A szakértők legalábbis azt gyanítják az észlelési adatokból, hogy egy 20 millió naptömegű, 1500 km/másodperc sebességgel száguldó, gazdagalaxisából kihajított fekete lyuk lehet a gyanús égitest, amelynek nyomában intenzív csillagkeletkezés folyik. Az objektumot egy nemzetközi kutatócsoport azonosította a világ legerősebb távcsöveinek segítségével, és az eredményekről az Astrophysical Journal Letters című folyóiratban megjelent tanulmányban számolnak be a kutatók.
A legtöbb nagy galaxis, például a mi Tejútrendszerünk középpontjában is található egy szupernehéz fekete lyuk. Félelmetes méreteik ellenére ezek a titokzatos óriások általában eléggé mozdulatlanok, és nem könnyű őket megfigyelni. Jelenlétükről gyakran csak az árulkodik, ha gázt és port, esetleg csillagokat kebeleznek be galaxisukból.
A szupernehéz fekete lyukak között azonban vannak jóval mobilisabb példányok is, amelyek még rejtélyesebbek. Egyelőre senki sem tudja, hogyan szökhettek meg galaxisukból, és észlelésük is nagy kihívások elé állítja a szakértőket. Az elmúlt évtizedben a csillagászoknak több ilyen jelöltet is sikerült azonosítaniuk, de a mostani tanulmány szerzői szerint ezek egyike sem olyan meggyőző, mint az újonnan felfedezett nomád égitest.
A valószínűsíthető fekete lyukat véletlenül fedezték fel, amikor egy halvány csíkra lettek figyelmesek a Hubble űrteleszkóp felvételein gömbhalmazok megfigyelése közben. A hasonló csíkok többnyire a Hubble detektorait elérő kozmikus sugárzás műtárgyai, vagyis nem tényleges űrbéli struktúrák, jelen esetben azonban a felszíni megfigyelések megerősítették, hogy a sáv valóban létezik, magyarázza a tanulmány vezető szerzője, Pieter van Dokkum, a Yale csillagásza. A hawaii Mauna Keán található W. M. Keck Obszervatórium földi megfigyelései alapján a halvány csík egy fiatal kék csillagokból álló, elképesztő méretű, 200 ezer fényéven átívelő csillagfolyam.
Van Dokkum és társai szerint egyfajta kozmikus kondenzcsíkról lehet szó, amely úgy keletkezett, hogy egy száguldó fekete lyuk gravitációja csillagokká tömörítette az útjába kerülő gázt. A sáv nyílegyenesen vezet vissza a valószínűsíthető forrásgalaxishoz, amely a Földtől mintegy 7,5 milliárd fényévre van, és amely nem mutatja jelét annak, hogy nagyobb méretű aktív fekete lyukat rejtene a magja.
A csillagok korából a kutatók arra következtetnek, hogy a fekete lyuk körülbelül 40 millió évvel ezelőtt szökhetett meg, és nagyon nagy sebességgel, másodpercenként körülbelül 1600 kilométert megtéve száguld az űrben. A feltevésekkel kapcsolatban persze még mindig sok a kérdés, és további információkra lesz szükség a megerősítéshez, amiket a James Webb és a Chandra űrtávcsövek további megfigyeléseivel remélnek begyűjteni a kutatók.
A rejtélyes struktúra vizsgálata sokat segíthet a fekete lyukak természetének megértésében, feltéve, hogy valóban egy szökevény fekete lyuk áll a háttérben. A csillagászok régóta úgy sejtik, hogy a nagy galaxisok kisebb galaxisok ütközéséből és összeolvadásából születnek. Az óriásgalaxisok egymással is összeolvadhatnak, ami a középpontjukban lévő nagy fekete lyukakat egymás közelébe kényszeríti. A teóriák szerint ezen gravitációs interakciók nyomán történhet meg, hogy a fekete lyukak egyike vagy több is kirepül a centrumból. Egy ilyen pedig eseménynek mind a környező intergalaktikus térre, mind a hátrahagyott galaxisra nagy hatásai lehetnek, vélik a szakértők.
