I. oldal
Valószínűleg sokan mondogatják azt cinikusan, amit mondogattak a Global Offensive megjelenése előtt is, hogy a Counter-Strike igazából sosem fog megújulni, mert valójában senki nem akarja, hogy megújuljon. Ha pedig ez így van, akkor érkezhet a jogos kérdés: miért kell megvenni belőle a legújabbat, mikor az eredeti gyakorlatilag pontosan ugyanannyira jó? Tény, hogy annak idején még 1999-2000 környékén két tehetséges rajongó, Minh „Gooseman” Lee és Jess Cliffe nem kis dolgot alkotott, amikor elkészítették a Counter-Strike névre hallgató Half-Life modifikációt, ami az első publikus béta megjelenése után szinte azonnal hatalmas rajongótáborra tett szert. Az internet nálunk még messze nem volt mindennapos dolog, főleg nem játékra, a kisebb-nagyobb LAN-partyk azonban pörögtek országszerte, és ahogy a világon mindenhol, Magyarországon sem kellett sokat várni arra, hogy a Half-Life deathmatch-be belefásult FPS-mániások keblükre öleljék az új anyagot.
Persze akkor még a Call of Duty nem indította el a multiplayer FPS-eket azon a vonalon, melyet ma már mindenki alapnak tekint, akkor még minden egyszerű volt – habár természetesen erről annak idején még nem tudhattunk. A Counter-Strike receptje pedig még az egyszerűbbnél is egyszerűbb: adott két csapat, a terroristák és az anti-terroristák, akik különböző pályákon feszülnek egymásnak, különböző célokkal. Adottak voltak a bombás pályák, ahol a terroristáknak le kellett helyezni a két megadott célpont valamelyikéhez a robbanóanyagot, és ha jófiúknak nem sikerült azt időben hatástalanítani, nyertek. Aztán ott voltak a túszos pályák, ahol a dolog némileg megfordult: az anti-terroristáknak kellett kiszabadítani, és biztonságos helyre kísérni a civileket. És ennyi. Minden kör elején rendelkezésünkre állt egy rövid idő arra, hogy fegyvert, páncélzatot, gránátot vegyünk, majd indult a küzdelem.
Akadt azonban számos olyan dolog, amiben a Counter-Strike a mai napig piacvezető lehetne. Ilyen például a fegyverek viselkedése. Bár azt nem mondhatni, hogy teljesen valószerűek, ráadásul a kezelésük sem éppen realisztikus, hiszen sosem építették be a játékba például az irányzékba nézést, de nagyon jó érzés volt velük lőni, úgy érezhettük, mindegyik kicsit visszaadja azt hangulatot, azt a viselkedést, amit a valóságban is tapasztalhatnánk, mindegyiknek egyénisége volt. Aztán persze nem mehetünk el szó nélkül a pályák mellett sem: a Counter-Strike klasszikus térképei a multiplayer FPS-ek valaha készített legjobb pályái közé tartoznak. A modként indult, majd a Valve által felkarolt játék tehát nem csak legenda, és a valaha létezett legnagyobb e-sport cím, de valahol minden mai online FPS alapja.
II. oldal
 Nem csoda, hogy a Valve igyekszik időről-időre felfrissíteni, és az újabb generációk számára is aktuálissá tenni. Persze mindezt úgy, hogy közben a régi rajongóknak is igyekeznek megfelelni, őket is próbálják mindig rávenni a váltásra. Az első ilyen kísérlet, az eredetileg egyjátékos CS-nek szánt, majd később teljes irányváltáson átesett Condition Zero nem volt túl sikeres. 2004-ben aztán elkészült a Valve új játékmotorja, a Source, mely kiváló alapot szolgáltatott arra, hogy végre modernebb grafikai köntösbe öltöztethessék az elavult Half-Life engine-re (ami pedig a szintén elavult Quake jelentősen módosított motorjára épült) készített CS-t. Így született meg a Counter-Strike: Source, és a grafikai módosításokon kívül a Valve nem mert nagyon packázni az eredeti recepttel, így néhány apró változtatástól eltekintve gyakorlatilag ugyanazt a játékot kaptuk.
 
Innen (jó nagy szünet után) egyenes út vezet a Counter-Strike: Global Offensive-ig, ami ezúttal ingoványos területen jár, hiszen a grafikáért továbbra is a Source motor felel, ezért jelentős látványbeli előrelépést nem tudott elérni a fejlesztő Hidden Path, közel ugyanazt eladni még egyszer pedig szinte lehetetlen lett volna. Szerencsére a fejlesztők nagyon okosan jártak el, és úgy hoztak be új élményeket a CS világába, hogy közben megmaradt minden, amiért az alapjátékot szerettük. Számomra már a főmenü is üdítő látványt jelentett: a Source-ra épülő Valve-játékok sztenderd menürendszerére számítottam, ám egy modern, letisztult és hangulatos menürendszert kaptam helyette, ahol pillanatok alatt elvégezhetjük a szükséges beállításokat, két-három kattintás után pedig máris rábízhatjuk magunkat a beépített matchmaking rendszerre. Ami azonban nem mindegy, hogy milyen játékmódban is keresünk meccset.
Amennyiben a klasszikus Counter-Strike élményre vágyunk, úgy két lehetőségünk van. A Classic Casual esetében a megszokott felállást kapjuk a két választható féllel, és a legtöbbünk számára ismert legendás bombás vagy túszos pályákkal. Azonban a játék maximum kétszer 10 főt enged be egy szerverre, ki van kapcsolva a friendly fire, és a karaktermodellek nem szilárdak, vagyis át lehet sétálni egymáson, így az egyik csapattag nem tudja akadályozni a másikat. Ezen kívül pedig nem kell sem páncélt, sem pedig defuse kitet vásárolnunk, azok ugyanis kapásból járnak. A Classic Competitive alapvetően ugyanez, csak ezúttal már a profi meccseken megszokott kétszer 6 főt engedélyezi a játék, megsebezhetjük a csapattársunkat, és akadályozhatjuk is egymást, valamint semmilyen felszerelést nem kapunk meg élből. Akadnak még apróságok a két játékmód között, például a Casual esetében gyorsabban váltakoznak a pályák, de alapvetően ne tévesszen meg senkit a megnevezés; a Counter-Strike felvevőtábora már annyira képzett, hogy bármelyiket is válasszuk, amatőrökkel szinte nem lehet találkozni, mindenhol bőven akad kihívás. A Hidden Path elméletileg beépített egy olyan rendszert, mely a képességeink alapján pakol össze más játékosokkal, így nem fordulhatna elő, hogy a túlságosan profik nagyon elkenjék a szánkat, ám a gyakorlatban ez még igazán működik.
III. oldal
 A lényeg azonban szerencsére nem változott: a CS klasszikus formájában továbbra is egy erősen a csapatra építő, mindenféle sallangtól mentes, igazi hardcore FPS, ahol nem számíthatunk semmilyen perkre, vagy egyéb extrára, egyedül saját képességeinkre és a társainkra. Ha meghaltunk, ugyanúgy várhatjuk végig a teljes kört, és nézhetjük a többieket, ahogy régen, így minden menetnek, minden tűzharcnak egy különösen izgalmas hangulata és jelentősége van. A kör elején tudjuk, hogy oda kell figyelnünk, és nem szabad kapkodnunk, különben hamar a fűbe harapunk, és várhatunk a kör végéig. Ha pedig valaki lelő minket, bosszankodva várhatjuk a következő fordulót, mire végre megpróbálhatunk bosszút állni. Ismét: talán nem a legmodernebb multiplayer FPS-formula ez, de továbbra is nagyon jól működik, és továbbra is olyan élményeket tud okozni, melyek ma már egyre ritkábbak.
 
Maguk a pályák valószínűleg könnyeket csalnak majd minden rajongó szemébe: az Aztec, a Dust, a Dust 2, az Office, a Train, az Inferno, az Italy és a Nuke mind-mind olyan helyszínek, melyeken lassan már csukott szemmel megtaláljuk az utat. A Global Offensive esetében azért érdemesebb kinyitni inkább a szemünket, egyrészt azért, mert a grafikai újragondolások remekül sikerültek: habár a Source engine limitációi már megmutatkoznak, a friss textúrák, az egységesen, okosan kialakított színvilág és hangulat azért még mindig képes új élményként eladni azokat a pályákat, melyeket sokan már több, mint 10 éve nyúzunk. Ezen kívül a fejlesztők most először mertek komolyabban hozzányúlni néhány pályához, a változtatások célja pedig egyértelműen az volt, hogy megszüntessék a korábban tapasztalt kiegyensúlyozatlanságokat. Ennek érdekében a térképeken több fedezék eltűnt, megjelent, vagy új helyre került, illetve néhány útvonal hosszabb, esetleg rövidebb lett, annak érdekében, hogy szabályozzák, mikor tud egy csapat odaérni egy-egy kulcsfontosságú helyre. Érdemes megemlíteni, hogy Dust esetében elég komoly változás, hogy a terroristák által korábban elkerült alsó alagutat jelentősen kiszélesítették, valamint betettek egy lépcsőt, ami kivezet oldalra, így elméletileg sosem kerülhetünk ott véglegesen halálos csapdába, a Nuke-on pedig komolyan átalakult az alsó bombahely. Minden pályán felfedezhetünk apró kalibrálgatásokat, melyeket itt most nem lőnék le, egyrészt, mert kicsit hosszú lenne, másrészt, mert a YouTube-on ezt már megtették mások helyettem, harmadrészt pedig a veterán játékosoknak biztos örömet (vagy épp csalódottságot) okoz majd ezek felfedezése.
Fegyverek terén is akadnak újdonságok: több korábbi modellt leváltott egy újabb, hasonlóan (sokszor teljesen ugyanúgy) funkcionáló újabb verzió, így például az MP5 (vagy KM Sub-machine gun) helyett van MP7, a Schmidt helyett MP9, az anti-terroristák kezdő pisztolya pedig immár a P2000 névre hallgat. Ezeknél talán fontosabb a decoy (elterelő) gránát bevezetése, mely eldobás után lövéshangokat ad ki, valamint a molotov koktél a terroristáknál, vagy a gyújtógránát a másik oldalon. Mindkettő ugyanazt a hatást éri el: egy nagyobb területet tűzbe borítanak, melyen átmenve folyamatosan sérül az ellenfél, így egyrészt kiválóan használható tömeg ellen, másrészt pedig közepes időre ki lehet vele mozdítani például a snipereket a pozíciójukból. A készítőket nem hagyta el a humorérzéke sem: kizárólag Casual módban használható az új Zeus x27 névre hallgató elektromos sokkoló, melyet csak egyszer lehet elsütni közvetlen közelről, viszont azonnal kinyírja a célpontot – a késhez hasonló poénkodásra pont megfelelő.
IV. oldal
Amennyiben azonban kicsit elmerünk szakadni a klasszikus élményektől, úgy a Global Offensive két új játékmóddal vár minket. Az Arms Race a korábban már modként feltűnt Gun Game „hivatalos” verziója, és a Counter-Strike szokásoktól eltérően hihetetlenül pörgős. Továbbra is adott a két csapat, ezentúl azonban már inkább egyfajta team deatchmatch-ről van szó, ahol a halottak azonnal feltámadnak, és nincs fegyvervásárlás. Mindenki egyfajta fegyverrel kezdi a menetet, és ha megöltünk valakit, kapunk egy új stukkert, a nyertes pedig az, aki először „öli végig” magát mind a 26 fegyveren, ahol az utolsó az arany kés. Ehhez két teljesen új, apró pálya társul, ahol a játékosok hamar megtalálják egymást és az akció folyamatos. A másik új mód, a Demolition máris igazi közönségkedvenc, s abban talán jobban hasonlít a klasszikus formulára, hogy a két csapatnak ezúttal a bombás küldetésekhez hasonló célja van: a terroristáknek letenni, az anti-terroristáknak hatástalanítani kell. Azonban vásárlás ezúttal sincs: mindenki megkapja kezdésnek az általánosan legjobbnak tartott fegyvert, az AK-47-et, vagy az M4A4-et, és amennyiben az adott kör során sikerül megölnünk valakit, úgy a következő kör elején kapunk egy új mordályt… ami rosszabb, mint az előző, így szépen lassan eljutunk a manuálisan töltős shotgunig és a pisztolyokig. Ez tehát azt jelenti, hogy a nyerő csapatnak egyre nehezebb dolga lesz. Ehhez a játékmódhoz hat, szintén teljesen új pályát készítettek, melyek az Arms Race térképeihez hasonlóan picik, és csak egyetlen bombalerakó helyet tartalmaznak. A lényeg minden esetben az, hogy a menet kezdete után a két csapat szinte rögtön találkozzon egymással, és elinduljon a tűzharc – nem ritka, hogy másodpercekkel a kezdés után már halljuk a „bomb has been planted” bemondást.
 
A Global Offensive tehát a legtöbb területen sikeresen célba talál, akad azonban néhány olyan dolog, melyek nem ennyire egyértelműen pozitívak. Míg a harc közben látható felhasználói felület közepes mértékű átalakítása jó, a vásárlóképernyő megváltoztatása már nem – legalábbis PC-n nem. A Hidden Path ugyanis a korábbi számos-listás megoldás helyett egy radiális menüt vezetett be, mely nyilvánvalóan szükséges ahhoz, hogy kontrollerről egyszerűbben és gyorsabban kezelhető legyen a dolog, egérrel és billentyűzettel azonban inkább összezavaró, és kevésbé átlátható. Szintén furcsa és kissé érthetetlen, hogy miért vették el mind az anti-terrorista alapfegyvertől, mint pedig az M4-estől a lehetőséget, hogy hangtompítót tegyünk rájuk, mikor ezt – főleg az utóbbi esetében – rengeteg játékos szerette.  Nem ez az egyetlen változás, ami a fegyvereket érintette: a készítők igyekeztek legyengíteni a távcsöves puskákkal korábban használt „gyorslövés” lehetőségét is, vagyis azt, amikor menet közben gyorsan a távcsőbe nézve azonnal lőttünk. Most már zoomolás után rövid ideig elhomályosodik a célkereszt, így ezt közel sem lesz olyan egyszerű végrehajtani – a régi fanatikusok sírnak is keményen. A legnagyobb hiányosság azonban, amit rengetegen emlegetnek a hivatalos fórumokon, az a találat utáni visszajelzés hiánya – sokszor egyszerűen nem érezni megfelelően, ha a lövéseink betalálnak, így számos alkalommal előfordul az, hogy valakit sorozunk már egy ideje, mégsem akar meghalni, és elkezdünk azon gondolkodni, hogy egyáltalán eltaláltuk-e. De ugyanez igaz arra az esetre is, ha lelőttünk valakit: többször fel kellett néznem a sarokba a kiírásra, hogy az előttem összeeső szerencsétlent tényleg én küldtem-e a másvilágra, vagy valaki valahonnan még lőtt rá rajtam kívül – mert sajnos nem egyértelmű. A bomba lerakása után felcsendülő zenének pedig aztán végképp nem értem, mi keresnivalója van egy Counter-Strike-ban.
Érdemes pár szót szólni a platformok közötti különbségekről is, hiszen a Global Offensive az első Counter-Strike, mely elérhető konzolokon is – habár a korábban tervezett keresztplatformos játék végül nem valósult meg, csak a PC- és a Mac-tulajok nyomhatják egymás ellen. Ki kell jelenteni, egyértelműen a PC-s változat a legjobb, mind grafika, mind irányítás szempontjából. A konzolos változatok csak 30fps-sel futnak, ami egy ilyen jellegű kompetitív játékhoz elég kevés, ráadásul felfedezhető némi beviteli késedelem is a kontrolleres irányításnál. Utóbbi főleg Xbox 360-on zavaró, hiszen ott nincs is más lehetőség, a PS3-tulajdonosok azonban használhatják a Move-ot, ami egy fokkal jobb, ami azonban még jobb, az az USB-s egerek és billentyűzetek támogatása. Ezen kívül PC-n természetesen elérhető a matchmaking rendszeren kívüli részletes szerverkereső, illetve a dedikált szerverek indításának lehetősége, melyek a konzolos változatokban nincsenek, bár igazából nem is nagyon lenne elvárható tőlük.
V. oldal
Összességében azonban a Global Offensive egy rendesen elvégzett, összeszedett munka, ami úgy képes megfelelni a régi rajongók igényeinek, hogy közben lehetőséget ad az újoncoknak is a bekapcsolódásra. Ha pedig egy kicsit el szeretnénk szakadni a klasszikus játékmenettől, a két új játékmód kiváló kikapcsolódást nyújt. Ami azonban a legfontosabb, hogy új Counter-Strike továbbra is egy egyszerű, letisztult formulára épülő, igazi hardcore játék, ami 11 euróért cserébe hosszútávú szórakozást ígér.
Platformok:  PC, Xbox 360, PlayStation 3
Tesztelt platform: PC
