Csimpánzok, leopárdok és a toxoplazmózis

A T. gondii aktívan manipulálja az egér agyát, hogy átjusson ideális gazdaállatába. A kutatók megvizsgálták, hogy mi történik, ha a parazita főemlősöket fertőz meg.

Csimpánzok, leopárdok és a toxoplazmózis

Ha egy egér megérzi a macskavizelet szagát, általában annak forrásával ellenkező irányba kezd rohanni. Ha viszont a rágcsáló a Toxoplasma gondii nevű egysejtű parazitával fertőződött, egyenesen a vizelet, és annak hátrahagyója felé veszi az irányt, és rövidesen elpusztul a macska állkapcsai között. Az öngyilkos viselkedés a parazita működésének eredménye, amely mindenáron el akar jutni a macska beleibe. A toxoplazmózis kórokozója ugyanis sokféle emlőst és madarat képes megfertőzni, de fejlődésének ivaros szakaszát csak a macskafélékben tudja végrehajtani.

Ha tehát az egysejtű egy egérben vagy egy patkányban ragad, mindent megtesz, hogy átkerüljön egy macskába. Ennek érdekében átveszi az irányítást a rágcsáló agya fölött, és úgy programozza át annak működését, hogy az emlős a macska vizeletének szagára ne félelemmel, hanem a nemi izgalom állapotához nagyon hasonló jellegű vonzódással reagáljon. Az egér vagy patkány így egyenesen odaszállítja a kórokozót, ahová az el akart jutni, vagyis a macska emésztőrendszerébe.

Felmerülhet a kérdés azonban, hogy mi történik akkor, ha parazita egy nagyobb testű és agyú állatban köt ki, mondjuk egy csimpánzban. Vajon a csimpánzok szaglása is megváltozik a fertőzés hatására? A kérdés megválaszolása érdekében Clémence Poirotte francia kutató egy gaboni főemlős kutatóközpontban kezdte tanulmányozni a csimpánzokat. A centrum 33 fős állományából 9 volt toxoplazmózissal fertőzött. A szakértő és kollégái több helyen is leopárdvizelettel locsolták meg a földet a csimpánzok ketrecei körül, és úgy találták, hogy a fertőzött állatok jóval többször közelítették meg ezeket a részeket, mint a kórokozót nem hordozó társaik.

A csapat tagjainak elmondása szerint a toxoplazmózisos csimpánzok morbid kíváncsisággal vizsgálták meg a foltokat, így könnyen lehetséges, hogy az egerekhez hasonlóan a szabadban ők is egyenesen a veszély felé indulnak a parazita hatására. Az elmélet igazolására egyelőre csak közvetett bizonyítékok állnak rendelkezésre, és a szakértők szerint az is elképzelhető, hogy a kísérlet eredményeinek hátterében nem valamiféle agyi manipuláció áll, hanem a csimpánzok egyszerűen azért viselkednek furcsán, mert a fertőzés mellékhatásaként gyulladásba került a központi idegrendszerük.

Nem ők lennének az első olyan állatok, amelyekkel ilyen indirekt módon végez a parazita. Egy korábbi vizsgálat kimutatta, hogy a toxoplazmózissal fertőzött tengeri vidrák azért esnek gyakrabban áldozatul a cápáknak, mint egészséges társaik, mert meg vannak zavarodva agyuk gyulladása miatt, nem pedig azért, mert vonzódnak a ragadozókhoz.

Ez a második teória ugyanakkor arra nem ad magyarázatot, hogy a csimpánzok miért reagálnak specifikusan a leopárdok vizeletének jelenlétére. A csapat tagjai úgy találták, hogy a fertőzött és a nem fertőzött állatok viselkedése nem különbözik, ha emberi, tigris- vagy oroszlánvizelettel ismétlik meg a kísérletet. Erre szerintük az lehet a magyarázat, hogy míg a leopárdok gyakran ejtenek el csimpánzokat természetes élőhelyükön, Afrikában nem élnek tigrisek, az oroszlánok nem vadásznak a csimpánzokra, az ember pedig nem macskaféle, így megfelelő hordozó a parazita számára.

Ezzel a magyarázattal is akadnak ugyanakkor problémák, mivel a fertőzött rágcsálók a csimpánzokkal ellentétben mindenféle macskaféle vizeletének szagára egyformán reagálnak a házi macskától a hiúzig, függetlenül attól, hogy milyen fajok élnek a közelükben és vadásznak rájuk. A csimpánzok esetében tehát vagy valamiféle erősen gazdatest-specifikus manipulációnak voltak tanúi a kutatók, vagy valami egészen másról van szó, ahogy a tengeri vidrák kapcsán is kiderült.

Kétségkívül nagyon izgalmas lenne, ha beigazolódna, hogy a toxoplazmózis kórokozója a fertőzött emlőshöz és annak természetes ellenségeihez tudja „igazítani” saját módszereit, ennek megerősítéséhez azonban egy jóval átfogóbb vizsgálatra lenne szükség, ahogy ez a rágcsálók esetében is megtörtént. A kutatók először a kilencvenes években jöttek rá, hogyan manipulálja a parazita az egereket és a patkányokat, majd újabb és újabb vizsgálatokkal igazolták a felfedezést. Viselkedéstani, agyi és immunvizsgálatok sokaságán keresztül mutatták meg, hogy a kórokozó közvetlen kiváltója a gazdaszervezet öngyilkos hajlamainak.

A csimpánzok esetében ugyanakkor jóval nehezebb lesz a lehetséges bizonyítékok összegyűjtése, mivel ezeket nem lehet csak úgy megfertőzni, és a leopárdok elé vetni. A további vizsgálatok ugyanakkor kifejezetten érdekesek lennének emberi szempontból. A parazitát napjainkban az emberiség egyharmada hordozza, és több korábbi kutatás során is találtak arra utaló jeleket, hogy a fertőzés befolyással lehet a személyiség alakulására, illetve növelheti a skizofrénia kialakulásának esélyét. Poirette szerint elképzelhető, hogy ezek a hatások a történelem előtti időkből származó maradványok lehetnek, amikor elődeink életére még mindennapos fenyegetést jelentettek a nagymacskák.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward