zerencse fel! Szerencse le!
Az 1890-es években az amerikai bányászoknak minden okuk megvolt arra, hogy semmi jót ne várjanak a holnaptól. Elviselhetetlen körülmények között vegetáltak, és az őket inkább élő szerszámnak, mintsem embernek tekintő céges döntéshozók azon mesterkedtek, hogy sose szabaduljanak rabigájukból. Az egyik leggyakoribb trükk a bérekkel való manipulálás volt. A keményen gürcölő beosztottak ugyan megkapták jogos jussukat, viszont dollár helyett kizárólag az azt kibocsátó társaság túlárazott és hitvány termékkínálatú boltjaiban beváltható váltókat vagy zsetonokat tehettek zsebre. Ám az sem számított rendkívüli eseménynek, hogy a fizetések csúsztak, és a semmiféle tartalékkal nem bíró, napról napra tengődő családok hitelből voltak kénytelenek fedezni a létszükségleteiket. Az érintettek idővel azonban megunták a mocskosabbnál mocskosabb húzásokat, és annak dacára, hogy a kormányhivatalok prominensei közellenségnek kiáltották ki a jövőjüket a saját kezükbe vevő, bátor keveseket, akcióba léptek.
Az 1930-as évekig sztrájk sztrájkot követett: a legmerészebbek Nyugat-Virginia vájárai voltak, ezért nem csoda, hogy ők szenvedték el a legérzékenyebb veszteségeket. Beszédes adat, hogy az 1921. augusztus huszonötödikétől egészen szeptember másodikáig tartó, „Blair-hegyi csataként” emlegetett összecsapás-hullám a polgárháború óta a legkiterjedtebb belföldi fegyveres konfliktusként vonult be az USA történelmébe. Tízezer, az őket támogató rendőrfőnök, Sid Hatfield meggyilkolásán feldühödő aknász ragadott fegyvert, de kezdeti sikereik után háromszoros, jól képzett túlerővel kellett felvenniük az egyenlőtlen harcot. A végeredmény ennek tükrében nem lehetett kérdéses. A legszerényebb becslések szerint is ötven felkelőt lőttek agyon, és kilencszáznyolcvanöt főt előállítottak. Ám a törvény kezére adottak nyomorúsága olyannyira megrendítette az esküdteket, hogy a vártnál sokkal több felmentő ítélet született. Ráadásul a néhány évig súlyos gondokkal küszködő szakszervezetek Roosevelt New Deal-je után orkánszerű hátszéllel hódítottak a politika porondján. Azaz az öltönyösök csupán egy hosszabb távon pürrhoszinak bizonyuló győzelmet könyvelhettek el.
Hogy a biztonsági óvintézkedésekre legyintő Deep Rock Galactic kötelékébe állók agyalnak-e hasonló lépésen, nem tudni. De egy dolog biztos: a szorgosan ügyködő törpék élete elég nehéz ahhoz, hogy ne legyen elvetélt ötlet az agresszív tiltakozás.
A munkásosztály helyzete a Hoxxes IV-en
A dán Ghost Ship Games első szárnypróbálgatásának kerettörténete pofonegyszerű. Kalandjaink a világegyetem pöcegödrének is maximum a tények indokolatlan megszépítésével nevezhető Hoxxes IV-en játsztódnak. A más-más ásványokban gazdag régiókra osztott planétán dolgozni az öngyilkosság egy igen látványos és felettébb fájdalmas módja. Hiszen akiket nem falnak fel a karmos-agyaras-csápos fauna örökké éhes képviselői, azokat villámokat szóró kristályok sütik meg, vagy más borzalom zárja le jellemzően kurta karrierüket. Ám mivel az elérhető kereset hallatán egy szépen prosperáló, kisebb királyság koronás fője is elismerően füttyentene, a bátor jelentkezők áradata kiapadhatatlan. Mi a pénzsóvár hullajelöltek egyikének izzadt-cserzett bőrébe bújhatunk bele, és fő motivációnk magától értetődően az, hogy felhizlaljuk a bankszámlaegyenlegünket.
Tompulnak az agyak, élesek a késekMagától értetődik, hogy a nemritkán tarkóig földönkívüli-epében gázoló, vagy mérgező spóráktól fuldokló melósok egy hosszú nap után nem a Descartes-összes elemzésével és bélyegkollekciójuk rendezgetésével múlatják az idejüket. Inkább a kocsmába sereglenek, ahol zenehallgatással, tánccal, hordó-célbarúgással és természetesen fékeveszett-vadállatias lealjasodással próbálják feledni szakmájuk kétségbevonhatatlan árnyoldalait. Megjegyzendő azonban, hogy különféle itókák nem csak az ellazulást segítik elő. A megfelelő engedélyek beszerzése után elérhetővé váló torokolajozók egyike-másika speciális hatásokkal bír. A biztonságos bázison ható, hallucinációt előidéző, vagy a lumpokat még parányibbá zsugorító főzet épp úgy akad köztük, mint a terepen tisztes bónuszokat adó kuriózum. Ez utóbbiak felhörpölése után gyorsabban bányászhatunk, súlyos terhet cipelve is szélsebesen szaladgálhatunk, a megszokottnál több aranyra bukkanhatunk, vagy másféle módon javíthatunk a teljesítményünkön. De nem árt figyelembe vennünk, hogy egyrészt ezekért nem hagyományos értelemben vett pénzzel, hanem a pályákon elszórva megtalálható alapanyagokkal kell fizetnünk. Másrészt hiába születik a legpuhányabb törpe is titánium-májjal, ha túl sűrűn nézünk a pohár fenekére, akkor mákonyos fejjel leszünk kénytelenek helytállni a munka frontján.
Első körben le kell tennünk a négy kaszt egyikére a voksunk. A tüzér nevéhez méltóan nem a körmönfont megoldások híve. Ha feltűnik pár dög, előkapja ólomesőt köpködő, hihetetlen pusztításra képes gépágyúját, és addig osztja az áldást, ameddig játékszere az igénybevételtől fehérizzásig nem hevül. Míg ha van ideje célozni, akkor brutális, de lomha négylövetű revolverével oldja meg a problémákat, és egy pajzsgenerátorral, illetve egy, a szakadékok áthidalásánál jó szolgálatot tevő drótkötélvetővel segíti bajtársait. Ám az alakulat legmarconább tagja mégsem ő: ez a titulus a régi vágású szakik sorát gyarapító fúrósnak jár. Szerves vagy szervetlen anyag: egyre megy, jókora alkalmatosságával keresztülhatol rajta. Robbanótöltetei megremegtetik a csarnokokat, lángszórója hamuvá égeti az agonizálva kimúló bestiákat, és ha kell, népe hagyományaira büszke vagányként hajítófejszével védi meg magát. Vele szemben a tanult-fifikás mérnök az összetettebb kunsztokat preferálja: bár óvatos duhajként shotgunnal és gránátvetővel egyaránt felszerelkezik, jobban szereti a szofisztikáltabb megoldásokat. Az agyatlan bestiákat megtévesztő hologram-csapdájával értékes másodperceket nyerhet az övéinek, speciális, gyorsan szilárduló habbal működő platformpuskájával megkönnyítheti a mászást, és automata lövegtornya valódi tömegoszlató aduász. Záróakkordként, a karabélyához ragaszkodó, agilis felderítő specialitása a többiek támogatása. Nem csak ide-oda guruló fáklyákkal, hanem a legtöbb felületen megtapadó világítótestekkel oszlathatja el a homályt, és időt-teret meggörbítő késleltető-mezejével lelassíthatja rosszakaróit. Megjegyzendő, hogy egyrészt egyáltalán nem kell, hogy egy csapatban az összes kaszt képviseltesse magát, másrészt két megbízás között átválthatunk egy másik osztály képviselőjére, így az összeset kipróbálhatjuk.
Sztahanov vagy vacsora?
Döntésünket követően az aktuálisan elérhető missziókból mazsolázhatunk: minél rizikósabb egy meló, és komplexebb a barlanghálózat, annál több kredit, valamint tapasztalati pont üti a markunk, ha diadalt aratunk. A főküldetés mellett opcionálisan letudható feladatokkal megspékelt bevetések egyébiránt relatíve széles skálán mozognak. Erőforrásokat gyűjtünk be, idegenek tojásait lopunk el, szívós bestiákat likvidálunk, vagy alkatrészeket szólítunk magunkhoz. De akármi is legyen a teendőnk, az alapképlet ugyanaz: egy procedurálisan generált, teljes egészében megsemmisíthető, és megannyi aprósággal teleszórt pályán találjuk magunk, ahol szabad a vásár. Kedvünkre tombolhatunk-rombolhatunk, és egyedül rajtunk áll, hogy szigorúan kenyéradónk óhajaira fókuszálunk-e, vagy hamisítatlan, harácsoló törtetőként a legtávolabbi sarokba is bekukkantunk, hogy akad-e ott egy kisebb telér.
Mert ha kockáztatunk, csengő-csilingelő arannyal és kuriózumszámba menő kőzetekkel vagy ércekkel térhetünk haza. Feltéve ha szerzeményeinket a minket hű árnyékként követő, ám kissé sután mozgó robotöszvér feneketlen bendőjébe öntjük, és élve visszajutunk a felszínre. Ilyenkor ajánlott a nitrának nevezett, vérvörös különlegesség összeszedését prioritásként kezelni, mivel annak elköltésével utánpótlást vásárolhatunk, hogy minél tovább húzzuk a mélyben. De az sem rossz taktika, hogy beérjük a biztos kevéssel, mert ahogy telik-múlik az idő, egyre több rémség próbál múlt időbe tenni minket. Vagyis benne van a pakliban, hogy hiába igényeljünk nyakra-főre az extra muníciót, nem marad annyi ellátmányunk, hogy a menekülőkapszulát bekapcsoló szignál aktiválása után elkecmeregjünk a jókora járműhöz. A gigászi konglomerátum kapcsolattartója pedig nem sokat lacafacázik. Aki öt perccel a jel leadása után nincs a fedélzeten, azt hátrahagyják, és a lassú delikvensek sorsa nem kérdéses: első kézből szerezhetnek információkat az őslakosok bélcsatornájának felépítéséről.
Izgalmakból tehát nincs hiány – pláne, mivel megeshet, hogy egy kebelkománk mellément sorozata terít le, vagy egy komplikáció nehezíti meg az életünk. Az egyik pillanatban egy haragvó szellem üldöz egy, a megszokottnál gyengébb gravitációjú vidéken, és mi szökdécselve menekülünk előle. Majd egy kincsekben bővelkedő vágatban fosztogatunk, és a kilyuggatott, vagy csákánnyal péppé vert tetemekből előmászó parazitákkal gyűlik meg a bajunk. Nincs két egyforma megmérettetés, és sohasem tudhatjuk, hogy mi lapul az árnyakban. Bámulatos élmény, ahogy ismeretlen vidéken járó, sansztalan pionírokként győzedelmeskedünk, és mert a változatosabbnál változatosabb szakaszok felfedezésre sarkallnak, félvállról vesszük a vereséget. Hiszen alig várjuk, hogy újra sorompóba álljunk, és ballépéseinkből tanulva finomítsuk a technikánkat.
Meddőhányó
Ahogy az a korábban olvasottak alapján nyilvánvaló, a mindössze harminc euróért kínált Deep Rock Galactic kategóriája egy átlagon felüli etalonja. Egyben az utóbbi idők egyik messze legjobb ár-érték arányú, és a műfaj iránt akár egy kicsit is érdeklődőknek kihagyhatatlan címe. Ám ez távolról sem jelenti azt, hogy tökéletes lenne. A legnehezebben védhető lépés az, hogy ha egyedül indulunk kitermelni a barátságtalan planéta javait, akkor nem három, a gép által irányított kollégánk segít minket abban, hogy megérjük a másnapot. Ehelyett egy B.O.S.C.O.-nak keresztelt, vitán felül hasznos, de alkalmi vakkantásoktól eltekintve bántóan személyiség nélküli, dögunalmas vájárrobottal az oldalunkon kalandozhatunk. Ez, ha nem is teszi fullasztóan sekélyessé a magányos játékot, ám csupán afféle fakó pótlékká zülleszti azt. Holott, ahogy azt a Left 4 Dead eddigi felvonásai is élénken hirdetik, a mutliplayer-fókuszú programoknál sem ördöngösség kielégíteni az online mókát kerülők igényeit. Kész szerencse, hogy a jókora felhasználóbázis tagjai komolyan veszik a „Törpét nem hagyunk hátra!” mottót, és a csapatmunka őszinte-lelkes hívei. Ergo barátok nélkül sem veszett ügy tisztességes csapatot találni. Sőt, kifejezetten ritka, hogy gyakorló szociopatákkal, önző nyomoroncokkal vagy totálisan fogalmatlan, előgerinchúros trogloditákkal hozzon össze a komisz tréfát űző Fortuna.
Egyről a kettőreMinél feljebb mászunk a ranglétrán, annál jobban bővülnek a lehetőségeink. Új feladattípusokat és régiókat nyithatunk meg, illetve fegyverarzenálunk is fagyasztógránáthoz vagy mozgásérzékelős aknához hasonló, hasznos készségekkel egészülhet ki. Ha pedig elérjük a maximális huszonötödik szintet az egyik bányásszal, akkor, ha elvégzünk egy négy misszióból álló megbízatást és a zsebünkbe nyúlunk, kiválasztott törpénket előléptetik. Ez azon kívül, hogy jogos büszkeséggel tölti el a szívünk, és némiképp felpumpálja az egónk, megannyi előnnyel is jár. A teljesség igénye nélkül: ilyen-olyan módosításokkal igazíthatjuk a stílusunkhoz a gyilokszerszámaink és részt vehetünk a Deep Dive-oknak nevezett, különösen izzasztó, ám mesés jutalmakkal kecsegtető küldetéseken. Tiszta sor – de a meglepően összetett perkrendszernél két, az átlagostól kissé elütő mechanikára kell ügyelnünk. Az első az, hogy a fortélyok tekintélyes hányada döntésünktől függően aktív vagy passzív előnyt ad. Ha az orvoslásban mélyedünk el, netán egy egyszer bevethető, instant újraélesztéssel kötelezhetjük hálára a többieket, esetleg gyorsabban hozzuk vissza őket a halálból. Míg érzékeink élesítésével vagy figyelmeztetést kapunk arról, hogy egy förmedvény arra készül, hogy megragadjon minket, vagy automatikusan kiszabadulunk nyálkás-hányingerkeltő öleléséből. A másik furcsaság, hogy a képzettségpontokra mérföldköveknek nevezett kihívások teljesítésével teszünk szert. Azaz elviekben egy kalandvágyó bokorugró ezen a téren jobban állhat egy óvatoskodó profinál.
Emellett a készítők a randomfaktorra építő művek örök rákfenéjét, a teljesen kiegyensúlyozatlan pályakínálat nyűgjét sem orvosolták. Tragédia persze itt sincs, tízből nyolc szakasz abszolút élvezetes, viszont előbb-utóbb garantált, hogy belefutunk egy lobotomizált kiscsoportos óvodásokat is méla undorral eltöltő, inspirálatlan-fapados szekcióba. Hogy utána nem sokkal később egy Isten nemlétét cáfolhatatlanul bizonyító, komplikált átokföldjén vezekeljünk a bűneinkért.
Verdikt
Összességében azonban a Ghost Ship Games fáradozásainak mézédes gyümölcse hibái dacára is túlteljesíti az efféle alkotásokkal szemben támasztott elvárásokat. A verdikt ezért egyértelmű: a kooperatív kikapcsolódásra vágyakozók pánikszerű gyorsasággal ruházzanak be egy kópiába és még a többieknek is megéri tenni vele egy próbát. Csákányt a kézbe, fegyvereket ellenőrizni – a veszélyt és krőzusi jómódot egyaránt rejtő tárnák kizárólag reánk várnak!
