Minden ma élő madár egy olyan faj leszármazottja, amelynek tagjai 95 millió évvel ezelőtt egy Gondwanáról leszakadt méretes földdarabon éldegéltek, állítják az Amerikai Természettudományi Múzeum munkatársai. A szakértők fosszilis maradványok és ma élő fajok anatómiai, illetve genetikai vizsgálata alapján vázolták fel a madárvilág új családfáját, és a vizsgálatokból kiderült, hogy bár az Aves osztály tagjai 66 millió évvel ezelőtt, a többi dinoszaurusz aszteroida becsapódást követő kihalása után kezdtek igazán gyors fejlődésbe, a kőzetlemezek mozgása és a globális éghajlat alakulása ezt megelőzően és ezt követően is nagyon fontos szerepet játszott sokféleségük és elterjedésük alakulásában.

A csaknem az összes ma élő madárfajt magába foglaló Neornithes alosztály tagjai a napjainkban a bolygó legnagyobb diverzitású és a legtöbb helyen elterjedt gerincesei. Korábbi vizsgálatok során, amelyek csak ma élő madarak genetikai elemzésén alapultak, a kutatók azt állapították meg, hogy az állatok valamikor 72‒170 millió éve tűntek fel az élet színpadán. A fosszilis maradványok bevonásával viszont most végre sikerült leszűkíteni ezt a hatalmas időkeretet, és még a madarak származási helyét is azonosítani tudták a kutatók.

Joel Cracraft, Santiago Claramunt és kollégáik direkt nem vonták be a vizsgálatba a jól ismert ősmadarakat, például az Archaeopteryxt vagy Confuciusornist, mivel ezek a fejlődési vonalak kihaltak. Csak azokat a fajokat vizsgálták meg, amelyek a ma élő madarak három nagy csoportjának valamelyikébe tartoznak vagy tartoztak egykor, vagyis a futómadár-szabásúakat (a struccot és rokonait), a Galloanserae öregrend tagjait (lúd- és tyúkalakúak), illetve a Neoaves fajait (majdnem minden más létező madár).

A szakértők 230 különböző fajban vizsgálták meg 2 gén szekvenciáját, a jelenlévő mutációk alapján következtetve arra, hogy az egyes csoportok mikor bukkantak fel és kezdtek külön fejlődni rokonaiktól. Ezen kívül a kutatók 130 kihalt faj anatómiai jellegzetességeit is elemezték annak megállapítása érdekében, hogy hol és mikor fejlődhettek ki a vizsgált madarak ősei.

Az eredmények alapján a modern madarak utolsó közös őse 95 millió éve Nyugat-Gondwana területén élt, vagyis azon a földdarabon, amely napjainkban Dél-Amerika és az Antarktisz nagy részének anyagát adja. Ami még érdekesebb, 66 millió évvel ezelőtt, az aszteroida becsapódásának idején már mindhárom említett öregrend fejlődése különvált. Ez azt jelenti, hogy nem a többi dinoszaurusz kihalása indította be a madarak diverzifikációját, a tömeges kihalással megnyíló új lehetőségek ugyanakkor biztosan hozzájárultak az új fajok megjelenéséhez és elterjedéséhez is, mondja Cracraft.

A becsapódás óta eltelt időszakban a bolygó éghajlatának változásai nagyban befolyásolták, hogy milyen gyorsan bukkannak fel új madárfajok. Amikor a globális éghajlat lehűlt, és a trópusi területek egy Egyenlítő menti vékony sávvá zsugorodtak össze, hirtelen rengeteg új faj kezdett megjelenni. A felmelegedési időszakokban aztán ezek a fajok világszerte elterjedtek, feltéve, hogy a kontinensek közti nagyobb rések nem állták útjukat. A szárazföldhöz kötött madarak fejlődésében így a lemezmozgások is nagy szerepet kaptak, amihez elég egy pillantást vetni Ausztrália és Új-Zéland régóta izoláltan fejlődő madárvilágára.

A vizsgálatok alapján a madarak első elterjedésének folyamatát is sikerült rekonstruálni. A szakértők szerint az állatok egyes csoportjai dél felé kezdtek elterjedni, és Gondwana töredékes darabjain át vándorolva elérték Ausztráliát és Új-Zélandot. A másik fő terjeszkedési irány az északi volt: először Észak-Amerikába, majd kelet felé indulva Európába és Afrikába, illetve alacsony tengerszint esetén a megnyíló szárazföldi úton át nyugatra, Ázsiába jutottak el a madarak.