A vallási vagy spirituális közösségek ősidők óta az emberiség alapvető összetevői. Formája, elvei és céljai tekintetében annyiféléről beszélhetünk, ahány csillag az égen, mégis, a szekta szó negatív színezetbe vonta mindig azt, ami hozzá tapadt. Zárt közösség, szigorú szabályok, titkolózás, manipuláció, anyagi kifosztás, szexuális és más téren való visszaélések és a listát nagyon hosszasan lehetne sorolni. És csak a közelmúltat nézve, sorozatosan hallani olyan szektákról, amik felszíne alatt nagyon sötét és rettentő dolgok lapultak -a akkor is, ha a nyilvánosság vagy a köztudat szerint ártatlan, kedves vagy épp segítőkész cél volt kiadva.

Vannak, akik szerint a probléma már ott kezdődik, hogy egyetlen ember szava szent, irányító és törvényi erejű. Ez kizárólag diktatúrákban létezik (még a szabadabb struktúrájú államokban is léteznek fékek és ellensúlyok). A problémát fokozza, hogy egyetlen ember dönt a mindennapok, a szabályok, a lehetőségek és összességében a jó és a rossz fogalmairól. És nemcsak arról van itt szó, hogy a döntés megmásítása, a hibázás elismerése aláásná a személyi kultuszt, hanem arról is, hogy az imádat, a hatalom, nárcisztikus impulzusként elhiteti az élvezőjével, hogy hibázni képtelen, tökéletes lény.

Ez nem is szekta

Szerencsére a Cult of the Lamb egy fiktív világban játszódik és véletlenül sem szó szerint vett szekta. Itt azon munkálkodik mindenki, hogy felemelje ember (állat) társait és a közösség ahová érkezik befogadó, nyitott és segítőkész legyen. Hasonlóan fontos, hogy az érkező beavatott megtalálja a helyét és olyan elfoglaltságot kapjon, amiben örömét leli!

Persze a legendák és a mítoszok 4 ősi entitásról mesélnek, akik a maguk világrészét kegyetlenül és vasszigorral irányítják, fanatikus követőik pedig életüket és vérüket adják urukért, aki minezt természetesen ki is használja. A négy isteni hatalmú lény mellett azonban állítólag létezett egy ötödik is, de őt béklyóba verve, követőitől megfosztva feledésre ítélték. És sikerrel is jártak volna, de megérkezett főhősünk, aki fajtája utolsójaként nem kisebb feladatot kapott, minthogy az ötödik isten avatárjaként újjá kell építenie elveszett birodalmát és előkészítenie visszatérését.

Sokat beszélgetünk és dolgozunk

Ehhez pedig emberanyagra, rengeteg harcra és egy szek… vagyis közösség megépítésére lesz szükség. Önellátásra kell berendezkedni, hiszen a világ ellenséges és a gonosz istenek fanatikusai életünkre törnek. Még szerencse, hogy itt van nekünk a kiválasztott, hogy utat mutasson, gondoskodjon rólunk és ellásson minket. Mind gyarló testünket, aminek élelemre van szüksége, mind elménket, melynek irányra, célokra és követendő szabályokra.

Ezért pedig az építkezés, a szálláshely, a kertészkedés, a táplálék előteremtése, a kő és fatermelés, valamint rengeteg más apróság elrendezése és működőképesen tartása valóban avatárunk vállát fogja nyomni. Ha pedig ez nem lenne elég, naponta misét tartunk híveinknek, ahol megkérdőjelezhetetlen bizonyítékot kapnak arról, hogy milyen hatalmat is szolgálnak. Doktrinák alakítják életüket (és halálukat) és ha időnk és erőforrásaink engedik, rituálékkal kovácsolhatjuk még nagyobb egységbe követőink kicsiny és egyre növekvő csoportkáját.

Vitás ügyek rendezése

Amikor pedig a közösségről való gondoskodás fáradalmas órái véget értek, kezdődhet a hittérítő hábo… azaz a hitetlenekkel, az eretnekekkel szemben való munkálkodás. Ehhez a minket támogató felső hatalom fegyvert és varázserőt biztosít, hiszen nem mehetünk a vadonba védtelenül. Meg kell tudnunk védeni magunkat, nem akarhatjuk áldozati bárányként végezni. Ha esetleg konfliktusba keverednénk hitünk védelmez minket, de a harci tudásunkra is szükség lehet, és ha maga az egyik ősi entitás akarná vérünket venni, komoly hitvitára kell felkészülnünk.

A legvidámabb szekta

A Cult of the Lamb két részre osztható játékként. Egyfelől ott van a roguelike, gyors tempójú harcrendszer, ahol kultistákkal és isteni hatalmú lényekkel, minibossokkal harcolunk minden bevetés alkalmával és ott van a szekta menedzselése, ami nem csak az emberanyagról szól, de egy működőképes és önellátó bázist is ki kell építenünk – és ez azért grindelést is maga után von.

A kiruccanások alkalmával követőket, nyersanyagokat gyűjtünk, amire szükség is lesz. Egyfelől követőink állandóan éhesek, de sajna meg is öregednek, tehát kell az utánpótlás minden fronton. Az általunk bevezetett doktrinák pedig a bánásmódról és a problémás helyzetek megoldásáról is szólnak. Nem mindegy, hogy megzsaroljuk kultistáinkat vagy inspiráljuk. Ahogy az sem, hogy tőrt a szívükbe és kaja lesz belőlük, vagy felemelkedettként szabadon engedjük őket (cserébe egy kis kajáért).

Elszabadulhatunk igazi despotaként, de kötődhetünk is követőinkhez (még vissza is hozhatjuk némelyiküket a halálból), a lényeg azonban a végcél, az ötödik isten szolgálata és az ő céljainak elérése marad, tűzön-vízen át, bármi áron.

A játék humora fergeteges, mert ugyan összességében minden út a romlásba és Cthulhu szerű szektás borzalmak irányába vezet, de mégis vannak apróságok, amivel emberségesebb vagy zsarnoki rohadék irányába mehetünk. A grafika, a hangok nagyon jól el lettek találva és ügyes kontraszt van a cuki állatkás rajzolt világ és a csápos, horrorisztikus rettenet között félúton. Le a kalappal a készítők előtt, így kell szektát alapí… vagyis játékot fejleszteni – nagyon szívesen csatlakozom én is!