Shop menü

CSILLAGÁSZATI ÖSSZEGÉRT VÁSÁROLTÁK FEL A VIBERT

A kommunikációs szolgáltatás új tulajdonosa a Rakuten lett.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Csillagászati összegért vásárolták fel a Vibert

Az okostelefonok terjedésével az alternatív kommunikációs szoftverek is új erőre kaptak a piacon, hiszen az online hálózatokon keresztül bonyolított hívások minden eddiginél kézenfekvőbb és persze olcsóbb megoldásnak bizonyulnak. A népszerűvé váló, tömegből kiemelkedő szoftverek pedig – mint esetünkben a Viber – sokszor kerülnek a nagyobb vállalatok célkeresztjébe.

A Viber neve már minden bizonnyal sokaknak ismerős lehet, de miről is van itt szó pontosan? A Viber Media Inc. által létrehozott VoIP-szolgáltatásról beszélünk most, ami néhány év alatt a Skype legnagyobb vetélytársává lépett elő. A Viber 2010 decemberében kezdte meg a működését, és mint sok alkalmazás, eleinte csak egyetlen platformon, iOS-en volt jelen. Az Androidra szabott változatra 2011 májusáig kellett várni, és azt sem árt kiemelni, hogy 2012 nyarán lett csak korlátlanul felhasználható. Tehát úgy van most jelen a piacon ilyen erős pozícióban, hogy két éve még szűk 50 ezres táborral rendelkezett. Mostanra a regisztrált felhasználók száma közel 300 millióra rúg, és már a világ 193 országában teljes mellszélességgel jelen vannak. (A napi szinten aktív felhasználók persze ennél jóval kevesebben, "mindössze" 100 millióan vannak a havi adatok alapján.) Rendkívül dinamikusan nő az érdeklődők száma, mivel három hónapja, amikor bejelentették a Viber Out szolgáltatást (ez lehetővé teszi a külsős telefonhívások bonyolítását is), még "csak" 200 milliónál jártak. Ennek fényében világossá válik, hogy miért fest olyan ambiciózus jövőképet a vállalat vezetése, amilyet. A terveik szerint ugyanis az idei év végére át fogják lépni a fél milliárdos ügyfélszámot.

Galéria megnyitása

A Viber felvásárlásról szóló hír amúgy már nem váratlan. Pletykák szintjén hetek óta lehetett erről a lépésről hallani, ám a részletek mostanáig nem voltak ismertek. A spekulációk alapján 3-400 milliós összeg cserélt gazdát a felvásárlás során, ám mint kiderült, ennél sokkal nagyobb összegben állapodtak meg. A Vibert a Rakuten szerezte meg magának, a pontos ár pedig 900 millió dollár. A mobilos szoftverek piacán az elmúlt években láthattunk már ilyen méretet öltő bevásárlásokat (pl.: Waze), vagyis nem példátlan az eset, de ettől függetlenül nem mindennapos üzletről beszélhetünk. A Rakuten egyébként egy japán székhelyű online kereskedelmi konszern, 1997-ben alapították, és jelenleg kb. 10 ezer munkavállalót foglalkoztatnak, valamint több mint negyven szolgáltatást és céget üzemeltetnek, így például a Kobot, a LinkSharet, a Wuaki.tv-t és egyebek mellett a Vikit, valamint a Pinterestbe is komoly összeget fektettek be.

A Rakutennek pontosan nem ismert, hogy milyen tervei vannak a frissen vásárolt Viberrel, de az biztos, hogy a felhasználói adatbázisokat a jövőben egységesíteni kívánják. A japán konszernnek jelenleg mintegy 225 millió regisztrált tagja van, ami szintén tekintélyt parancsoló adat. A Rakuten bevételeinek egyébként a nagy része a sok nemzetközi szál ellenére is Japánból származik, így a komolyabb terjeszkedésben jó szolgálatot tehet nekik a Viber.

Ez a mostani felvásárlás nagyobb kihatással is lehet erre a szegmensre, mert felkeltheti az érdeklődést a hasonló szoftverek iránt. Manapság már szép számmal akadnak a Viberhez és a Skype-hoz hasonló, VoIP alapú megoldások. Ilyen például a jól ismert BlackBerry Messenger, de ide sorolható még a Nimbuzz, a Line vagy az ooVoo is sok más alternatíva mellett.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére