A természet talán legismertebb beporzói, a méhek túlnyomó többsége életének nagy részét a föld alatt tölti. Egy kórházi komputertomográfnak (CT) köszönhetően a kutatók új információkat tártak fel azzal kapcsolatban, hogyan építik a rovarok búvóhelyeiket. A módszer segíthet többet megtudni arról, hogyan járulnak hozzá a méhek a talaj egészségéhez, és arról is, hogyan lehet megóvni ezeket a kritikusan veszélyeztetett élőlényeket.

Alexandra Harmon-Threatt, az Urbana-Champaign Egyetem beporzásökológusa elmondása szerint a méhfajok közel 85%-a a talajban fészkel, de a legtöbbjük esetében keveset tudunk arról, hogy a fészket hogyan építik és hogyan módosítják. A CT-vizsgálatok a kutató szerint, aki nem vett részt a mostani vizsgálatban, valóban sok mindent elárulhatnak arról, hogy mi történik ennek során.

A méhek kutatói az utóbbi évtizedekben fáradságos kézi munkával tárták fel a méhfészkeket, hogy tanulmányozhassák azokat. A hagyományos módszer az, hogy hintőport fújnak a fészekbe, hogy a falak fehéren láthatóvá váljanak, majd lekaparják a felső talajréteget, és az egyre mélyebb rétegek feltárásával kirajzolódik a fészek. Egyes fészkek több méter mélyre nyúlnak, és napokig is eltarthat a feltárásuk. Egy másik megközelítés az, hogy vadméheket visznek a laboratóriumba, hogy megfigyelhessék a fészek kiépítését a két üveglap közé helyezett talajban. Ez a módszer azonban nem nyújt reális képet a fészek térbeli szerkezetéről.

Hogy jobban megnézhesse, hogyan néznek ki és változnak a természetben a fészkek, Thomas Keller, a Svéd Agrártudományi Egyetem talajkutatója a CT-szkennerhez fordult. A CT-vizsgálatok során több szögből röntgensugarakkal világítják át az objektumot, majd a felvételekből három dimenziós képet kombinálnak. Az eredményekről beszámoló tanulmány másik szerzője, Philippe Tschanz, az ETH Zürich doktorandusza Kellerrel együtt két gyakori földben fészkelő méhfaj fészkeit szkennelte CT-vel. Az egyik, a tavaszi selyemméh (Colletes cunicularius) magányosan él: minden nőstény néhány nap alatt épít fészket, egyedül gyűjti a virágport és rakja le a petéket, mielőtt elhagyja azt. A másik faj, a Lasioglossum malachurum, több generációs családokban él, így a kolónia az év folyamán folyamatosan bővíti a fészkét.

Tschanz és társai öt különböző talajtípusú helyet választottak ki svájci vadgyepes területeken. Amikor Tschanz talált egy kis kiemelkedést, amely körül méhek repkedtek, egy traktorral egy 20 centiméter átmérőjű műanyag csövet nyomott a talajba köré. Egy hónap múlva kihúzta a csöveket, és a benne levő talajdarabbal együtt elvitte a közeli Zürichi Egyetemi Kórházba, ahol a CT-készülékkel megvizsgálták.

A folyamat kissé idegőrlő volt, mondja Tschanz, mert sosem tudták, hogy nem tettek-e kárt a fészkekben, vagy nem zavarták-e meg más módon a méheket, amikor a csöveket bejuttatták és kiemelték. Azonban minden jól alakult, mondja, már az első vizsgálat is nagyon izgalmas volt.

A kutatók a szkennelés után visszahelyezték a csöveket a földbe, és ezt a folyamatot néhány havonta megismételték, minden alkalommal CT-vel megvizsgálva a kiszemelt 14 fészek változásait. A tavaszi selyemméhek egyszerű függőleges fészkeket építettek, míg a másik faj által épített fészkek sokkal összetettebbek voltak.

„A méhek egyértelműen jelentős hatással vannak a talaj szerkezetére” – mondja Tschanz. Az akár 1 centiméter széles lárvakamrák stabilabbak és tartósabbak, mint a talajban lévő más lyukak, például a gyökerek vagy a férgek által vájt üregek. A legtöbb méhfaj ugyanis a kamrákat levelekkel, virágszirmokkal vagy váladékkal kibélelve vízhatlanná teszi. Az egyik ilyen kamra a vizsgálat teljes időtartamáig, 16 hónapig fennmaradt.

Bár az új vizsgálati módszer meglehetősen komplikált, a szakértők szerint számos módon lehetne még használni a méhek vizsgálatára. Például meg lehetne nézni, hogy a fajok a talajtípustól vagy az éghajlattól függően módosítják-e fészkük kialakítását, és hogy egyes körülmények lehetővé teszik-e számukra, hogy több utódot neveljenek fel. A természetvédők pedig ez alapján kiemelten védhetnek bizonyos területeket, vagy javíthatják a talajviszonyokat bizonyos fajok számára.

Tschanz következő vizsgálata során azt kívánja vizsgálni, hogy a mezőgazdasági művelés, például a szántás, milyen hatással van a méhek túlélésére. Azt reméli, hogy a kutatás tanácsokkal szolgálhat a döntéshozóknak arra vonatkozóan, hogy a gazdák hogyan támogathatnák a vadméhpopulációkat, amelyek kulcsfontosságú beporzók.