tönkre fogja tenni a szemét, ebben szinte biztosak vagyunk. Játékok esetében, amikor a videokártya nem birkózik meg semmilyen részletesség mellett a natív felbontással (1920x1080), akkor bátran átválthatunk 1280x720-ra, ugyanis az XPS az átlagnál jobb felskálázási minőséggel rendelkezik, így kevésbé homályos képet kapunk, mint szoktunk más kijelzők esetében. A panel felett lévő mezei webkamera 2 Mpixeles és nappali fényviszonyok között meglepően jó képet biztosít, este is inkább csak zajosodik, de az „éleslátását” akkor sem veszti el.

4. Teszteredmények

A tesztek közül főleg a videokártyára voltunk kíváncsiak, de természetesen a bivaly erős processzor mellett se mehettünk el szó nélkül.

Az egyik belépő szintű Intel® Core™ i5-tel összehasonlítva jól látható a helyzeti előny, de megfigyelhető, hogy nem mindenhol használható ki a többmagos felépítés. Játékok szempontjából – ahogy már említettük – nem sok értelme van egy ilyen processzornak, hiszen elég nehéz mellé olyan videokártyát tenni, amelyet megfelelően ki tudna hajtani. A GeForce GT 435M se ilyen, mindjárt látni fogjuk.

A furcsa 3DMark eredményeket leszámítva elmondható, hogy elődjénél (GeForce GT 335M) alig lett gyorsabb az NVIDIA legújabb üdvöskéje, ellenben DX11 támogatással és valamivel jobb energia menedzsmenttel büszkélkedhet. Igyekeztünk pár DirectX11-es címet is kipróbálni különböző beállítások mellett és jó volt látni, hogy a mai játékok közül is van, amit képes megmozdítani egy ilyen kártya full HD felbontásban. Notebookoknál először próbálhattuk ki a Futuremark legújabb 3DMarkját, amely valóban gyönyörűen sikerült, viszont a tesztgépen egy összefüggő diavetítésre volt csak képes még alapbeállítás mellett is.

Az akkumulátoros üzemidőtől nem nagyon tudtuk, mit várjunk, hiszen a kilenc cellás telep kapacitása óriási, ugyanakkor mind a processzor, mind a videokártya képes beleharapni az akksiba, ha munkára fogjuk őket. A minimális, árnyékos körülmények között normálisnak is tekinthető fényerő mellett futtatott dokumentum olvasós teszt kereken 5 órás eredménye mindenképpen jó eredmény a hardver ismeretében, de a bőven több, mint két órás, maximális fényerő mellett produkált full HD mozizás is figyelemre méltó. Maximális terhelésnél persze nem vártunk csodát, az 52 perc így se nevezhető kevésnek, a Dell gyakorlatilag úgy igazította az akkumulátor kapacitását, hogy az átlagnál jóval erősebb hardver tudja mindazt, amelyet egy belépő középkategóriás notebook a tipikus hat cellással.

5. Értékelés

Bár a teszt végére felemás érzések kavarogtak bennünk a Dell legújabb, játékosoknak szánt notebookjával kapcsolatban, el kell fogadnunk, hogy a világ bizony olykor nem a mi ízlésvilágunknak megfelelően változik. Az XPS széria alap koncepciójától egyre messzebb kerülő dizájn sokak tetszését elnyeri majd, a sebességgel, a kijelzővel és alapjában véve magával az ergonómiával nem lehet gond. Naprakész és a jövőben gazdagon használható eszközöket is találunk bőséggel, elég csak a harmadik generációs USB-re vagy Bluetooth-ra gondolnunk, de a jövőben esedékes memória bővítés kérdését is előre megoldotta nekünk a gyártó. A terhelés alatt kicsit zajongó és elégtelen hűtőrendszerért nagy kár, viszont a remek hangrendszer valamelyest kárpótolt minket ezért. Ha az árban benne lenne az operációs rendszer is, akkor mindkét plecsninket megkapná az L501X, így viszont „csak” az Ajánlott vétel jár neki. A tesztben bemutatott változaton felül az alig több mint 200 ezer forintba kerülő Intel® Core™ i3 + GeForce GT 420M kombinációval rendelkezőt érdemes még szemügyre venni, alighanem ez lesz a legnépszerűbb verzió az egész családból (a GT 420M ~25%-kal lassabb a GT 435M-nél).

[italic][bold]

A tesztben szereplő Dell XPS L501X típusú notebookot az Asbis Magyarország Kft-től kaptuk tesztelésre, köszönjük![/bold][/italic]

Pro:

+ remek kijelző

+ jó billentyűzet és touchpad

+ remek hangrendszer

+ minőségi anyaghasználat

+ gyors hardverek

+ USB 3.0, Bluetooth 3.0

+ egy darab 4 GB-os memória modul

+ NVIDIA Optimus technológia (bizonyos modelleknél)

+ jó akkumulátoros üzemidő

+ 3 év garancia

Kontra:

- zajos és bizonyos esetben elégtelen hűtőrendszer

- a billentyűzet háttérvilágítás csak opcionális

- szegényes kijelző választék (vagy túl kicsi, vagy túl nagy felbontás)

Hivatalos oldal: Dell

Vásárlás: iPon webáruház