1. oldal

Valószínűleg nem sok ember számára jelent újdonságot az a már-már közhellyé váló megállapítás, hogy sok mai játékos gyakran nem tudja értékelni az új ötletek alapján készített programokat és a kreativitást. Míg egy-egy bejáratott sorozat sokadik részét is millióan vásárolják, addig az újdonságot szem előtt tartó játékfejlesztők alkotásai anyagi bukásra vannak ítélve. Ékes példája ennek Tim Schafer, akinek máig nem jött össze egy igazi üzleti siker, annak ellenére, hogy kiváló játékokat készít. Ezeknek a fejlesztőknek nyújt remek platformot az Xbox Live Arcade és a Playstation Network, illetve a PC-s Steam, hiszen ha készítenek egy kisebb költségvetésű, de ízig-vérig profi játékot, azt könnyedén elérhetővé tudják tenni ezeken a rendszereken keresztül. Ami még fontosabb, hogy ezeknél a projekteknél a fejlesztők szabadjára engedhetik fantáziájukat, ellentétben egy dollár tízmilliókba kerülő szoftvernél, ahol a kiadók sokszor megkötik a kezüket. Tim Schafer következő játéka már ilyen módon készül, de felismerte ezt a lehetőséget Ron Gilbert, Schafer régi fejlesztőtársa, és barátja is, akinek legújabb műve nem is olyan rég került fel Xbox Live-ra és PSN-re. A Hothead Games-szel közösen készített Deathspankből ráadásul egyszerre 2 rész is megjelent (1 hónapos eltéréssel), hiszen a fejlesztők párhuzamosan dolgoztak a két epizódon.

A hős, aki táncolt az ördöggel sápadt holdfénynél

Aki figyelemmel kísérte Ron Gilbert pályafutását, azt bizonyára tudja, hogy az ő neve mindig is garancia volt a humoros párbeszédekre és a poénos játékmenetre. Gondoljunk csak a legendás Monkey Island sorozatra, vagy a még korábban készült Maniac Mansionre. Nincs ez másként a Deathspank esetében sem, mely a változatosság kedvéért ezúttal nem kalandjáték lett, hanem a szürkeállományunkat sokkal inkább kímélő hack ’n slash. Nem kell persze semmi véresen komolyra gondolni, a játék nem a Diablo 3-mal akart versenyre kelni, éppen ellenkezőleg. A program tulajdonképpen egy paródia, mely a Blizzard nagysikerű alkotását, és a többi hasonló játékot állítja pellengérre, de nem kíméli a más kategóriába tartozó játékokat, sőt, a filmeket sem. Rengeteg vicces utalást hallhatunk a párbeszédek során, legyen szó akár Star Wars-ról, World of Warcraftról, vagy épp a Batmanről.

 

2. oldal

A játék főhőse, és egyben címszereplője Deathspank, egy igencsak nagyszájú, beképzelt, és meglehetősen alacsony szellemi kapacitással rendelkező férfi, aki a sors furcsa fintorának köszönhetően egyben a világ legnagyobb hőse is. Amint az első játékból kiderül, életének egyetlen célja van, megszerezni a világ leghatalmasabb varázstárgyát, melynek neve: A varázstárgy. Ezt a játék első pár órájában meg is fogjuk tenni, de az igazi kaland majd csak ezt követően veszi kezdetét. Maga a fő történetszál igazából nem nagy durranás, ami emlékezetessé teszi a programot, az a már említett humor. Nem túlzás, ha azt mondom, hogy nincs egy olyan párbeszéd sem a programban, amely teljesen komolyan venné magát. Az NPC-k a „valódi” hack ’n slash-ek karaktereinek paródiái, Deathspank pedig a maga együgyű természetével gyakran nem is képes felfogni az elmondottakat. Az ő célja csak az, hogy segítsen mindenkinek, aki az útjába kerül, aminek persze csak egyetlen eszközét ismeri, az erőszakot. A legjobb dialógusok talán azok, amikor a szereplők a játék működéséről beszélnek: például egy szerencséstelenül járt karakter megkérdezi, hogy a naplónkba a főküldetések, vagy a mellékküldetések közé írtuk-e be az általa adott feladatot. Persze nem volt túl lelkes, amikor kiderült, hogy sajnos ő csak a mellékküldetések között szerepel. Szerencsére minden párbeszédhez van hangalámondás, ami még rátesz egy lapáttal a remek hangulatra, hiszen kiváló munkát végeztek a szinkronszínészek.

Minden kézbe két fegyver

A játékmenet meglehetősen egyszerűre sikeredett, még egy hack ’n slash-hez képest is. A küldetéseknek két fajtáját különböztethetjük meg, vagy össze kell gyűjteni adott mennyiségű tárgyat a pályán, vagy le kell mészárolnunk bizonyos szörnyeket. Igazán nagy különbség nincs a két típus között, hiszen végeredmény így is-úgy is ugyanaz: minden szembe jövő ellenséget meg kell ölnünk, amihez egyébként rengeteg fegyver, páncél és varázsital fog a rendelkezésünkre állni. Sajnos az inventory elég kuszára sikeredett, mivel ömlesztve kerülnek bele a cuccok, így elég macerás eligazodni benne. A fegyverek közül egyszerre négy lehet a kezünkben, melyeket harc közben a jobb oldali gombokkal használhatunk. A D-padra a varázsitalokat, és az életerőnket visszatöltő élelmet programozhatjuk fel, a jobb ravasszal pedig pajzsunkat használhatjuk, csökkentve ezzel a bekapott sebzést. Bár harc közben az esztelen gombnyomogatással is célt lehet érni, érdemes odafigyelni arra, hogy ne üssünk egymás után kettőt ugyanazzal a fegyverrel, mivel a változatos harcot a sebzésre kapott bónusszal honorálja a program. Ráadásul így gyorsabban feltöltődik az úgynevezett „Igazság mérőnk” is, amit speciális támadásokra használhatunk fel. Bizonyos fegyverek ugyanis rendelkeznek különleges képességekkel, egy idő után pedig olyan kombókat is megtanulhatunk, amikkel egy pillanat alatt hidegre tehetünk akár egy tucat szörnyet is. A sok hőstett természetesen elnyeri jutalmát, hiszen egy rakás tapasztalati pontot kapunk értük. Szintlépéskor azért senki ne számítson komoly karakterfejlesztésre, nem kell a statisztikáinkat böngészni, mindössze annyi a dolgunk, hogy ilyenkor kiválasszunk egyet a három felajánlott tulajdonságnövelő kártya közül (pl. viselhetünk erősebb páncélt, 10%-kal többet sebzünk, stb.).

 

3. oldal

A Deathspankben helyet kapott egy kooperatív mód is, ami sajnos meglehetősen kezdetlegesre sikeredett. Ha játék közben megnyomjuk egy másik kontroller start gombját, akkor megjelenik mellettünk hű segítőtársunk (az első részben Sparkles, a varázsló), aki besegíthet a harcokba. A probléma igazából az, hogy ő nem használhat semmilyen felszerelést, fegyvert és páncélt, mindössze négy varázslat áll a rendelkezésére. Képes varázslövedékeket, illetve tűzlabdákat lőni az ellenségre, gyógyíthat minket, vagy szorult helyzetben klónozhatja magát, elterelvén az ellenség figyelmét. A mi hősünkkel ellentétben Sparkles nem képes szintet lépni sem, és nincsenek speciális képességei.

Ami a vizuális élvezeteket illeti, a játék nem a 3D-s grafika csúcspéldánya, mivel a fejlesztők inkább a rajzfilmszerű megjelenítést részesítették előnyben, ami persze egyáltalán nem baj. A Deathspank ezen a fronton is hozza humoros formáját, az elnagyoltan megrajzolt, már-már karikatúrának tűnő karakterek és a papírból kivágott házak egy csepp kétséget sem hagynak a felől, hogy a játék egy 100%-ig lökött világban játszódik.

Deathspank 1.5 – Thongs of Virtue

Bár a fenti sorok teljes mértékben az első játékról szóltak, szinte egy az egyben igazak a második részre is. Amint a bevezetőben említettem, az egyes epizódok egymással párhuzamosan készültek, ami azt is jelenti, hogy csak a történetben, a helyszínekben és a megszerezhető felszerelésben tér el a két rész, a játékmenet teljes mértékben változatlan maradt. Ami miatt mégsem nevezhető unalmasnak a játék, az többek között a teljesen megváltozott környezetnek is köszönhető. Míg az első Deathspankben egy színtiszta fantasy világban kalandozhattunk, a folytatásban rögtön fejest ugorhatunk a második világháborúba, persze a maga elborult és nyakatekert módján. Senki ne lepődjön meg, ha egy hadifogolytáborból megszökve orkokkal, majd robotokkal találja szembe magát. A modernebb környezet modernebb fegyvereket is kíván, ennek köszönhetően rengeteg távolsági fegyver fog rendelkezésünkre állni, de persze nem kell nélkülöznünk a kardokat, baltákat, és harci kalapácsokat sem. Azonban míg az első részben az íjpuskán és a „csirkevetőn” kívül nem volt más lőfegyverünk, most rakétavetőket, pisztolyokat és gépfegyvereket is szerezhetünk. A humor természetesen ezúttal is a program egyik legerősebb oldala, amit már a sztori alapfelvetése is bizonyít, hiszen Deathspankkel ezúttal hat varázserejű alsónadrágnak kell a nyomára bukkannunk.  A történet felgöngyölítése jócskán tovább fog tartani, mint az első részben. Míg Thongs of Virtue akár 15 óráig is rabul ejthet minket, ha minden mellékküldetést meg akarunk csinálni, az előző epizód „csak” 8-10 óráig tartott.

 

4. oldal

A játék egyetlen komoly hiányossága az, hogy nem javította ki az első rész problémáit. A co-op mód továbbra is eléggé kidolgozatlan, bár a varázsló mellett most már választható Steve, a pónin lovagoló, katanát forgató nindzsa is. Az inventory kezelése sem változott, illetve a küldetések a második részben is eléggé egy kaptafára készültek, így hosszabb távon kicsit repetitívvé tud válni a folyamatos gyilkolászás. Kisebb adagokban fogyasztva viszont nagyszerű szórakozást nyújtanak ezek a játékok, így egyértelműen megérik a 15-15 dolláros árat. Aki pedig végképp beleszeretett a Deathspankbe, az két DLC-t is megvásárolhat a második részhez, melyek közül az egyik egy új pályát, a másik pedig egy új segítőtársat tartalmaz (ő Tankko, a félig ember, félig pók harcos).

 

Platformok: Xbox 360, PlayStation 3 és PC (coming soon)

Tesztelt platform: PlayStation 3