THE CREW 2 - GUMIFÜSTBEN ÚSZIK EL A CSALÁD TISZTELETE

Őszintén nem számítottunk rá, hogy az első rész után a Ubisoft ad még egy esélyt a The Crew-nak. Valószínűleg nagyon hiányzik nekik a felhozatalból egy autós játék, és ha már az Ivory Tower egyszer megcsinálta az alapokat, és elkészítette a nyitott világot, tulajdonképpen pocsékolás lett volna kidobni az egészet, így inkább nekifutottak újra. Bár ne tették volna.
Vaffler Dániel
Vaffler Dániel
2018. júl. 7. 17:00
The Crew 2 - Gumifüstben úszik el a család tisztelete

Szerzői értékelés

Olvasói értékelés

52
  • Az első rész is gyengén kezdett, aztán a Ubisoft szépen feltuningolta a kiegészítőkkel. Hiába reménykedtünk azonban, hogy erre építve a folytatás már tényleg frankó lesz, nagyobbat nem is csalódhattunk volna.

Amikor megjelent a The Crew első része, finoman szólva sem voltam elragadtatva tőle. A Ubisoft egyszerűen fogta magát, és a többi nyitott világú játékában megszokott mechanizmusokat átültette egy autós játékba, rakot mellé egy borzalmas sztorit és közepesen gyenge grafikát. Mindez még talán elfogadható lett volna, ha a vezetési modell nem lett volna teljesen szörnyű, de sajnos az volt. Egy olyan nyitott világú online autós játék mellett, mint a Forza Horizon 2, a The Crew egyszerűen röhejes volt, minden szempontból.

Menet közben a különböző frissítéseknek és kiegészítőknek köszönhetően azért a Ubisoft viszonylag jól kikalapálta a játékot, így reménykedhettünk abban, hogy a folytatás erre építve már megüti majd a szükséges színvonalat. Nem így lett, sőt, mintha néhány területen még vissza is fejlődött volna az egész.

Galéria megnyitása

A Ubisoft az első részből azt vonta le tanulságként, hogy a sztori küldetései túlságosan szorosan követték egymást, így a játékosok nem kaptak elég szabadságot sem a felfedezéshez, sem pedig hogy olyan eseményekkel foglalkozzanak, amik tényleg érdeklik őket. Ezért a The Crew 2-ben inkább úgy döntöttek, hogy nem lesz sztori.

Kapunk egy alapfelállást, miszerint mi vagyunk a nevesincs sofőr, aki elindul egy amerikaszerte futó, élőben közvetített versenyben, és a közösségi médiában gyűjtenünk kell minél több követőt azáltal, hogy jól teljesítünk. Mert hát miben másban lehetne mérni a sikert, mintsem követőkben. Az alap tehát már önmagában hányinger, és akkor erre jönnek rá a különböző "karakterek", akikkel összefuthatunk menet közben.

A játékot alapvetően négy "család" köré építették fel, akik egyben négy központot jelentenek a játék világában, különböző stílusú eseményekkel, versenyekkel,így ha valamelyiket kifejezetten kedveljük, akkor leragadhatunk ott.

A szereplők azonban szörnyűek: próbálnak ilyen rettentő menő és hipszter módon beszélni, de minden egyes mondatuktól szekunder szégyenérzetünk támad, a szinkront pedig kétségtelenül az M7-es autópályát Siófók-sóstó környékén éppen foltozó munkások mondták fel.

Szóval követőket úgy szerezhetünk, ha optimális esetben megnyerjük a futamokat, vagy a világban szabadon rohangálva mindenféle látványos dolgot csinálunk. Utóbbi viszonylag hamar unalomba fullad, a követők pedig jönnek ezerrel a versenyekből is, úgyhogy inkább érdemes erre koncentrálni. Az X gomb lenyomásával nitrózhatjuk magunkat, ami magától újratöltődik, így más árkád autóversenyekkel szemben itt nem kell semmi extrát tennünk ahhoz, hogy esetleg gyorsabban töltődjön vissza, elég csak haladni a lehető leggyorsabban a cél felé.

Galéria megnyitása

Már csak azért is, mert bár elsőre úgy tűnik, hogy viszonylag sokféle esemény van a The Crew 2-ben (sima pályaverseny, utcai futam, off-road, drift, drag), valójában amikor ezeket daráljuk egymás után, nagyon hamar unalmassá válik az egész. Ezen nem segít a mesterséges intelligencia sem, ami már az első rész hatalmas gyenge pontja is volt, itt pedig nem sikerült sokat javítani a helyzeten: egyrészt sokszor azt se tudják, hogy mit csinálnak, másrészt pedig "érdekes" módon hiába vezetünk sokszor akár 10-15 másodperccel is, azt vesszük észre, hogy a következő kanyarban már ott vannak a hátsónkban, mintha csak odateleportáltak volna, a legszebb Need for Speedes időket visszaidézve.

Legyen bármennyire is erős az autónk, a többiek mindig a mi szintünkön lesznek. És itt jön be a furcsa kettőség, mert van egy csomó olyan esemény, ahol nincsenek ellenfeleink, pusztán egy adott időt kell megdöntenünk. Ezt pedig a rommá tuningolt autónkkal a tévének háttal ülve is könnyen teljesíthetjük.

A versenyek befejeztével nem csak követőket, de pénzt és alkatrészeket is kapunk. Az alkatrészek nyilván az autónk fejlesztésére szolgálnak, és nem csak arra a járgányra használhatók fel, amivel nyertünk, hanem bármelyikre abban a kategóriában. Ez örömteli tény, mert az autók kezelhetősége nem rettenetes, mint az első részben, hanem simán csak közepes, és sok esetben az újabb holmik felszerelésével már egészen korrekt vezetési élményt lehet elérni. Bizonyos autóknál. Mert megint más autóknál meg teljesen kiszámíthatatlan minden.

A The Crew 2 egyik nagy újdonsága azonban, hogy nem csak autózhatunk, hanem bejöttek a motorcsónakok és a repülők is. Talán a Ubisoft is érezte, hogy ebben az autós izében nem nagyon tudnak egyről a kettőre jutni. A motorcsónakokkal egészen élvezeteseket lehet versenyezni és ugratni, csak kicsit furcsa, hogy szinte végig húznunk kell hátrafelé az analóg kart, hogy gyorsabban menjünk. A repülők kezelhetősége is jól sikerült, látványos trükköket lehet velük véghez vinni, főleg most, hogy a Red Bull Air Race után mindenki belelkesült, a belvárost kivéve.

Galéria megnyitása

A földi, vízi és légi járműveink között egyébként bármikor válthatunk, ha fel szeretnénk fedezni a világot, és ez elsőre nagyon szórakoztató, de aztán persze hamar elszáll az újdonság varázsa, mert igazából annyira nem érdekes dolog bejárni a The Crew 2 világát. Igen, még mindig megvan tulajdonképpen a teljes, de eléggé összetömörített Egyesült Államok a fontosabb városaival. Azonban ezek a városok szinte egyformán néznek ki, néhány fontosabb, jellemző épület kivételével. A vidék némileg változatosabb, de hatalmas dolgokra ott se számítsunk, és igazából a játék nem is nagyon buzdít arra, hogy felfedezzünk, használjuk csak inkább a térképet, és indítsuk az eseményeket.

De hát, a The Crew 2 tulajdonképpen egy online játék, nem?

Szóval igazából a mesterséges intelligenciának, meg a sztorinak annyira nem is kéne számítania, mit rugózok én itt ezeken. Nos, az a helyzet, hogy a The Crew 2 tényleg egy online játék, abból a technológiai szempontból, hogy offline valóban nem indul el. Ezen kívül annyit tehetünk, hogy összerakjuk a saját csapatunkat, ami annyit jelent, hogy kooperatív módon együtt indulhatunk az eseményeken, még könnyebbé téve a játékot, mert ha bármelyikünk teljesíti a győzelemhez szükséges feltételt, akkor mindenki nyert.

És ennyi. A PvP kimaradt (majd valami peccsel jön, valamikor), a nyitott világban pedig elméletileg berak a rendszer velünk egy sessionbe néhány más játékost mutatóba, a gyakorlatban ennek azonban annyi értelme van, mint láncfűrésszel krémest szeletelni, mert semmiféle interakcióba nem kerülhetünk velük.

Galéria megnyitása

Végső soron a The Crew 2 tehát egy közepes játék. Meg kell említeni, hogy a nagy nyitott világ azért tartogat meglepetéseket, az autófelhozatala elég változatos a sportkocsiktól a monster truckokig, és elsőre az események is szórakoztatóak. Csak aztán az egész elsikkad a teljes lélektelenségben, önismétlésben, a rendkívül kínos "történetben" és a továbbra is legfeljebb szódával elmegy vezetési élményben.

Aki nyitott világú, egyedül és online is játszható autóversenyt szeretne, annak szó szerint semmi oka rá, hogy ne a Forza Horizon 3-at válassza, vagy várja meg az idén érkező negyedik részt. Abban minden megvan, ami a The Crew 2-ből hiányzik: a hangulat, a lélek, a gyönyörű grafika, a változatos környezet, a kívül-belül csodásan lemodellezett autók és a szuper multis lehetőségek.

Összefoglalás

Szerzői értékelés

A The Crew 2 a Ubisoft nyitott világú, szólamokban online fókuszú, azonban sem egyedül se többen nem igazán élvezetes autóversenyjáték-sorozatának második része.
Nagy nyitott világ, elsőre változatos versenytípusok és sokféle különböző jellegű autó, valamint csónakozás és repülés.
Szörnyű "történet" és körítés, borzasztó mesterséges intelligencia, legfeljebb közepes vezetési élmény, teljes lélektelenség, és online játék létére alig létező multiplayer.

Olvasói értékelés (40 db)

Az értékeléshez kérlek jelentkezz be!
Bejelentkezés
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

26 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
fubenalvo
fubenalvo
2018. aug. 6. 15:25
#7

Csináltunk egy magyar mini bajnokságot, hogy ameddig nincs pvp addig is legyen versengés. Akit érdekel itt csatlakozhat: https://crew2.blog.hu/ és FB https://www.facebook.com/groups/thecrewhungary/

Yodamest
Yodamest
2018. júl. 11. 16:53
#6

kokaip

Azért azt tegyük hozzá, hogy steamen és más fórumokon is az általános vélekedés a játékról 60% körül van, szóval ez nem egy lehúzó kritika, inkább a nagy többség véleménye. Az hogy neked jobban bejön, mint az átlagnak, nem a kritikát író hibája. Lehet, hogy hatalmas benne a világ, de ez csak egy szempont. Most nem pont ennek a játéknak a kapcsán, de én amondó vagyok mindig, hogy inkább legyen kisebb a bejárható terület, legyen rövidebb a játék, de húzzon be és ne unjak rá. Sok mai játékkal az a probléma, hogy el lehet vele tölteni 500 órát ugyan, de én már 10 után beleunok és inkább várnám, hogy lássam a befejezését, minthogy még többszáz órát kelljen vele eltöltenem.

kokaip
kokaip
2018. júl. 12. 11:08

Valóban vannak benne nekem is olyan dolgok, amik az előzőben jobban tetszettek, de mindentől függetlenül, ha valaki nem akkora játékos, csak napi pár percet, akár 1 órácskát tud rászánni az idejéből, és azt mondja hogy Én most motorozni szeretnék, egy másik nap meg motorcsónak versenyezni, vagy repülőt vezetni, akkor nem kell neki 3 vagy négy külön játékot megvenni, hanem ezt elindítja és válogathat. Verseny van bőven. (Ha engem megkérdeznek, hogy szeretnék egy ilyen játékot, ajánljak valamit, akkor ezt fogom javasolni.)
Az meg hogy az autó nem úgy törik, vagy nem olyan a rugózása, fizikája, mint más játékoknál nálam nem akkora szempont. Megszokható, úgy is elviszi a figyelmem más.

kokaip
kokaip
2018. júl. 11. 1:53
#5

No!
(Vagy Én vagyok már túl öreg, vagy mindenki más túl fiatal? Lassan 38 +2 gyerek. Még C64-en kezdtem, és nem azért játszok mert akkora Gamer lennék, bár ez a fogalom is egy kicsit más lett, mint régen, hanem azért mert nem is akarok megöregedni, és ezzel próbálok még húzni egy kicsit a fiatalságon + nekem is kell egy kis magánszféra, ugyan is a két gyerek pont ezt vette el.)
Én úgy látom, hogy:

  1. Miért kapott csak 55%-ot a játék? Mondjatok még 1 olyan játékot, amiben:
    Ekkora szabadon bejárható térkép van, amiben egyszerre mehetsz motorral, autóval, F1 autóval, repülővel, motorcsónakkal, amiben ennyiféle versenymód van, ahol mind a 4 évszak/napszak, és időjárási változatosság megvan, + lenyűgöző grafika, + ez mind fix 60 fps-en. (bár ez gép függő)
    Ráadásul azért vegyük már észre, hogy mennyi tartalommal fel van töltve Pl: ahogy haladsz át Amerikán, megyéről megyére változik a táj. Valahol kukorica mezők, valahol, gyümölcs ültetvények, valahol mocsaras vidék, sivatag, erdők váltakoznak, és ez nem csak úgy összehányva, hanem rendesen ahogy a valóságban. Hol van ez más autós játékokban????? Az előző részhez képest sokkal részletesebb nagyobb (ugyan Amerika mérete nem változott az elmúlt években, de amíg az előző részben egy város állt 10 utcából, addig itt 20-30) Pl: Miami-ból Detroit kb.: 40 perc. Hol van ekkora mapp????????? A Forzába 20 perc alatt el lehet érni a térkép egyik feléből a másikba. de az NSFPB is ua, arról meg még cikk se készült. Ráadásul kiterjesztették térképet a vizi versenyekkel + a légi versenyekkel, bejárhatósággal.
    Valóban vannak dolgok, amik nem tetszenek (autók tuning animációja, multi kevesebb kihasználhatósága, bár őszintén az előző részben sem multiztam olyan sokat, mert trollokkal volt tele, kevés volt a normális játékos, és azokat kevesebbszer fogtam ki.) DE kérdem én az NFS-nek, vagy a Forzának jobb a multija? Tényleg ennyire fontos ez ennél a játéknál?
    Valóban a kocsik fizikája elég egyszerű, de Istenem ez árkád száguldozós, nem szimulátor!!

Egyezzünk meg annyiban hogy a fejlesztő csapat elég jó munkát végzett, HA a piacon lévő más ÁRKÁD autóversenyzős játékokat vesszük figyelembe.

  1. 2018-ban ezek szerint mindenki vár valami WOW érzést, de nem jön. Ezek az idők már elmúltak a 90-es évek vége,2000 elején, amikor robbant a 3D grafika, és letették az alapjait a mai játékoknak Pl: NFS, C&C, Tomb Raider. Mindent láttunk már, nem csinálnak újat, csak jobb a grafika. Túl nagyok az elvárások! Én pont azt kaptam amire számítottam. Ha szimulátor kell, akkor P.C.2
    Egyébként fent van a gépemen mind a 3 jelenleg topp autós játék, Forza H3, NFS PB, és ez, de a gyerekem (6 éves), ezzel szeret a legjobban játszani, mert oda mehet ahova csak akar, 1 óra játék után még alig hagyta el New York környékét:))) Szerintetek meddig fog vele játszani, mire mindent felfedez?? Neki még minden új, nála most van az a WOW érzés, pedig a cikk alapján csak 55%-ot kapott a játék!!!!!
  2. A cikk írójához:
    Felelősséggel tartozol az írásod után, mert valaki ez alapján vásárol! Ha játszottál volna vele eleget, és nem úgy állnál hozzá, hogy minden szar, senki nem tud programozni, jó játékot összehozni, megpróbálnál független maradni, mérlegre tetted volna a jó, és a rossz dolgokat, esetleg párhuzamot vontál volna más a piacon lévő ÁRKÁD versenyjátékok közözz, akkor nem 55%-ot látnánk ott. Dilettáns! Ennyi erővel Én is írhatnék cikket az IPON-nak játékokról. Van bevezetés, tárgyalás, befejezés +képek csatolása, oszt ennyi. A tartalom már nem lényeg...
csab959
csab959
2018. júl. 11. 13:38

Ebben 4 évszak? Csak napszak változás van, meg néha leesik a hó vagy az eső, ami semmit nem befolyásol, csupán egy plusz réteg. A hó ráadásul ocsmányul néz ki az autón, mintha rápaintelték volna, de az hogy még a vezetést sem befolyásolja, egyszerűen nevetséges.
A térkép ugyanakkora maradt, plusz utakat adtak még hozzá, de már nincsenek olyan hosszú versenyek, mint az egyben. Itt kb. 35 perc, ott meg 1,5 meg 2 órás is volt.
Jó dolog az óriási térkép, csak éppen nem tudják megtölteni tartalommal. Az első részben nagyon sok dolog volt, amivel elfoglalhattad magad, itt csak a töredékét kapjuk.
Igen, fontos a multi a hosszútávú játszhatóságot, igencsak megnöveli. A Crew 1-be a PVP és Summitnak köszönhetően legalább 800 órát beleraktam. Szerintem még jó pár játékos volt így, aki csak emiatt nem hagyta abba/unta meg a játékot.
Árkád száguldozás, de azért nézzük már meg a FH3-at, vagy a 2007-es TDU-t. Azok is árkád játékok és mégis zseniális az autók irányíthatósága, látszik hogy foglalkoztak vele, hogy legalább kicsit közelítsen a reálishoz.
Egyet léptek előre, hármat hátra, körülbelül így lehetne értékelni a fejlesztők munkáját.

qwertzzui
qwertzzui
2018. júl. 9. 21:47
#4

Sajnálom, de lenne megjegyzésem a cikkhez.
"Egy olyan nyitott világú online autós játék mellett, mint a Forza Horizon 2, a The Crew egyszerűen röhejes volt, minden szempontból."

Kérlek meséld már el nekem, hogy melyik játék volt PC-re(!!!), aminek ekkora bejárható világa volt, mint az első Crew? Már a béta verziós videóknál nyáladzottam, hogy milyen jó, hogy végre szabadon járhatok oda, ahova akarok, amikor akarom, és bazi nagy területen. Értem, hogy ott volt a Horzion 2, csak azt nem vetted figyelembe, hogy PC-n nem volt akkor SEMMI. NFS és társai csak vicc volt hozzá képest :D

Direkt vártam 2 hetet, és csak akkor vettem meg az első részt, mert akkoriba nagy vízhangot adott a Ubisoft szerver problémái. (Lásd akkor megjelent AC, és társai) Szerencsére még így is sikerült beszereznem a Special Edition-t, így jól jártam.

Viszont ahogy a cikkben folytattad....
"Menet közben a különböző frissítéseknek és kiegészítőknek köszönhetően azért a Ubisoft viszonylag jól kikalapálta a játékot, így reménykedhettünk abban, hogy a folytatás erre építve már megüti majd a szükséges színvonalat."

Pont hogy ellenkező volt. Míg a sima verzióval sokkal több mindent értem el, addig a többi kiegészítőivel meg csak szívás volt. Arra meg már ki sem térek, hogy voltak akkora állatok, hogy képesek voltak megvetetni velem újra a sima verziót, mert WR-t csak úgy lehetett kapni dobozosan,(Sima+WR) amit valljunk be, pofátlan.
Akinek nem volt meg az épp akkor megjelenő kiegészítő, annak már csak "trial" verziója volt. A legjobb példa erre a rendőrös kiegészítő. Ha nem volt meg, akkor nem vehettél új autót :D :D :D Hiába volt meg a sima + WR, addig nincs új kocsi (igen a teljes autó palettára gondolj, nem a DLC + Extra) :D

Sima verziónál jó FPS, és Ping volt. Ahogy jöttek a kiegek, egyre gyatrább lett. Pedig csontra ugyanazzal a géppel játszottam vele. A rendőrös témánál meg csak kipróbáltam amit lehetett, és szó szerint rá se néztem a játékra. Addigra szerencsére kijött a Forza Horizon 3, és végre PC-n is tolhattam vele. (a mai napig FH3 megy.)

A cikk többi részével nagyrészt igazat adok. Volt szerencsém a zárt alfa-béta, és nyílt bétához is. Gyakorlatilag a "szabadon autózom és végre oda megyek ahova akarok" feeling átment az agyatlan cirkusz kategóriába. Már az első részben se szerettem a monster truckos részt, de itt ez a repülős, hajós téma aztán totál agyament hülyeség. Természetesen akinek tetszik, annak jó játékot kívánok, de én teljesen mást vártam ettől a címtől.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2018. júl. 9. 10:07
#3

Nagyon ordít, hogy nem játszottál vele, esetleg fél órát. Máskor ne a metacritic alapján írj véleményt valamiről, amit nem ismersz.

B_Real
B_Real
2018. júl. 10. 12:40

Tehát te bizonyítani tudod, hogy ő a Metacritic alapján írt véleményt? Eddig is egyértelmű volt, mekkora hülyeségeket tudsz írni, ez csak alátámasztja.

Stormrage
Stormrage
2018. júl. 9. 7:59
#2

Nem annyira rossz ez a játék, csak még félkész... Emlékszem a Crew1-re is, ott is kellett pár patch/kiegészítő, mire jó lett.. Division-t ajándékba kaptam a startkor, szaggatott medium beállításon és élvezhetetlen volt maga a játék is... most ismét feltettem, és lám, ultrán megy, meg élvezhetővé is vált...

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2018. aug. 28. 20:37

én közel 150 órát tettem már bele és határozottam tudom állítani nem fog egyhamar elfogyni a tennivaló.. még egy hónap mire érkezik a következő ingyenes dlc ami hoz magával némi új dolgot (legendray itemek, Hovercraft discipline+ ezekhez járó eventek.) és addigra talán elérem azt hogy mindenből kész legyek valamennyire.. minden küldetés hard módjának teljesítése nem a legegyszerűbb feladat aztán az autók szintre hozása ami a pvp-hez eléggé szükséges lesz sem 1-2 óra.. Félkésznek bőven nem félkész de nem is 100%os játék ez igaz.. olyan 80%ra tenném..

cheatergs
cheatergs
2018. júl. 7. 21:09
#1

Semmi gond, a befektetők jóllaknak a tudattal, h Guillemot-sensei megmentette a cégüket Sátán-kun Vivenditől!=D

B_Real
B_Real
2018. júl. 10. 12:47

developer Tehát még véletlenül sem lehet valós és korrekt az a 37 teszt alapján átlagolt 57 (PC) és 66-67% (konzolok) körüli értékelés. amit kaptak. És nem, a tesztelőknek nincs baja az Ubisofttal, hisz a Division is megkapta a 80%-ot a finoman szólva is döcögős rajt ellenére vagy az AC Origins a 82-85%-okat.

Vissza az oldal tetejére