Az indie-hullám meglovagolásán fáradozó Patrick és Daniel Klug pontosan tudták, hogy mi vár rájuk, amikor belevágtak életük nagy kalandjába. Azzal is tisztában voltak, hogy a Game Dev Tycoon címre keresztelt, egy fejlesztőcsapat mindenapjait bemutató szimulátoruk előbb vagy utóbb mindenképpen felkerül majd a különféle fájlcserélő oldalakra, ahonnét aztán bárki be fogja tudni szerezni anélkül, hogy bármit is fizetne nekik.
Ezért, hogy egy kicsit megfricskázzák a kalózok orrát, elébe mentek a dolgoknak és ők maguk terjesztették el művük egy az alapjátékhoz majdnem mindenben hasonlító variánsát. A torrentportálokról beszerezhető változatot használók azonban bármennyire is azon ügyködtek, hogy létrehozzák álmaik stúdióját, eleve bukásra voltak ítélve, mert egy kis módosítás miatt amikor futni kezdett a szekerük, váratlanul szinte csak arról kaptak üzeneteket, hogy cégük az illegális letöltések miatt a szakadék szélén táncol.
A testvérpár abban bízott, hogy a többség megérti majd ezt a kis célzást, de keserűen csalódniuk kellett, mert az általuk vezetett Greenheart Games fórumán és a Steamen egymás után jelentek meg azoknak a felháborodott kalózoknak a dühös és értetlenkedő üzenetei, akik nem vették a lapot.
Az ilyen és ehhez hasonló, kicsit vicces, de inkább szomorú példákat olvasva nem nehéz megérteni, hogy miért is akadnak olyan stúdiók, amik a hagyományos másolásvédelmi praktikákon kívül más módszerekkel is igyekeznek megkeseríteni vagy megnehezíteni a warezolók életét.
Sokan közülük a Klug testvérekhez hasonlóan finom és szellemes módszerekkel operálnak. A LucasArtsáltal jegyzett, Zak McKraken and the Alien Mindbindersben fontos szerepet kap a játék bolti kópiáihoz adott kis könyvecske. Ebben ugyanis különféle kódok találhatóak, amiket akkor kell megadni, ha az idegenek után nyomozó hősünk egy hosszabb útra indul. Ha viszont öt próbálkozásból sem sikerül betáplálni a helyes kombinációt, akkor a zsurnaliszta egy olyan tömlöcben találja magát, ahonnét semmiféle módon nem tud megszökni, a játékosnak pedig végig kell néznie egy hosszú, bűntudatkeltőnek szánt jelenetet.
A Remedy túlélőhorrorjában, az Alan Wake-ben is az érintettek lelkiismeretére próbálnak apellálni, mert a tört változatban a bizarr kalandokon áteső író egy halálfejes szemkötőt kap, aminél direktebb, ám elegánsabb utalást igencsak nehéz elképzelni.
Már-már lírai húrokat pengető kollégáikkal ellentétben a Westwood Pacific programozói nem pazarolták az idejüket arra, hogy jobb belátásra próbálják téríteni a kalózokat. Ehelyett, ha valaki a Red Alert 2 egy nem boltból szerzett példányával játszik, akkor az illetőnek nemes egyszerűséggel legkésőbb harminc másodperccel a játék kezdete után az enyészeté lesz az összes egysége és még a bázisa is felrobban.
A Croteam fejlesztői sem érezték szükségét annak, hogy valamiféle hangzatos és nevelő szándékú erkölcsi prédikációval terheljék a tolvajokat, hanem inkább egy elpusztíthatatlan, hiperagresszív és rendkívül gyors óriásskorpióval fejezték ki a "tiszteltüket" azok iránt, akik görbe úton jutottak hozzá a Serious Sam 3-hoz.
A Crysis Warhead tört variánsával játszók még rosszabbul járnak. Ők ugyanis semmivel és senkivel sem tudnak végezni, mert a fegyvereik halálos golyózápor helyett hangosan kotkodácsoló, ám semmiféle sebzést nem okozó tyúkokat szórnak magukból, és gránátok helyett is csak nem túl veszedelmes baromfiakat dobhatnak ellenfeleik felé.
Az ARMA 2 esetében pedig a másolásvédelemnek köszönhetően nem a töltények, hanem a vásárlás helyett a letöltést preferáló játékosok által irányított marcona katonák változnak át idővel egy abszolút ártalmatlan madárrá.
Az irányítás megkavarása is népszerű bosszúállási módszer. A Mirror's Edge kalózverziójában a felhőkarcolóról felhőkarcolóra pattanó, a veszélyre és a gravitációra fittyet hányó Faith egy peremhez érkezve hirtelen képtelenné válik arra, hogy a tőle megszokott ruganyossággal vegye az akadályokat, és bármennyire is igyekszik a játékos, a futó szörnyű halált hal a város aszfaltján.
A GTA negyedik részénél pedig egyszerre két hiba is megkeseríti azok életét, akik nem tudták, vagy akarták kifizetni a boltokban árult példányok egyikét. A Rockstar sikerjátékát letöltők egyfelől folyamatosan rázkódó kamera mellett kell hogy játszanak, másfelől pedig alig tudják kormányozni a kocsikat, mert azok ha beülnek a volánjuk mögé, csak mennek előre, mint a meszes.
Felsorolásunkat az alighanem legkegyetlenebb büntetést kimérő Earthbounddal zárjuk. Az Európában szinte teljesen ismeretlen, pár groteszk elemet leszámítva könnyed hangvételű RPG-t nem legális forrásból beszerzők a megszokott ellenfélszámnál jóval több hippivel, robottal, pogo rúdon ugráló punkkal, és egyéb fura figurával kénytelenek felvenni a harcot a kalandjaik során. Mindez már önmagában is alaposan megnehezíti a kalózok dolgát, az igazi feketeleves azonban csak a főellenségnél jön el. Ekkor ugyanis, mielőtt megkezdődhetne a műfaj hagyományainak megfelelően a világegyetem sorsát eldöntő küzdelem, a játék egész egyszerűen lefagy, és az összes mentés törlődik a kazettáról. Mivel egy végigjátszás hossza alapesetben harminc-negyven óra között ingadozik, nem nehéz elképzelni a kalózpéldányt használók arcát, amikor rájönnek, hogy minden oda lett.
Mivel mindig lesznek olyanok, akik még jelképes összeget sem hajlandóak fizetni egy játékért, biztosra vehető, hogy a jövőben is számos kreatív fejlesztő talál majd ki a korábban olvasottakhoz hasonló kalózbosszantó tréfákat. Ti milyen egyéb ötletes megoldásokról hallottatok?
