Bár sokan csak holmi első világbeli luxusproblémának tartják az internet és játékfüggést, Dél-Korea kétségbeejtő helyzete mindennél jobban mutatja, hogy egy létező és komoly gazdasági, valamint népegészségügyi gondokat jelentő addikcióról van szó. Elég csak a 2009-ben elhunyt Kim Sa-rang szomorú esetére gondolnunk. A három hónapos csecsemőnek azért kellett meghalnia, mert szülei inkább a Prius Online-ban nevelt virtuális gyermekükkel foglalkoztak, miközben hús-vér utódjuk a gondoskodás hiánya miatt egyszerűen éhen halt.
Mivel viszont a védelem hitelt érdemlően be tudta bizonyítani, hogy a vádlottak lényegében alkalmatlanok a mindennapi életre, és függőségük miatt nem beszámíthatóak, a bíróság szokatlanul enyhe ítéletet hozott. A második gyerekével terhes anyát felmentették, az apa pedig mindössze két évet kapott.
Ugyan nem minden eset végződik ilyen tragikusan, de mindenesetre aggasztó, hogy az ázsiai ország kormányának 2013-as felméréseszerint a 10 és 19 év közötti lakosság tíz százaléka, azaz hozzávetőlegesen hatszáznyolcvanezer gyerek és fiatal felnőtt tekinthető internetfüggőnek. Jelentős részük a különböző MMO-k és MOBA-k megszállottja.
Mivel a függőség egyik következménye az, hogy a beteg mindent alárendel a szenvedélyének, ezek az emberek abszolút mentesek minden ambíciótól. Tanulni nem hajlandóak, és karriertervvel sem rendelkeznek, csak sodródnak az árral, ergo felnőve, amikor már nem számíthatnak szüleik támogatására, jó eséllyel a szociális ellátórendszernek kell gondoskodni majd róluk. Hiszen a mindennemű képzettség és végzettség nélkül betölthető állások száma napról napra csökken, ez pedig jelentős terhet ró majd az adófizetőkre.
A valódi helyzet azonban gyaníthatóan ennél is súlyosabb, hiszen a függőség kritériumai meglehetősen szigorúak. Tehát azok, akik úgy-ahogy képesek beilleszkedni a társadalomba, sőt, akár valamiféle karrierjük is van, de szabadidejüket szinte teljes egészében a játék, vagy a világháló böngészése tölti ki, nincsenek benne a felmérésben.
A szituációt tovább bonyolítja, hogy a kormány láthatóan nem tud megoldást találni erre az egyre égetőbb problémára. Erejéből leginkább olyan, figyelemfelkeltőnek szánt reklámokra telik csak, amikről nyelvtudás nélkül is megállapítható, hogy teljesen nevetséges módon közelítik meg a témát.
2011-ben ugyan bevezetésre került egy törvény, ami előírja a szolgáltatóknak, hogy éjfél és reggel hat között blokkolják a fiatalok játékoldalakhoz való hozzáférését, de a jogalkotóknak ezzel mindössze annyit sikerült elérniük, hogy az érintettek a szüleik személyigazolványában lévő adatokkal kerülik meg a korlátozást. Az állam ezen kívül szakklinikák fenntartásával is igyekszik csökkenteni a szenvedélybetegek számát.
A küzdelem sziszifuszi mivoltát jól mutatja, hogy Dr. Lee Jae-Won, a Gangnam Eulji Kórház neuropszichiátere szerint az addikcióval küzdők kilencven százaléka az online játékkal összefüggő zavaroktól szenved.
A betegek kezelését az országban uralkodó esport-kultusz is nehezíti. Az virtuális viadalok valóságos nemzeti sportnak számítanak, a legjobb játékosokat pedig a sztársportolóknak kijáró szociális státusz mellett dollármilliós fizetés várja. Ahhoz azonban, hogy valakinek esélye legyen bekerülni egy profi csapatba, a többi országnál jóval több rivális miatt jóformán minden ébren töltött percét játékkal kell hogy töltse, és a siker még így sem garantált. A népbetegségnek számító internet és játékfüggés tehát gyaníthatóan még sokáig a koreai mindennapok része marad. Hogy más fejlett országok esetében fennáll-e a veszély, hogy hasonló probléma üti fel a fejét? Kínában és az Egyesült Államokban is már volt jó néhány haláleset, de a két ország kormánya komoly lépéseket tett már a probléma kezelésére.
