1. Bevezető és specifikáció

Manapság rengeteg vásárlót lehet szerezni pusztán csak azzal, ha egy cég nem változtat a korábbi év vagy évek megoldásain. Köszönhető mindez annak, hogy a folyamatos megfelelni akarás mára olyan mértéket öltött, hogy az üzleti gépek piacán is eluralkodni látszik az a láz, amely két évvel ezelőtt érte el a konzumer piacot, nevezetesen, hogy minél vékonyabb egy notebook, annál jobban eladható, cserébe sok olyan funkciót szorítva a háttérbe, amelyre esetleg a célközönségnek nagyobb szüksége lenne.

Erre talán a legjobb példa a Hewlett-Packard aktuális ProBook és EliteBook szériája, amely nem csak, hogy nélkülözi az optikai meghajtót, de minőségben se képes nyújtani azt, amit egykor a ThinkPadek mellett etalonként számon tartott elődök. Kikerültek ráadásul a kínálatból a teljes értékű processzorok, a lista csupa alacsony fogyasztású kétmagos modellből áll, miközben az akkumulátor terén nem történt előrelépés, sőt. A Lenovo-nál még nem kell kongatni a vészharangokat, de tény, hogy ott meg olyan megoldásokat vettek át a jelenleg futó generációnál más modellekből, amelyeket nagyon nem kellett volna, így az összbenyomása az embernek sokkal kevésbé pozitív, mint a 2013-as modellév azonos termékeinél. A Dellnél így könnyedén dörzsölhetik a markukat, hogy eljött az ő idejük, de ez a kijelentés csupán papíron mutat jól, a jó teljesítményhez a valóságban elég komoly terméket kell letenni az asztalra.

A megújult 14”-os Latitude ilyen terméknek ígérkezik, ugyanis nem akar merőben más lenni, mint elődje (E6430), viszont több ponton is – első ránézésre – előnyére változott, miközben igyekezett megőrizni az előd modell vonzerejét. Egyelőre tehát a Dell mérnökei nem akarnak notebookkal kenyeret szeletelni, sőt, a divatot se szeretnék diktálni, ettől függetlenül vagy talán pont ezért a jelenlegi üzleti felhozatalból az ő portékájuk tűnik a leginkább vonzónak. Az, hogy ez a valós használat során is így van-e, a következő pár oldalon fogjuk megtudni.

A novemberben bemutatkozó, de szélesebb választékban csak az év elejétől kapható családból egy meglehetősen jól felszerelt példányt kaptunk tesztelésre. Ez nem feltétlenül a 8 GB központi memóriában, inkább a kétmagos, de magas órajelen dolgozó Core i7-es processzorból látható, illetve a 128 GB-os SSD bár ma már nem számít kuriózumnak, mindenképpen feláras tételnek tekinthető. Az 1600x900 pixeles kijelzőért is elkérnek pár ezrest pluszban, kár, hogy a vezeték nélküli hálózatnál nem fért bele a csomagba egy 802.11ac szabványt is támogató modul. A hatcellás akkumulátor az erősebbik fajtából való (bár a listán van egy kilenccellás 97 Wh-s példány is), kapacitása alapján akár egy munkanapon keresztül is képes lehet árammal ellátni az E6640-et. A dedikált videokártya lényegesen erősebb, mint az előd modell esetében, kíváncsiak vagyunk, hogy a villámgyors processzorral mire lesz képes játékok alatt – még akkor is, ha ez a terület félig-meddig irreleváns egy üzleti noteszgép esetében. A múltkor nálunk járt Alienware 17-nél is megjegyeztük, hogy a brandet birtokló Dell továbbra sem hisz a Windows 8-ban és elsődleges operációs rendszerként az eggyel korábbi verziót adja gépei mellé. Ez most is igaz, a tesztgépen ugyanis egy 64 bites Windows 7 Professionalt találtunk. A 3 év garancia megszokott ebben a kategóriában (ahogy az is, hogy ezt további egy évvel kibővíthetjük), a szokásosnál magasabb árazásnak viszont nem örültünk. Nem tudni, hogy csupán a hazai fizető eszköz gyengélkedése tehet-e a dologról, de az tény, hogy 340 ezer forint alatt egyelőre nem igazán juthatunk hozzá egy E6440-hez, amely a korábbi generációk esetében finoman fogalmazva sem volt jellemző.

Az áremelkedést biztosan nem a kellékek darabszámának drasztikus növekedése idézte elő, ugyanis a helyreállító lemezen és némi dokumentáción felül egy 90W-os tápegységet találunk csak a dobozban. A táskát, az egeret és a szokásos üzleti kiegészítőket mind külön-külön kell megrendelnünk, igaz, így volt ez korábban is.

2. Hardver és hangzás

Az előd modell hűtése hagyott némi kívánnivalót maga után, bár elégtelennek azért korántsem volt nevezhető. Ebben a tekintetben sajnos nem sikerült lényegesen előrébb lépnie a Dellnek, ugyanis míg normál használat közben viszonylag csendes és hűvös a gép, addig maximális terhelés hatására a processzor megközelíti a maglassulási küszöböt és 97 foknál a rendszer kikapcsolja a Turbo Boostot, így a központi egység 2.9 GHz-en üzemel tovább, majd amikor 90 fok környékére hűl, ismét bekapcsol a rendszer és ez a csiki-csuki megy a végtelenségig. Valós túlmelegedéstől tehát nem kell tartani (bár a nyár még csak most jön), de mindenképpen kellemetlen élmény ez, sőt, üzleti gépről lévén szó, cikinek is nevezhetnénk. A történet egyébként meglepően furcsa, hiszen az oldalt kiáramló levegő nem volt annyira meleg, amely ilyen mértékű melegedést vetítene elő, ráadásul se a burkolat, se a billentyűzet nem melegedett át számottevően. A speciális energia beállításoknál találunk különböző hűtési profilokat, de valójában ezek csak az órajelekkel és a ventilátor fordulatszámokkal játszanak, olyat nem fogunk találni, amely órajel csökkentés nélkül képes halkabb működést elérni, annál is inkább, hiszen látható, mire képes (vagy éppen nem képes) a hűtőrendszer alap állapotban. A dedikált videokártyát ez a probléma nem érinti, ott nem vettünk észre órajel csökkenést (lehet egyébként, hogy valami gond volt pl. a pasztázással a CPU esetében).

A teljesítményre a jó öreg Windows 7 beépített benchmarkja alapján nem lehet panasz, ami nem csoda, hiszen a Core i7-4600M ugyan csak egy kétmagos, Haswell architektúrára épülő processzort jelent, de 2.9 GHz-es alap órajelét egészen 3.6 GHz-ig képes feltornászni, amennyiben erre lehetősége van. A benne található HD Graphics 4600-as videokártyához már több ízben volt szerencsénk, a Core i7-es processzorban 1.3 GHz-es maximális órajellel büszkélkedhet a szokásos 1.1-1.2 GHz helyett. Alacsony fogyasztású egységek nem szerepelnek a kínálatban, a leggyengébb CPU is Core i5-ös, csakúgy, mint a korábbi modellek esetében. Ugyanígy nincs lehetőség viszont négymagos központi egységek rendelésére, ami némileg csalódás, bár ismerve a hűtőrendszert, talán jobb is így.

A dedikált Radeon HD 8690M személyében egy újabb GCN alapú videokártyát köszönthetünk, amely most járt nálunk először. A középkategória aljára pozícionált VGA egyértelmű előre lépés az elődben található megoldáshoz (NVIDIA Quadro NVS 5200M, más néven GeForce GT 620M) képest. 384 shader egysége (a GPU-Z rosszul ismerte fel a kártyát) a hivatalos 775 MHz helyett – a szenzorok alapján – 900 MHz-en üzemelt, a Turbo Mode pedig 825 helyett 975 MHz-ig repítette, amennyiben erre a fogyasztási és melegedési adatok lehetőséget adtak. Az mindenképpen érdekes, hogy pont egy üzleti gépnél hajtsanak túl egy videokártyát, de stabilitási problémákat nem tapasztaltunk, a teljesítményről pedig pár oldallal arrébb beszámolunk. 2 GB memóriája elég sok, kár, hogy 64 bites sínen keresztül kommunikál a grafikus maggal. Az órajele bár magas (4 GHz), még így is a hivatalos érték (4.5 GHz) alatt marad.

A 128 GB-os Samsung 841 típusú SSD meglehetősen gyorsnak számít a flash memória alapú meghajtók körében, hiszen 4-500 MB/mp körüli értékeket mértünk mind az olvasási, mind az írási tesztek esetében, ráadásul, ami talán még ennél is fontosabb, hogy a véletlenszerű elérési időknél is jól vizsgázott a meghajtó. Természetesen alap kiépítésben egy 500 GB-os merevlemezt kaptunk az E6440 mellé, van lehetőség ugyanakkor ennél nagyobb HDD, hibrid HDD, illetve akár 512 GB-os SSD rendelésére is. Amennyiben hajlandók vagyunk beáldozni az optikai meghajtót, annak helyére tehetünk egy második adattárolót is.

A hangszórók szerintünk nem sokban térnek el a tavalyi modellben találhatóktól, amely azt jelenti, hogy egy középszerű, de semmiképpen sem rossz megoldással van dolgunk. Inkább hangerejével és hangtisztaságával lóg ki a mezőnyből, de a célcsoportnál sűrűn előforduló video- és hang alapú konferenciákra kiválóan használható.

3. Ergonómia és kinézet

Bár a Dell mérnökei nagyon óvatosan nyúltak hozzá az E6430 külsejéhez, több fronton is komoly változásnak lehetünk szemtanúi. Először is megszabadultak a sokak által kritizált vastag kávától mind a kijelző, mind a billentyűzet körül, így az E6440 sokkal letisztultabb képet mutat, mint elődje. A termék tehát keskenyebb és kompaktabb lett, ettől függetlenül tömege nem igazán változott. Továbbra is alap kiépítés szerint jár a dokkoló csatlakozó, a cserélhető (második HDD, második akkumulátor) optikai meghajtó, illetve könnyedén hozzáférünk a merevlemezhez/SSD-hez anélkül, hogy a házat akár egy kicsit is meg kéne bontanunk. A galvanizált alumíniumból és magnéziumból készült borításnak köszönhetően a készülék megfelel a MIL-STD-810G katonai szabványnak. Furcsa mód az alsó és felső burkolatot egymáshoz rögzítő mechanika némileg gyengébb lett, az elhúzó retesz nem csak kisebbnek, de sérülékenyebbnek is tűnik. A kijelzőt tartó zsanér ugyanakkor nem változott, az továbbra is erős és masszív, bár az alja, amely az alsó burkolathoz csatlakozik vélhetően pár év után már lötyögni fog, akárcsak az előző jó pár Latitude modellnél, de ez legyen a legnagyobb baja. A felső burkolat ezúttal ezüst színben pompázik, amely lényegesen elegánsabb külsőt kölcsönöz a gépnek, mint az E6430-nál látott sötétszürke. Természetesen elég ellenállónak is mondható, hiszen meglepően merev (ezen mindenképpen segít a korábbinál keskenyebb házméret), ráadásul az ujjlenyomatokat – színéből adódóan – kevésbé gyűjti, mint elődje. mSATA csatlakozót nem találunk, viszont van lehetőség 4G-képes mobil szélessávú modem beszerelésére.

A klaviatúrát is megtartották a mérnökök, nagyon helyesen. Figyelembe véve a Hewlett-Packard és a Lenovo éppen aktuális szériáját, egyértelműen a Dell megoldása tekinthető élenjárónak. A háttérvilágítás is remek, a négy lépcsőben szabályozható fény sehol nem szűrődik ki a gomboknál, így nem bántja a szemet, akárhonnan nézzük. A klaviatúra alátámasztása, nyomáspontja és stabilitása mind-mind remek, és bár a klasszikus E6400-étól talán egy picit elmarad, a mai mezőnyben az egyik, ha nem a legjobb megoldásnak tekinthető. Némileg árnyalta a képet az ujjlenyomat olvasónál található felső burkolat (fekete rész), amely nem volt egy szintben az alsó burkolattal (ezüst szélek).

Nem mondható el ugyanez viszont a touchpad-trackpoint párosról. A touchpad mérete ránézésre mintha egy picit kisebb lenne, de a felülete maradt ugyanaz a remekül használható, jól eltalált érzékenységű felület, mint az előd modell esetében. A bal és jobb egérgombokkal sincs igazából gond, halkan és kellemes nyomásponttal működnek. A gond elsősorban a pöcökegérrel (trackpoint) van, amely teljesen egy síkba került a billentyűzettel és a körülötte elhelyezkedő gombok kialakítása sem segíti elő, hogy ujjunkkal normálisan tudjunk vele pozicionálni. Szintén kellemetlen, hogy – ellentétben az E6430-cal – a hozzá tartozó gombok szintén belesimulnak a felső burkolat síkjába, így inkább a szemünkkel, mintsem a kezünkkel fogjuk megtalálni az esetek többségében.

Csatlakozókat illetően nem állunk rosszul, ugyanis összesen négy USB aljzatot kapunk, van HDMI – ezúttal végre nem a sarokban elforgatva, hanem teljesen hátul – illetve ExpressCard és SmartCard bővítő hely is. Továbbra is része a csomagnak a fizikai WiFi ki-bekapcsoló retesz, amely sokkal szolidabb formában, de ezúttal is a jobb oldalon kapott helyet.

A TN technológiára épülő matt kijelző 1600x900-as felbontásával a jobbik modellnek tekinthető, hiszen természetesen továbbra is lehetőségünk van 1366x768-as változatot kérni, IPS vagy egyéb jobb minőségű technológiáról viszont kár álmodozni, a 14”-os változat esetében ilyesmit plusz pénzért sem kérhetünk. A tesztkészülékben lévő kijelző ugyanakkor a jobb TN panelek közül való, színei meglepően korrektek voltak, a látószög is picivel az átlag felett van, főleg horizontális vonatkozásban. A minimális fényerő ugyanakkor lehetett volna alacsonyabb, mert ez nem csak az üzemidőnek, de a felhasználók szemének is jót tett volna, amennyiben sötét helyiségben használják a gépet.

4. Teszteredmények

A nálunk járt kétmagos mobil processzorok közül egyértelműen a Core i7-4600M tekinthető a leggyorsabbnak és bár nem tudja megközelíteni négymagos társait, kellően gyorsnak dolgozik. Némi fricska lehet, ha összehasonlítjuk az U végződésű alacsony fogyasztású változatokkal, amelyek például a Hewlett-Packard aktuális EliteBookjaiban vannak.

A videokártya hozta a specifikációja alapján – általunk – elvárt szintet, ami nem csak azt jelenti, hogy lényegesen gyorsabb, mint az előd modellben található NVIDIA Quadro NVS 5200M, hanem azt is, hogy komolyabb számításigényes munkára is könnyedén befogható, nem csak játékra – bár utóbbi vonatkozásában sincs szégyenkeznivalója, sőt. Dacára a viszonylag alacsony memória sávszélességnek, helyenként kifejezetten előkelő helyet tudott kiharcolni magának, bár az is elképzelhető, hogy ebben a villámgyors processzornak is volt némi szerepe.

Az üzemidőre nagyon kíváncsiak voltunk, hiszen az akkumulátor kellően izmos, viszont a processzor fogyasztása átlagos. A közel 11 órás olvasási teszt bizakodásra adhat okot, és a maximális fényerő melletti filmnézés is több, mint 4 óráig ment, amely átlagos használat mellett egy durván 5-6 órás reális üzemidőt vetít előre. A dedikált videokártyát bekapcsolva és a rendszer minden főbb elemét leterhelve viszont már 80 perc után töltőért kiáltott a gépezet.

5. Értékelés

Bár a legújabb Lenovo ThinkPad modellek még nem jártak nálunk, a visszajelzések és a külföldi sajtó véleménye alapján úgy érezzük, hogy ebben a modellévben a Dell tette le az asztalra a legjobb üzleti készüléket az aktuális E6000-es széria személyében. Amellett, hogy tesztünk főszereplőjének elévülhetetlen érdemei vannak (úgy, mint remek anyaghasználat, kiváló billentyűzet, cserélhető optikai meghajtó, dokkolhatóság, hosszú üzemidő, normál használat mellett alacsony zajszint), sajnos a mérleg másik oldalán is vannak említésre méltó dolgok. Az egyik a hűtőrendszer alul tervezettsége, melynek köszönhetően a processzor a maglassulási küszöb környékén dolgozik, már ami a hőmérsékletet illeti. A másik a termék ára, amely egyértelműen emelkedett tavaly óta, bár látható, hogy ha a konkurens modellek árcéduláival is összehasonlítjuk, hogy ebben sajnos a hazai fizető eszköz gyengélkedése is szerepet játszik. A burkolat jobb alsó sarkával kapcsolatos kellemetlen tapasztalat sem emel a gép ázsióján, mindentől függetlenül a Latitude E6440 egy kiváló üzleti masina, és az, hogy ezt ilyen problémák mellett is elmondhatjuk róla, jól példázza a piac jelenlegi állapotát. Szomorúak vagyunk, hogy csak a nagyobb modell esetében van lehetőségünk TN-től eltérő technológiára épülő kijelző választására, de a tesztelt 1600x900-as panellel azért el lehet lenni a mindennapok során, a jobb TN panelek közül való. Nekünk tetszett a Dell aktuális üzleti szériája és bár a jövőben vélhetően a család más tagjai is tiszteletét teszik majd nálunk, megelőlegezzük neki az ajánlott plecsnit.

A cikkben szereplő Dell Latitude E6440 típusú notebookot a gyártó hazai képviseletétől kaptuk tesztelésre, melyet ezúton is köszönünk!

Pro:

+ elegáns, strapabíró külső

+ kiváló (háttérvilágított) billentyűzet

+ normál használat mellett alacsony zajszint

+ remek teljesítmény

+ 4 darab USB 3.0 csatlakozó

+ dokkolási lehetőség, kiegészítő akkumulátorral kifejezetten hosszú üzemidő ígérete

+ több adattároló egyidejű használatának lehetősége (az optikai meghajtó eltávolításával)

+ 3 év garancia, amely 4 évre bővíthető

Kontra:

- maximális terhelés esetén túlmelegszik, igaz, a processzor teljesítménye csak visszafogottan csökken

- prémium panel opció hiánya

- bár az összeszerelés példás, a jobb alsó saroknál ez nem feltétlenül érhető tetten

- a pöcökegér (trackpoint) használata nem túl kényelmes, amely a hozzá tartozó gombokról is elmondható

Hivatalos honlap: Dell

Vásárlás: Irány a webáruház