A boldog 50-es évek, amikor a környezetvédelem még abból állt, hogy ólmozott benzinnel locsolták a füvet is, hajnövesztő és vitamin pirulákat lehetett venni a sarki vegyesboltban, a munkavédelmi előírások kimerültek a „legközelebb jobban odafigyelsz” jótanácsban és rock&roll szólt a vagány sofőrök autórádiójából, miközben mindenki igyekezett a legtöbbet kihozni az életből, a hidegháború atomfenyegetése ugyanis bármikor bekövetkezhetett. Legalábbis így látja a világot a Deliver At All Costs, ami érdekes módon tesz időutazást 1959-be.
Winston Green életét jelen pillanatban valószínűleg kevesen irigyelnék, pedig nem is olyan régen még tehetséges mérnökként, igazi csodagyerekként az az atomenergia és a nukleáris rakéták bűvkörében élve teltek mindennapjai. Aztán minden megváltozott. Átlag fiatal felnőtt amerikai állampolgárként azt lehet mondani, hogy a lehetőségek széles tárháza áll előttünk, nekünk csak választanunk kell, de egy korán derékba tört karrier, az egyre rosszabb munkanélküliségi mutatók és az, hogy 3 hónapos elmaradásban vagyunk az albérlet kifizetésével nem sok jóval kecsegtet.
A Deliver At All Costs érdekes alapkoncepcióra épít. Kicsit olyan, mintha a GTA egyik részét ötvöznénk a szép emlékű Destruction Derbyvel, megtartva a jó részeket. Finoman fogalmazva is ámokfutó eszelősként fogunk rohangálni (és vezetni) egy városkában, ahol a világ leggyanúsabb és legelborultabb csomagjait, megrendeléseit és ötleteit kell szállítóautónkkal kiviteleznünk és kiszállítanunk.
A játék nem veszi magát túlságosan komolyan. Egyfelől bármilyen kisebb-nagyobb fiaskót helyrehoz az azonnali respawn és az elvesztett áru pótlása, másfelől pedig egyszerre állítja be a történéseket a világ legtermészetesebb dolgának és egy 50-es évekre jellemző vígjáték alapjaira épített történetszálnak.
Szegény városka tényleg ki lesz téve annak az alapkoncepciónak, hogy bármit és mindent ki/elszállítunk, nincs olyan akadály, ami megállíthatna minket. Szinte minden elpusztítható, a hatalmas épületektől kezdve a gyalogosokon át, az autók, kis boltok, villanypóznák és fák sem képeznek kivételt. Talán egyedül a sziklás hegyoldalt nem tudjuk lebontani.
Mindehhez egy „halhatatlan” főszereplő és egy elpusztíthatatlan autó is jár, aminek ugyan ki tudnak esni a kerekei – ezt egy gombnyomással javítjuk meg – de ha bármi komolyabb baja lenne az előbb említett respawn siet a segítségünkre. Emellett igazi mérnökhöz méltóan különféle fejlesztéseket és kütyüket is bütykölhetünk az autóra, legyen szó emelőkarról, rakétameghajtásról, vagy külső légzsákról, lehetőségeinknek egyetlen dolog szab gátat, mégpedig az anyagiak.
Feladatokból sem lesz hiány, de ne számítsunk olyasmire, ahol egy átlagos dobozt A-ból B-be szállítunk. Vagyis az utóbbi innen-oda persze a játék markáns része marad, de hamar leesik majd miféle klientúránk van, amikor egy platónyi félig rohadt dinnyét viszünk rovarírtós „fertőtlenítésre”, majd festékkel öntözzük meg, hogy szép zöld legyen. Még élő kardhal szállítása – természetesen vállaljuk. Tűzijátékot viszünk a jól menő étterem kertihelységébe – csak épp út közben záporozni kezdenek a kisebb-nagyobb rakéták, instant július 4-ét (vagy augusztus 20-át) varázsolva a városba.
Mindeközben a fejlesztők igyekeztek karaktert és mélységet is adni a játéknak, hogy ne csak a szállítás kapjon hangsúlyt, de amíg a küldetések szórakoztatóra és izgalmasra sikerültek, itt már elfogyott a puskapor. A főszereplő háttértörténete, titkai és jelleme elég kevés konkrétumot kap, annál sokkal több sejtetést és bepillantást, de az őt körülvevő fontos NPC-k is megmaradnak egy fekete-fehér vagy egy felszínes szinten, amin sajnos a párbeszédek és az együtt utazós küldetések sem javítanak olyan sokat.
A rombolás és az eszement futárkodás és a humor adja a játék fő vonzerejét, de ennél többet ne várjunk tőle, történetileg már nem áll ilyen stabil lábakon. A régiók közötti utazás állandó töltőképernyője is frusztráló lehet, de a bolyongás és a „felfedezés” is olyasmi, ami inkább tűnik macerának, mint érdekesnek. A göteborgi Far Out Games részéről tisztességes első próbálkozás a játék és a hidegháborús fenyegetés közepette minden okunk megvan rá, hogy padlógázt nyomjunk és leszállítsuk a csomagokat. Kerül, amibe kerül.
