Oldal I.
Valamikor 2001 őszén olvastam az egyik játékmagazinban, hogy "a Dark Sector fejlesztése a végéhez közelít", és ez volt az első alkalom, hogy hallottam a játékról. A rövid hírben szerepelt a bejelentés dátuma is (2000 február), és arról szólt, hogy a fejlesztők lassan két éves munkája nemsokára eredményt is szül. Egy ideig még szivárogtak az információk, de később csend lett a program körül, és hossz évek után csak az X-box 360 bejelentésekor esett róla ismét szó. Persze a játék - szokásához híven - a gép piacra kerülését is messze lekéste, és most, majdnem egy teljes évvel a Dark Sector konzolos debütálása után végre befutott a nemzetközi PC-s változat is (Oroszországban már kapni lehetett egy ideje). Meg kell mondjam, eleinte nem is tudtam, mit várjak tőle. Évekig nagyon izgatott a játék különleges atmoszférája, ám ahogy haladt a fejlesztés és csúsztak a dátumok, kezdtem kiábrándulni a Digital Extremes közelgő produktumából. Most itt van, végre játszhatjuk, ám sajna félelmeim beigazolódtak. A Dark Sector nem lett nagy durranás.
Ollókezű Edward 2?
A történet főszereplője Hayden Tenno CIA ügynök, aki egy különleges betegségben szenved, melynek köszönhetően nem érzékeli a fizikai fájdalmat (ez a valóságban is létezik). A Dark Sector világa egy alternatív jelen, melyben nem oszlott fel a Szovjetunió, és ahol folyamatosan dúl a hidegháború. Jelenleg egy újfajta biológiai fegyver borzolja a kedélyeket, s az USA, tartva a fenyegetettségtől, Haydent küldi a helyszínre, hogy rendet csináljon. Szuperügynökünk azonban fogságba esik, és egy "tökéletesítő manőver" következtében mutáción megy keresztül. Karja egyfajta fémvégtaggá alakul, végén egy háromágú pengével, amit bumerángszerűen hajigálhat el. Mi történt vele? Kiben bízhat és kiben nem? Mi ő egyáltalán? Ezekre a kérdésekre a játék rejti a választ.
A Dark Sector története elsőre jópofának tűnt, a bevezető küldetés pedig remek volt az in medias res stílusban konferált nyitánnyal, de később olyan érzésem támadt, mintha a fejlesztők elfelejtették volna, miről is kéne szólnia a játéknak. A sztori néha követhetetlen, máskor árad belőle a gagyiszag, és ha ne lenne Hayden meglehetősen szimpatikus karaktere, el is áshatnánk a föld alá. Az egész a Half-Life 2-t juttatja az eszembe. Megyünk előre a különféle pályákon, megölünk mindenkit, de konkrétan nem tudjuk, merre tartunk, és miért tesszük mindezt. Ám míg a Half-Life 2 egy jó játék volt, addig a Dark Sector sajnos messze sem lett az.
Oldal II.
A halál ezer arc... izé, karja!
Pedig a lehetőségek biz adottak voltak egy eredeti akciójáték megalkotásához. Maga a játékmenet a klasszikus third-person shooter (harmadik személyben játszódó lövölde) receptúrára épül, megfűszerezve egy kis Resident Evil 4-gyel. A kamera szorosan Hyden nyaka mögött foglal helyet, valahogy úgy, ahogy a Resident Evild 4-ben láthattuk Leonnál, az ellenfelek pedig a lehető legnagyobb számban ugrálnak elénk. Meglehetősen sokféle rosszfiú van a játékban (a képzett kommandóstól a dühöngő behemótokon át a zombikig minden), és ez változatossá tehetné az akciót, de az egészet elszúrják a túl sok támadó egyszerre történő felhalmozásával. Jó dolog a kihívás, és a Dark Sector nem egy nehéz játék, de a "mindig sokan támadunk" mechanizmus hamar monotonná változtatja az egészet. Ez pedig épkézláb történet nélkül nem jó ómen egyetlen játéknak sem.
A harcok savát-borsát kétségtelenül Hayden különleges képességei adják, és ezek kivitelezésére tényleg nincs egyetlen rossz szavam sem. A karunkkal képesek vagyunk messziről magunkhoz vonzani a lőszert vagy a pénzt, sőt, még az ellenfél kezéből is kiránthatjuk a fegyvert. Maga a penge a C billentyű lenyomására repül el, és jaj annak, aki az útjába kerül. Van erősebb és gyengébb dobás is, valamint a játék előrehaladtával újabb és jobb képességekre teszünk szert. Személyes kedvencem a láthatatlanság volt, ami a pengékkel kombinálva eszeveszett vérengzésre invitálja a játékost. Ha már a pengénél tartunk, egyedül hatóereje okozott némi csalódást. Miért van az, hogy ha valakinek egyenesen a képébe dobom, egyszerűen csak megtántorodik, míg második hajításra már levágja a fejét? Igen, már írtam, hogy a Dark Sector nem nehéz, és gondolom, ezzel akarták növelni az ellenfelek állóképességét, de játék közben elég zavarba ejtő lett a hatás. Sebaj, kárpótol, hogy a penge feltölthető különböző energiákkal (pl. elektromosság, jég, stb.), ami extra sebzést és látványt nyújt egy rövid ideig (valahogy úgy működik, ahogy a plazmidok a Bioshockban). A kilőtt pengét később megtanuljuk repülés közben irányítani is, és ez a sok harc miatt az egyik legfontosabb tulajdonságunkká növi ki magát.
Ha már fentebb szóbahoztam a Resident Evil 4-et, kissé pofátlanságnak tartom, hogy akárcsak ott, itt is kénytelenek vagyunk fegyvereket vásárolgatni, fejlesztgetni a pályákon összeszedett pénzből. Az egész nagyon hasonló, és már ott sem jött ki túl jól, hát még egy olyan zavaros játékban, mint a Dark Sector. Egyedüli haszna, hogy húzhatunk pisztolyunk képességein, ami jól jöhet, ha még a szokásosnál is több ellenfél szakad a nyakunkba. A többi fegyverhez is jár némi extra, de sajnos azokkal nem sokat fogunk tudni foglalkozni, lévén Hayden pár másodperccel a felvételük után magától elhajítja őket, hisz a pengéknek szükségük van a szabad kezére. (A vásárolt fegyvereket azért a hátán hordja.)
Oldal III.
A sötétség krónikája
A lopott játékelemek és a bénán előadott történet ellenére még mindig nem rossz a Dark Sector, de tény, hogy a vacak mesterséges intelligencia úgy hiányzott neki, mint púposnak a bibircsók: azaz sehogy. Pedig sajnos az ellenfelek olyan buták, hogy sokszor a fejem fogtam a nevetéstől, ami nem túl jó egy komoly hangvételű akciójáték estében. Össze-vissza lőnek, képtelenek normálisan kihasználni a fedezékeket, és a tetejébe nem is látnak rendesen, mert sokszor homlokegyenest az ellenkező irányba céloznak, mint ahol mi állunk. Többször is mondtam, hogy a Dark Sector nem nehéz, de ezzel együtt néha már röhejesen könnyű is. Tovább rontja a helyzetet, hogy a pályavégi bossok sem okoznak majd fejfájást, legalábbis a sebzés szempontjából nem. Ritkán szoktam szeretni a bossharckat, mert sokan képtelenek megtalálni az egyensúlyt a nehéz és a frusztráló között, viszont itt nem ártott volna, ha bekeményít a játék. A főellenfelek pl. képtelenek megölni minket egy-egy ütéssel, ami borzasztóan leegyszerűsítené a dolgokat. Ezzel szemben azonban a játék alig-alig nyújt segítséget abban, hogy mit is kellene kezdenünk velük, így hosszú kísérletezés veszi kezdetét. Így hát hiába a viszonylagos változatosságuk, hisz nincs mögöttük semmi designeri mélység, és emiatt a velük vívott epikus csaták könnyedén elvéreznek. (Azért az endboss tud kellemetlenségeket okozni.)
A játékidő úgy 10 órára tehető, ám ebben ki is merül a játék, hisz az újrajátszhatósági értéke nulla. Ilyenkor szokott jönni a multiplayer, ami itt van is, de mivel nincs benne online támogatás, még félkarú óriásnak sem elég. LAN van és ennyi. Ennek ellenére még egész jó móka a multi, viszont a két játékmód és az öt pálya olyan szinten kevés, hogy képtelen vagyok felfogni, minek került bele a játékba. Komolyan, jobb lenne, ha amolyan patch volna, mint a Half-Life 2: Deathmatch volt. Kielégítenék a méltatlankodók igényeit, míg az igénytelenséget is meg lehetne magyarázni. Így viszont csak rontottak az összképen.
Jöjjön végül a legrosszabb rész, amin mindmostanáig sem tettem túl magam: az irányítás. Katasztrófa, nincs rá jobb szó. Az egérrel való célzás nem rossz, a gondok a billentyűzet felhasználásával kezdődnek. Értem én, hogy a Dark Sector egy konzolos játék portja, de valahogy képtelen vagyok felfogni, hogy miért a WASD-vel lehet csak irányítani Haydent futás közben, és hogy miért nem lehetett valami normális gombkiosztást rendelni a programhoz. Szuperhősünk ráadásul olyan lassan sétafikál, hogy kedvem támadt volna jól hátsón billenteni a saját bumerángjával. A bossharcok egyik legfontosabb manővere az oldalra bukfenc, amire a játék kedvesen figyelmeztet is bennünket, ám mindez mit sem ér, ha a mozdulat előcsalásához polipnak kell lennünk. Valamelyik kurzor lenyomása mellett kell leütnünk a bal-crtl-t, két gyors egymásutánban, és akkor Hayden végre hajlandó kitérni a különleges támadások elől. Ez azonban nem mindig sikerül (nekem sokszor szimplán meg se csinálta a játék), és ilyenkor nagyon bosszantó tud lenni a vérvörös "Meghaltál" felirat. A mai trendeknek megfelelően a Dark Sector ellenfelei is képesek nekünk rontani, és ilyenkor a már megszokott "nyomd le a felvillanó gombot" mechanizmus jön. Szerencsére nem frusztráló a megoldás, de azért annyi humanizmus lehetett volna a készítőkben, hogy nem váltogatják a lenyomni való billentyűket.
Oldal IV.
"Szeva haver, jól nézel ki! Mutálódtál?"
A látványról még nem beszéltem, pedig ha van jó pont a Dark Sectorban, akkor ez mindenképpen az. A textúrák többségében megfelelnek az elvárásoknak, és még az alacsonyabb felbontású felületeket is sikerült meggyőzőre effektezniük a készítőknek. A karakterek nagyon aprólékosan lettek megrajzolva, pláne a bossok és maga Hayden. A fények szintén pazarul néznek ki, és úgy összességében, a hangulathoz nagyon komoly részt ad hozzá a furcsa színvilág is. Minden szürkés és zöldes, de valahogy ez mégsem válik zavaróvá és monotonná. A pályadesign szintén rendben van, a helyszínek meglehetősen jól lettek összeválogatva. Mindezen jóságra azonban árnyékot vet a gyenge portolás, amit egy évvel a játék megjelenése után már nem tudok megbocsátani. Az első probléma máris feltűnhetett, ha megnéztétek a képeket. Hiába támogatja a játék a 16:9-es felbontásokat is, ha ennek ellenére torzan jeleníti meg azokat. A gépigénnyel nem sok gond lehet, nálam (AMD X2 4400+; HD3870; 6 giga RAM) vígan szaladt még kvázi 1080p-ben is, de a skálázhatóság megint alma, és a mentésrendszer is checkpontokra épít. (Ráadásul ezekből elég kevés van, szóval nem árt odafigyelni.)
A zene és a hang már messze nem olyan jó, mint a grafika. A szinkronszínészek elmormogják a szöveget, de nem élik bele magukat elégé, míg a muzsika kifejezetten felejthető lett (komolyan, fel se tudom idézni hirtelen). Sajnálom a dolgot, mert Hayden hangja még így is elmegy, és ha csak egy kicsit fordítottak volna több figyelmet az audio részre, egészen egyedi hangulatot teremthettek volna. S ez az a pont, ahol a Dark Sector a legrosszabbul teljesít: millió és egy fantasztikus ötlet, melyeket nem sikerül egyetlen atmoszféra alatt játékká formálni.
Nem is tudom, mit mondhatnék még így a végére, hisz ami látszik, az látszik: a Dark Sector egy közepes prodoktum lett. Végig lehet lövöldözni, ha épp nincs jobb dolga az embernek, és kétségtelenül van benne pár jópofa elem (külön kiemelném, hogy a játék jó véres), de akárcsak a pár hete tesztelt Wheelman, a Dark Sector sem lép túl a saját gyermekbetegségein. Talán ha lesz folytatás, jobb lesz, de addig is kénytelen vagyok épp, hogy a közepes fölé értékelni a DE kilenc éves munkáját (szigorúan a PC-s megjelenéshez képest).
Chocho
