1. oldal

Kevés olyan hírhedt játéksorozat van, mint a From Software „Souls” szériája, melynek tagjai sok ember számára az élvezet és a frusztráció furcsa egyvelegét képezik. A sort a 2009-ben megjelent PS3 exkluzív Demon’s Souls nyitotta, ami hamar kult klasszikus lett a konzoltulajok körében. Ezt követte a szellemi folytatásnak tekinthető Dark Souls, mely építve az előd mechanikájára és hangulatára, tovább tökéletesítette annak receptjét. A sötét, nyomasztó atmoszférával rendelkező világ, amiben a Dark Souls játszódott, hamar magával ragadta a játékosokat, de a legtöbben mégis arról fognak emlékezni rá, hogy a játékmenet bizony kegyetlenül megbüntetett minden hibát, amit ejtettünk. Nem hiába volt a „Készülj fel a halálra!” mondat a játék mottója, ugyanis rengetegszer kellett a „Meghaltál” feliratot bámulnunk mindkét említett darabban. Az időnként frusztrációig feszülő játékmenet mégis sokakat magához láncolt, ugyanis a játék sosem volt igazságtalan, a harcrendszer is nagyon jól működött, mindössze annyi történt, hogy oda kellett figyelni, és nem lehetett hibázni, ha sikert akartunk elérni.

Nincs ez másként a Dark Souls 2-ben sem, mely elődjéhez hasonlóan PS3-ra és Xbox 360-ra is megjelent (a PC-s verzió pár hét múlva érkezik). A japán akció-szerepjáték ugyanazt ígérte, mint elődei, tehát jól átgondolt, precíz harcrendszert, brutális csatákat és egy nyomasztó, de érdekes világot. Azért be kell vallanunk, nem voltunk nyugodtak, a fejlesztés alatt ugyanis hallottunk pár felkavaró hírt, pletykák keringtek például arról, hogy a folytatás könnyebb lesz, mint a Dark Souls, sokan már előre féltek, hogy lebutítják a játékot a jobb eladások érdekében. A végeredmény azonban minden kételyünket eloszlatta, ugyanis a DS2 egy tökéletessé csiszolt, a korábbinál is nagyobb kihívást biztosító folytatás lett (ennyit a butításról), amely bár több esetben is frusztrálóvá vált, újra és újra magához láncolt, mert egyszerűen jó volt vele játszani. Ez persze rossz hír azoknak, akik egy fokkal megbocsájtóbb folytatást vártak, nekik sajnos azt kell mondanunk, hogy ezt a részt sem fogják jobban élvezni, mint a korábbit, ha gondjuk volt a nehézséggel.

Ezen a ponton általában a történet bemutatásával szoktuk folytatni a teszteket, ám a Dark Souls 2 esetében ez nem olyan egyszerű, ugyanis előzetesen nagyon kevés információt kapunk, és a játék során talált jelekből, rövid párbeszédekből kell kitalálnunk, hogy mi is történik a világban. Ebből a szempontból is hasonlít a program a korábbi részhez. Annyi azért kiderül az intróból, hogy mi ismét egy sötét jellel megbélyegzett karaktert alakítunk, aki nem tud meghalni, ugyanis halál esetén élőholtként támad fel. Kalandozásunk során megpróbálunk gyógyírt találni a bennünket sújtó átokra, és közben igyekszünk Drangleic világát is kimozdítani abból a kétségbeesésből és kárhozatból, amibe zuhant. Bár a történet nem kapcsolódik szorosan az első részhez, ugyanabban az univerzumban játszódik a két mű, és helyenként utalásokat is találhatunk a korábbi eseményekre.

2. oldal

A bevezető videót letudva azonnal belevághatunk a játékba, ami érdekes módon nem a karaktergenerálással kezdődik. Először egy rejtélyes helyen kell barangolnunk, rálelve egy cinikus és meglehetősen ijesztő vénasszonyra. Nála tudjuk megalkotni hősünket, aminek folyamata nagyon hasonló a Dark Soulsban látotthoz. Nemünk, testalkatunk kiválasztása mellett testreszabhatjuk arcvonásainkat is (utóbbi menüjét nagyon macerás kezelni), és természetesen ki kell választanunk egy karakterosztályt is, ami meghatározza kezdő attribútumainkat. Ezzel azért nem skatulyázzuk be magunkat egy kasztba, mert innentől kezdve bármilyen irányba fejlődhetünk, és bármilyen felszerelést viselhetünk, ha elég magasra tornázzunk a képességeinket. Márpedig utóbbiból van pár, közel egy tucatra kell odafigyelnünk fejlődésünk során, melyek másik két tucat statisztikánkat befolyásolják (különféle védelmek, stabilitás, gyorsaság, teherbírás stb).

Bár elsőre kicsit zavarba ejtőnek tűnhet, valójában nem bonyolult a DS2 által használt rendszer, így gyorsan bele lehet tanulni. Azt fontos még elmondani, hogy nem tapasztalati pontok szükségesek a fejlődéshez, hanem a megölt ellenfelekből kipottyanó lelkekkel fizethetünk a képességpontokért. Ezt a játék központjának tekinthető, Majula nevű helyszínen lévő hölgynél tehetjük meg. Sajnos mindig vissza kell térni ide, ha fejlődni akarunk, ami felesleges időveszteségnek tűnik. Öröm az ürömben, hogy most már a játék elejétől kezdve lehetőségünk van teleportálni az egyes tábortüzek között, így gyorsabban közlekedhetünk a helyszínek közt. Részünkről ez volt az egyik legpozitívabb újdonság a játékban, nagyon hasznos, hogy ha vissza akarunk térni egy korábbi pályára, akkor nem kell újra átverekedünk magunkat a szörnyek hadán.

Ha hősünk készen áll, elkezdhetjük felderíteni az első helyszínt, ami egyfajta tanító módnak is felfogható, mely elmagyarázza, hogy milyen mozdulatokkal rendelkezünk, és azokat hogyan kell végrehajtani. Az irányítás egy az egyben megegyezik a Dark Souls-ban látottal, e téren nincs újdonság a játékban. Van erős és gyenge ütés, védekezés, el tudunk gurulni a támadások elől, a D-pad segítségével (konzolos verzióban) pedig váltogatni tudunk az előre bekészített fegyverek, pajzsok, varázstárgyak között, ahogy régen. Nem változott az ellenfelek agresszív viselkedése sem. Itt nincs simogatás, az előttünk álló katonák és szörnyek azonnal ránk vetik magukat, amint meglátnak, és 2-3 ütéssel akár meg is ölthetnek. Ha nem akarunk állandóan a fűbe harapni, türelmesen kell harcolni, odafigyelve az ellenfelek mozgására, megtanulva azok mozdulatait. És persze folyamatosan szemmel kell tartani környezetünket, hiszen nincs annál bosszantóbb, mint amikor azért mészárolnak le bennünket, mert nem vettünk észre egy sarokban megbúvó lándzsás katonát. Mindennek köszönhetően minden egyes győzelem elégedettséggel töltött el bennünket, nem volt unalmas összecsapás.

3. oldal

De akármilyen jók is vagyunk, biztos, hogy előbb-utóbb meg fogunk halni, nem sokkal utána fűbe harapunk, később pedig elpatkolunk, alulról szagoljuk az ibolyát, majd beadjuk a kulcsot. Ha máshol nem, akkor a főellenségeknél, melyek között akadnak óriási, masszív lények, akik egyetlen (!) ütéssel lesöpörhetnek a színről (a feltételes módot csak viccnek szántuk). Ezek igazán próbára tehetik képességeinket, de türelemmel, és higgadt játékkal legyőzhetőek. Ha pedig végképp nem tudunk továbbjutni egy helyen, érdemes a pályákat felfedezve kalandozni kicsit, hogy fejlődjünk. Ugyanis a játék világa nem lineáris felépítésű, a legtöbb helyszínen két-három útvonal is van, amin haladni lehet. De bármerre is járunk, figyelni kell a tábortüzekre, amelyek egyfajta mentési pontként funkcionálnak. Ha meghalunk, ezeknél éledünk újra, innen kell újrakezdeni az adott pályát. Halál esetén ugyanis minden szörny újratermelődik, és bizony újra végig kell küzdenünk magunkat rajtuk. Ez elsőre igazságtalannak tűnhet, de megvan az az előnye, hogy így tudunk lelkeket „farmolni”, amikkel fejleszthetjük karakterünket, és melyeket használhatunk vásárlásra, fegyverfejlesztésre is.

Ami újdonság a Dark Souls első részéhez képest, hogy az ellenfelek egy része nem termelődik újra végtelen alkalommal, hanem a 15-20. alkalom után halottak is maradnak. Ennek részben az volt a célja, hogy elejét vegye a féktelen farmolásnak, illetve kissé könnyebbé is tegye a játékot azok számára, akik végképp nem tudnak továbbjutni egy helyen. Nem lenne persze Dark Souls a Dark Souls, ha a könnyítés mellett nem vezetett volna be valami nehezítést is. A DS2 esetében ez azt jelenti, hogy amíg halott (hollow) formában harcolunk, addig minden elhalálozás esetében kicsit csökken a maximális életerőnk, így egyre kevésbé bírjuk a csapásokat. Ha élővé szeretnénk válni, akkor fel kell használnunk egy Human Effigy nevű tárgyat, mely visszaállítja életerőnket az eredeti szintre.

Visszatért a Covenant rendszer is, tehát csatlakozhatunk különféle frakciókhoz, melyek közül néhány igencsak nagy hatással van a játékra. Az egyik például olyan teleportokat ad el, ami megnyit egy bónusz pályát, amin egy főellenség is van, míg a másik a kooperatív módokban nyújt segítséget. És ha már szóba került a co-op, természetesen nem mehetünk el szó nélkül a multis rész mellett sem. Egy bizonyos fejlettségi szint után a megfelelő tárgyakat használva idézhetünk magunk mellé emberi segítőket, hogy együtt győzzük le az utunkban álló szörnyeket. Mi magunk is képesek vagyunk segíteni másoknak, de agresszív szándékkal is beléphetünk mások világába, hogy leigázzuk az ott lévő játékost. Összességében nagy változás nem történt a többjátékos részt illetően, inkább csak apróbb finomítások történtek. Most már sokkal hatékonyabban párosítja össze a program az embereket, mint korábban, illetve a harcok sem csak abból állnak, hogy egymás körül keringenek a felek, miközben mindenki a (kritikus sebzést érő) hátbatámadásra összpontosít. Utóbbi hatása ezúttal már gyengíthető, illetve ki is védhető, a megfelelő felszereléssel.

4. oldal

A különféle eszközök terén sem történt visszalépés, ugyanis ezúttal is rengeteg fegyvert, pajzsot, páncélt és varázstárgyat szerezhetünk, melyeket fejleszthetünk is. Ezek most is folyamatosan rongálódnak, és ha nem figyelünk rájuk, akkor tönkre is mehetnek. Annyi segítséget kapunk a játéktól, hogy ha egy tábortűznél leülünk pihenni, akkor automatikusan megjavulnak eszközeink, és nem kell manuálisan kikalapálni őket, ahogy a DS1-ben. Ám ha pihenés nélkül sokáig harcolunk, és eltörnek, akkor fel kell keresni egy kovácsot, aki kijavítja azokat.

Technikai szempontból leginkább a hangzásvilágot lehet dicsérni, ugyanis ezúttal is nagyon jól sikerültek a sejtelmes háttérzenék, amelyek hozzájárulnak a Dark Souls 2 kiváló atmoszférájához. A hangeffektek és a szinkron, bár nem kiemelkedőek, szintén megütik az elvárt minőséget. A grafika már más tészta. Félreértés ne essék, egyáltalán nem lett ronda a From Software alkotása, a látványvilág és a változatos helyszínek ezúttal sem hagynak komoly kivetnivalót maguk után. Ám a PS3-as verzión látszik, hogy az előző generációs konzolokra készült. A textúrák már nem az igaziak, a poligonszám is hibádzik itt-ott, és helyenként a framerate sem teljesen folyamatos. Bár utóbbi szerencsére nem zuhan olyan mélységekbe, mint a DS1-ben, ahol gyakran kimondottan szaggatott a játék. Azt viszont sajnáltuk, hogy az első bemutatókban látott kiváló fény-árnyék rendszer meglehetősen lebutítva került be a játékba. Talán a PC-s verzióban lesz előrelépés e téren.

Jó pár óra játék, és ennél is több ősz hajszál után nyugodt szívvel ki merjük jelenteni, hogy a Dark Souls 2 a széria legjobb darabja lett, mely bár nem helyezte új alapokra a játékmenetet, egy nagyon élvezetes, az előd hibáit kijavító folytatásként vonul majd be a játéktörténelembe. Nehézségéből semmit sem veszített, és tartalom is bőven akad benne, hiszen egy végigjátszás akár 40-50 órába is beletelhet, így a stílus rajongóinak csak ajánlani tudjuk. Kíváncsian várjuk, hogy az újgenerációs hardveren mit fog produkálni a From Software.

Platformok: PlayStation 3, Xbox 360, PC

Tesztelt platform: PlayStation 3