Minden tengervízből vett mintában ott van a nyoma mindazon állatoknak, amelyek a környéken élnek. Az állatok ugyanis bőrdarabkákat, nyálkát és ürüléket, illetve más testi mintákat hagynak hátra mindenütt, amerre járnak. Ezen piciny maradványok mindegyike DNS-t tartalmaz, így a vízben található környezeti DNS elemzése révén megállapítható, hogy milyen élőlények élnek egy régióban, anélkül, hogy bármelyikre is pillantást kellene vetni. A módszer akkor is működik, ha a keresett állat 18 méter hosszú.

2007 augusztusában egy, a Perzsa-öbölben dolgozó olajmunkás, Soren Stig egy csapat óriási lényt pillantott meg a tengerben. Az állatok cetcápák voltak, a világ legnagyobb testű halai. A cetcápák trópusi vizekben élnek, és planktonokat, illetve ikrákat fogyasztanak. A kutatók azonban egészen Stig megfigyelésééig úgy hitték, hogy a Perzsa-öbölben nem nagyon fordulnak elő, mert az ottani forróságot még ők sem képesek elviselni.

A cápák ilyen módon való megszámlálásához azonban arra van szükség, hogy az állatok látszódjanak, ami az ikráktól zavaros vízben meglehetősen problémás dolog. Eva Egelyng Sigsgaard, a Koppenhágai Egyetem kutatója elmondása szerint, amikor először volt cápát számlálni, annyira rosszak voltak a látási viszonyok, hogy gyakorlatilag csak akkor pillantották meg az állatokat, ha szó szerint beléjük botlottak a vízben. Ezért is kezdtek bele kollégáival a környezeti DNS vizsgálatába, hátha így nem kell annyit keresgélni a cápákat.

A próbálkozás pedig meghozta gyümölcsét. A környezeti DNS vizsgálata során a legtöbb szakértő azon DNS-szakaszokra koncentrál az elemzésnél, amelyek fajonként eltérnek. Sigsgaardék azonban ennél is finomabb megközelítést alkalmaztak: a genom azon részeire figyeltek, amelyek egyedről egyedre eltérnek. Így nemcsak azt tudták megmondani, hogy cetcápák jártak a környéken, hanem azt is, hogy hányan és pontosan mely egyedek fordultak meg a régióban, elsőként használva „népszámlálásra” a metódust.

Ilyen módon azt is ki tudták mutatni, hogy a Perzsa-öbölbe látogató állatok az indiai- és csendes-óceáni populációhoz tartoznak, amelynek tagjai genetikai szinten eltérnek az atlanti-óceáni cetcápáktól. Az öbölben megfigyelt cetcápák száma és genetikai sokfélesége alapján a szakértők meg tudták becsülni, hogy az előbbi populáció szaporodóképes része nagyjából mekkora méretű. Így mindössze 30 liter tengervízből (összesen 20 mintából) megállapították, hogy az Indiai- és a Csendes-óceánban körülbelül 75 ezer nőstény cetcápa él.

A cetcápák veszélyeztetett állatok, és megfelelő védelmük érdekében lényeges tudni, hogy mennyien vannak. Mivel azonban óriási területen vannak szétszórva, a populáció nagyságát hagyományos módszerekkel (nyomkövetéssel, fotózással) képtelenség felmérni. A környezeti DNS ráadásul most először a populáció összetételére vonatkozóan is pontos információkkal szolgálhat.

A legtöbb cetcápa közösségben a legnagyobb létszámban a fiatal hímek vannak jelen, így mostanáig nem nagyon tudták a szakértők, hogy mi a helyzet a legfiatalabb korosztállyal, a felnőtt hímekkel és a nőstényekkel. Olyan állatoktól mintát venni, amelyeket eleve nagyon nehéz megtalálni, a lehetetlennel határos, a vízben hátrahagyott DNS azonban segíthet megismerni a faj máig gyakorlatilag ismeretlen tagjait is.