Damnation - A steampunk bukása

A Damnationben egy alternatív múlt nyílik meg előttünk, melyben a fél évszázada dúló amerikai polgárháború teljesen megváltoztatta a világot.

Damnation - A steampunk bukása

I. oldal

Damnation. Főnév, jelentése kárhozat. A nyugati keresztény hit szerint a főben járó bűnökért az ember örök kárhozatra ítéltetik a pokolban, a sorsot pedig csak az Isteni megbocsátás képes megváltoztatni. Ahogy a Biblia is mondja, „aki a Szent Lélek ellen szól káromlást, nem nyer bocsánatot soha, hanem örök kárhozatra méltó”. Ez a kortól független igazság a Codemasters és a Blue Omega Entertainment legújabb közös játékában is értelmet nyer, a kárhozat azonban itt a Földön éri az embereket, elhozva az amerikai nép számára a jelenleg elképzelhető legnagyobb büntetést, a városokat feldúló, családokat szétszakító, kegyetlen háborút.

Az 1900-as évek elején járunk, egy alternatív múltban, ahol az amerikai polgárháború immáron több mint fél évszázada dúl. Az Unió és a Konföderáció csatája azonban még ennyi idő után sem csitul, pedig már az egész ország romokban van, városok semmisültek meg, emberek milliói vesztek oda, a fejlődés és a gazdaság meg teljesen leállt, már-már középkori szintre süllyesztve vissza a valaha virágzó országot. Az államok minden pénzt a fegyverkezésre és a haditechnikára fordítottak, aminek meg is lett a szomorú eredménye. A mindkét fél számára ellátmányt biztosító W.D. Prescott, a világ legnagyobb fegyvergyárának, a Prescott Standard Industries-nak a vezetője egy sötét napon abbahagyta a háború támogatását, és a felhalmozott dollármilliárdokat egy magánhadsereg fejlesztésébe forgatta át. Az őrült tőkés célja túlnőni a két harcoló félen, és kihasználva az évtizedek óta tartó káoszt, átvenni a hatalmat Amerikában. Ez azonban még a háborúnál is sokkal rosszabb lenne, Prescott jövőképe ugyanis nem sok jót tartogat az állampolgárok számára...

Míg a világ tétlenül nézi, ahogy a gyáróriás leigázza Amerikát, addig Hamilton Rourke kapitány és a Peacekeepers gerillaszervezet összeesküvést szervez a gonosz diktátor megállítására. A Damnationben ennek az alakulatnak lehetünk a tagjai, a kapitányt – illetve co-op módban az egyik segítőjét – alakítva a feladatunk nem kisebb, mint véget vetni a gonosz tervnek, és újra békét hozni az Újvilágba.

II. oldal

A játék képzeletbeli, indusztrializált steampunk világa merőben eltérő képet mutat a valóságtól. A háború más irányba vitte el a fejlődést, az ipar a gőzenergia kihasználása köré épült, és a fegyverektől kezdve a járművekig mindent ez a technológia ural. Immáron ötven éve minden pénz a gyárakba folyt be, a háború dúlta világ kopár és kietlen, az emberek faviskókban húzzák meg magukat, egyedül a Prescott-félék élnek fényűző körülmények között.

A kalandjaink során végig kell verekednünk magunkat a gonosz diktátorjelölt katonáin, aki emberek mellett automata fegyverrel felszerelt hatalmas, Terminátor-szerű robotokat, óriás gyilkos tankokat, és egyéb háborús gépeket küld a megállításunkra. Az eseményeket külső nézetből élhetjük át, a történetmesélés a párbeszédekre és az átvezető animációkra támaszkodik, míg maga a játékstílus az akció és az ügyességi játékok amolyan béna egyvelege lett. Az útkeresős, ide-oda ugrálós, párkányon felhúzódzkodó elemek a Tomb Raiderre hasonlítanak, és bár közel sem olyan nehezek, mint a Lara Croft címekben, itt sajnálatos módon még inkább elnyomják az akciót, és a lövöldözéseket.

A Damnation játékmenetének harmadik jellemzője a járműhasználat. Egyes gyalogolós küldetések után üdítő célú játékelemként feltűnik egy kis száguldozós rész, ahol a játékos feladata a vezetés, a co-op partner, vagy a gép által irányított társ pedig fedező feladatot ellátva, az utunkba kerülő ellenfeleket pufogtatja le. A járművek, és az egész, gőztechnikára épült gépek amúgy nagyon jól néznek ki, egyéni és különleges hangulatot kölcsönöznek a játéknak – mondhatni egyedüli pozitívumként az egészben.

III. oldal

Ha a történet nem is, de maga a steampunk világ egy fantasztikus játékért kiált. Az eredmény viszont botrányosan rossz lett, a Damnation hatalmasat bukott, már most attól félek, hogy ha belekezdek a hibák sorolásába, akkor oldalakkal később tudom csak abbahagyni. Ezért igyekszem rövidre fogni. A grafika például iszonyú ronda lett, a látvány teljesen szétmosott, mindent blur és glowing effektek uralnak, a textúrák rondák és maszatosak, a karakterekben pedig semmi élet nincs. Az első pálya irtó nagy pofára esés, az egyszerre lépkedő katonák, és a mindent uraló rozsdabarna színvilág annyira gagyi érzést sugallt, hogy csak a teszt kedvéért játszottam tovább a sztorit, és bár később, a változatos helyszíneknek köszönhetően relatíve megbékéltem a kinézettel, azt még így is kijelenthetem, hogy az elmúlt hónapok legrondább alkotásával van dolgunk.

A karakteranimáció csapnivaló, a társaink szögletesen mozognak, és még a mesterséges intelligenciájuk is egyenlő a nullával. Az hagyján, hogy ha sunyiban sniperezni próbálnám a szemben lévő ellenfeleket, akkor bezavarnak egy kiadós géppuska ropogtatással, de még a mozgásukkal is elveszik a megmaradt kedvemet. Helyben pörögnek, futás közben nekimennek az oszlopnak, ha pont előttük állunk meg, akkor nem kerülnek ki, inkább helyben futnak, míg arrébb nem lépünk a főszereplővel, néha pedig egyszerűen eltűnnek mellőlünk, aztán hirtelen megint ott teremnek. Teljesen feleslegesek hősünk mellé, de legalább az akrobatikus mutatványokba nem zavarnak be, ugrálás közben ugyanis mintha szellemek lennének, simán át tudunk rajtuk menni. Az ellenfelek hasonlóan buták: volt hogy fejbe lőttem egy katonát, a mellette lévő pedig rám se hederített, de olyan is előfordult már, hogy csatáztunk, én bementem a fal mögé tölteni, és mire újra beléptem a szobába, az ellenfél már eltűnt onnan.

Amatőr munkára utal magának játéktérnek a felépítése is. Távoli panorámaképnél olyan a város, mintha valami multiplayer játékhoz készült pályát néznénk spectator módban, látni hogy az egészet a mi támadásunkra építették fel, épp csak hogy köré rajzoltak egy kis hegyvidékes pusztát. De ez nem is meglepő, a Damnation ugyanis eredetileg az Epic által rendezett, Make Something Unreal modkészítő versenyre készült, aztán a második helyezés megszerzése után karolta fel őket a Codemasters.

IV. oldal

A többjátékos mód nem csak a kampány co-op rendszerben való végigtolását biztosítja, így ennek köszönhetően egymás ellen is harcolhatunk. A pályák itt az egyjátékos módot is uraló, vertikális pályafelépítésre operálnak, tehát nem csak egy szinten, de többemeletes épületeken belül, és tornyok tetején is folynak a csaták. A kompetitív kihívások ezen kívül nem mutatnak semmi különlegeset, sőt kifejezetten idegesítő tud lenni, ha kilőnek egy olyan helyről, amit előtte több perces ugribugrival tudtunk csak elérni.

Nem éri meg tehát a pénzét a Damnation. Bár az alapötlet egész jónak mondható, és a háború dúlta, indusztrializált Amerika steampunk atmoszférája is ütős, a játékot még az amúgy szépnek és jónak tartott Unreal Engine 3.0 sem tudta megmenteni. Elképzelni se tudom, hogy mit látott meg benne a Codemasters, se azt, hogy miért engedte meg kiadni ekkora bakikkal, de azt tanácsolom nekik, hogy maradjanak az autóversenyeknél, abban legalább nem okoznak csalódást. A játék bugos, idegesítő, és unalmas, ocsmány scriptelt eseményekből rögzített átvezető videókkal van tele, a célzás pedig egy katasztrófa, a francba az egésszel, meg ne vegye senki!

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward