- Eljött a barbárok kora!
Ha új túlélő-MMO-ra vágytok, mely egy csodás világba visz és tele van friss kihívásokkal, a Conan Exiles épp az lehet, amire szükségetek van. A Funcom játéka egy évet töltött el az early access címkéje alatt, nemrég pedig hivatalosan is megjelent PC-re, PS4-re és Xbox One-ra. A PC-s verzión néztem meg, mi változott a kezdetek óta.
Az első látásra szembetűnő, mekkora munkát fektetett a projektbe a stúdió. Maga a térkép is csaknem háromszor akkora már, mint amit a korai hozzáférés elején tapasztaltam, de a belépéskor is azonnal észrevehető, hogy a környezet sokkal kidolgozottabb, és a játék határozottan simábban fut változatlan beállítások mellett.
Egy éve sok negatív kritikát olvashattunk a Steamen, melyek főleg a harcrendszer hiányosságait emelték ki. A legtöbben láttak potenciált a Conan Exilesban, de azt sem titkolták, hogy ez egyelőre kevéssé valósult meg. A Funcom remekül kezelte a dolgot, így a friss értékelések már a többnyire pozitív tartományba esnek, mint az tapasztaltam, teljes joggal.
Mit kínál a játék?
A Conan Exiles egy túlélő-MMO, melyet Robert E. Howard író népszerű hősére, Conanre, a barbárra és az ő történeteire alapoztak. A sztori szerint különböző, olykor vicces vádak alapján elítélt bűnözők vagyunk, akiket száműztek, ráadásul még keresztre is feszítettek a sivatag közepén, csúnya halálra ítélve minket ezzel. Szerencsénkre maga a nagy Conan jár épp arrafelé, kiszabadít, ellát néhány életbölcsességgel, aztán utunkra enged, hogy boldoguljunk, ahogy tudunk.
- Túlélés: Ez a játékmenet legfontosabb része. Az evés-ivás mellett a környezet hőmérsékletére is oda kell figyelnünk. Fejlődni csak a túlélő-elemekkel tudunk, így tényleg mindennek az alapját képezik.
- Fejlődés: A hatvanadik szintig húzhatjuk fel karakterünket. Minden szinten képességpontokat kapunk, amiket különböző receptekre és tulajdonságokra költhetünk. Mivel nem lesz majd végtelen mennyiségű pontunk, alaposan át kell gondolnunk, félelmetes közelharcost, ügyes íjászt, vagy edzett túlélés-szakértőt faragunk-e emberünkből.
- Építés, craftolás: A szintenként kapott pontokból válthatunk ki recepteket. Költhetjük egyre fejlettebb épületelemekre, erősebb fegyverekre, jobb páncélokra is, ezekhez pedig folyamatosan javuló minőségű alapanyagok társulnak. A homokkőtől és fától eljutunk majd a fémekig és obszidiánig.
- Harc: Ezermesterkedés helyett dönthetünk úgy, hogy igazi harcossá válunk, jó eséllyel szállva szembe az NPC-kkel, és más játékosokkal is. A különböző fegyverek egyedi harci stílussal járnak.
- Felfedezés: A térkép négy nagy zónára, a sivatagra, a mocsárra, a jeges északi részre, és a vulkánra oszlik, mindegyikben más-más kihívások, nehézségek, dungeonök várnak ránk.
Mennyire jó a Conan Exiles?
Az elmúlt egy év során végigkövethettük, mennyi energiát fektetett a Funcom abba, hogy remek élménnyé varázsolja a játékot, és szerintem sikerrel is jártak ebben. Önmagában az, hogy van történet, amit annyira hiányoltam például az ARK-ból, hatalmas plusz pont a szememben. Miközben a felfedezéssel és túléléssel vagyunk elfoglalva, egyre több részletet ismerünk meg a sztoriból, amik lassan kerek egésszé állnak össze. Imádom.
A kezdés ugyanakkor nagyon kemény. Ha nem figyelünk oda, pikkpakk ismét a sivatagban, a kiindulóponton találjuk magunkat, de az egész valahogy odaszegez a monitor elé, minden hibából tanulhatunk valamit. Különösen emlékezetes például az első átélt homokvihar, mely fedezék híján a húst is lemarja csontjainkról.
A folyamatos fejlődés érzése remek dolog.
Teljesen meztelenül és üres kézzel indulunk, illetve szerverbeállítástól függően aprócska ágyékkötő, miegyéb lehet rajtunk, miután a hős Conan leoperált minket a keresztről. Lassanként dolgozzuk fel magunkat a létrán, növényeket, köveket, gallyakat gyűjtögetve, megalkotva első ruháinkat, szerszámainkat. A karakterfejlődés átgondolt, zökkenőmentes, pont, amilyennek lennie kell.
Mi a helyzet a craftolással?
A craftolás, építkezés minden túlélőjáték alapeleme, de ha unalmassá válik a bázisépítgetés, akkor megette a fene az egészet. A Conan Exiles érdekesen közelíti meg a kérdést: alapjában véve jó az irány, de gondokat is okozhat, hiszen a rendszer az elején nagyon egyszerű, később azonban nagyon összetetté válik, kicsit talán túlzottan is. Tetszett, hogy meglepően nagy szabadságot kaptunk az olajozottan működő építkezés terén, az elemek könnyedén egymáshoz illeszthetők, nincs annyi problémánk a terep miatt, mint mondjuk a már említett ARK-ban.
Az első recepteket rögtön megtaláljuk az inventory-listában, ez nagyon kényelmes és praktikus. Akár egy kezdő házat is felépíthetünk az alapreceptekből, de minél tovább haladunk előre, minél jobban kinyílik számunkra a játék, annál több anyagra lesz szükségünk az építkezéshez és a fejlesztésekhez. A legtöbb erőforrást különböző helyekről is beszerezhetjük, néhányat még saját magunk is előállíthatunk, de ennek mikéntjére nekünk kell rájönnünk, senki sem fogja az orrunkra kötni, hogy két dolgot összekeverve mi lesz belőlük. Ez elég sok időt vesz igénybe és sokszor nem is kapunk majd semmi eredményt, ami minden bizonnyal nem nyeri el mindenki tetszését.
Eleinte érdekes a kísérletezgetés, próbálgatás, de később idegesítővé válhat, ha nem bírjuk az ilyesmit, és óhatatlanul a Google segítségét vesszük igénybe bizonyos alapanyagok megtalálásához, elkészítéséhez, ezt pedig nem tartom túl jó dolognak, és valószínűleg a Funcom célja sem ez volt.
Ettől függetlenül tényleg könnyen frusztrálóvá válhat, hogy a legtöbb receptet nem találhatjuk meg a játékban, nekünk kell kikísérleteznünk.
Néhány kombináció ráadásul eléggé az a kategória, hogy ha véletlenül nem jövünk rá, órákig keresgélhetjük, lásd például a kátrány esetét. Nekem nincs az ilyesmivel gondom, de sokaknak van, és akár el is veheti a kedvüket a craftolgatástól.
Szerencsétlen száműzöttből félelmetes harcos
A karakterfejlődés remekül sikerült, megkockáztatom, egy-két szerepjátékkal is vetekszik. Minden szintlépés érezhető hatással van ránk. A különböző tulajdonságokkal egyértelműen kijelölhetjük a fejlődési irányt, még a későbbiek során is megmarad a folyamatos fejlődés érzése. Ha elértük a maximális szintet, a sárga lótuszból készített lötyi segítségével „elfelejthetünk” mindent és a visszakapott pontok újraelosztásával akár egy teljesen másfajta karaktert hozhatunk létre, próbálhatunk ki. Az egyetlen hátulütője ennek az, hogy a receptek is kimennek a fejünkből, tehát ezeket is újra kell tanulgatni, amit nem két perc lesz végigkattintgatni.
A Conan Exiles fejlődési szisztémája nekem jobban tetszett, mint a már említett ARK-é például, valahogy olyan érzésem volt, hogy sokkal finomabban hangolhattam be, mit is szeretnék csinálni emberkémből.
Sok a duma, harcoljunk már végre!
A játék harcrendszere már a korai hozzáférés kezdetétől fogva erős kritikáknak volt kitéve. Lassúnak tűnt, nem reagált úgy, ahogy akartuk, szinte arra ment ki az egész, hogy kattintgassunk, mint egy őrült, hátha valamelyik ütés talál. Nos, ez szerencsére megváltozott.
A Conan Exiles egy fejlett, kiváló harcrendszert kínál, mely fontos és szórakoztató részét képezi a játéknak.
Minden fegyvernek lesznek előnyei és hátrányai is, melyek különösen PvP-ben érdekesek. Minden fegyvertípus másfajta élményt kínál, de a sokszínűség hátulütője, hogy célszerű többfélét magunknál tartani, ha portyára indulunk. A fegyverek viszont nehezek, és sok helyet foglalnak a zsákban.
Más játékokban általában legfeljebb jobb eszközöket, vagy mondjuk többféle puskát találunk, de itt az egész harc stílusa megváltozik, ha másik fegyvert fogunk a kezünkbe. Nem igazán tudom leírni az élményt, ki kell próbálnotok, de nagyon szórakoztató a különféle típusokkal való kísérletezés, a speciális támadások begyakorlása, a nekünk leginkább megfelelő összeállítások megtalálása. Hab a tortán, hogy az ellenfelek reakcióit is figyelnünk kell, egy krokodil például sokkal veszélyesebb épp összecsattanó állkapcsokkal, mint amikor „pihen” kicsit utána.
Csodálatos helyszínek, remek történet
A sztorit észrevétlenül beleszőtték a játék világába: különböző naplótöredékekből, kőtáblás szövegekből ismerhetjük meg, miközben át is éljük az egészet. A lore-ral kapcsolatos tárgyak bárhol felbukkanhatnak, mégsem tűnik úgy, hogy nincs semmi keresnivalójuk azon a helyen. A belőlük összeállított kaland olyan mélységet ad a Conan Exiles-nak, amit nem sok túlélőjátékban tapasztalhattunk eddig.
Különösen a dungeonök sikerültek olyan jól, hogy bármelyik vetélytárs példát vehetne róluk. A bossok lakhelyéül szolgáló barlangok felfedezése szinte még egy MMORPG-be is beleillene.
Minden helyszín saját történettel rendelkezik, melyet a környékről, vagy az odabent gyűjtött információkból ismerhetünk meg. Ezek a sztorik életre keltik a barlangokat, sokkal többé válnak, mint egy hely, ahol farmolni lehet. A felfedezésük sosem válik unalmassá, de ez az egész világra igaz, szinte hív minket, hogy minden zegét-zugát bejárjuk, és nem is járunk rosszul, ha megtesszük, hiszen csodaszép vidékeket láthatunk, akár a nappali verőfényben, akár a távoli fénypöttyökkel teli, sötét éjszakában kóborlunk. Ehhez persze az kell, hogy elolvassuk a naplókat, kőtáblákat, és ne rohanjunk el mellettük – sokat veszítenénk vele.
Oké, túlélőjáték, de mennyire MMO?
A hivatalos szervereken jelenleg negyven játékos lehet egyszerre, de az ígéretek szerint ez a szám nőni fog. A magánszerverek akár hetven fősek is lehetnek. Minden persze nagyon messze áll az MMORPG-k szokásos több száz, több ezer játékosától, úgyhogy a Conan Exiles által kínált multiplayer élmény nem igazán nevezhető masszívnak. A hatalmas térkép miatt még a privát szervereken is előfordulhat, hogy alig találkozunk más játékossal, de a világ mégsem tűnik üresnek, hiszen rengeteg NPC, törzsek, más száműzöttek lakják, nem is beszélve a tömérdek állatról, élőholtakról és egyéb lényekről.
Hangulatos PvP
A legtöbb PvP-szerveren kölcsönösen összeverhetjük és lemészárolhatjuk egymást a többi játékossal – és ezt pontosan így is akarták a fejlesztők, hiszen Conan, a barbár világa kegyetlen hely, a gyengék itt nem élnek sokáig. A PvP egyik fő célja a vulkán feletti uralom, mely lehetőséget ad az obszidián feldolgozására.
Természetesen itt is megvan annak a veszélye, hogy egy olyan szerverre tévedünk, ahol nem túl ideális a közösség, durva dolgok történnek a chaten. Szerencsére számos lehetőségünk van váltani, a hivatalos szerverek pedig bizonyos szempontból védettek ezen a téren, legalábbis nekem sosem volt semmiféle problémám velük.
Ha nem szeretjük a PvP-t, kizárólagosan PvE-szerverek is vannak, ahol maximum az MI-ellenfelek fognak ránk támadni, mint mondjuk kedvenceim, a roppant kitartó és éhes krokodilok…
A más játékosok által generált folyamatos életveszély azonban olyan szórakozást kínál az ilyesmire fogékonyaknak, ami az egész kalandon végigkíséri őket, és tovább fűszerezi az élményt.
A PvP-ben itt is probléma, ami minden játékban, hogy néha egy-egy patch túl erőssé tehet bizonyos fegyvereket, vagy gyógyeszközöket, de szerencsére még a túltápolt felszerelés sem ér semmit egy egész klán haragja ellen.
Beszéljünk kicsit a hibákról!
Bugok persze vannak, de nem több, mint más kész játékokban, nagy részüket sikerült kitakarítani a korai hozzáférés során. A még meglévők természetesen pont rosszkor szoktak előjönni: egy heves csatában nem sikerül eltalálni az ellenfelet, az ellenfél íjásza átlő a falon, ok nélkül szétesik a frissen épített létra, vagy pont akkor akadunk be falmászás közben, mikor alattunk csattog három krokodil fogsora.
Érdemes-e hosszabb távra belevágni a játékba?
Szerintem igen. A túlélőjátékok közül kiemeli néhány egyedi lehetőség is, mint például a szikla-, és famászás, amivel Pókemberként szinte bármilyen felületre felkapaszkodhatunk, amíg a staminánk bírja – életmentő tud lenni!
Saját rabszolgákat is befoghatunk a speciálisan erre szolgáló eszközök elkészítésével: el kell mennünk egy NPC-faluba, és ott megkeresni a kívánt szakma képviselőjét (íjász, harcos, pap, kovács és egyéb mesterember, satöbbi), aztán hazarángatni őket és berakni a betörésükre szolgáló, körbe-körbe tekert, Wheel of Pain névre hallgató építménybe. Ha „készen vannak”, szépen őrzik majd például a bázisunkat, gyógyítanak minket, vasat olvasztanak nekünk. Ha sikerül nevesített NPC-t elfogni, jobban járunk, hiszen ők mesteri szinten űzik a szakmájukat.
Vallás is van a játékban: induláskor kiválaszthatunk egy istent, melyhez imádkozhatunk majd a felépített szentélyben, különböző bónuszokat kapunk tőle, illetve speciális tárgyakat, italokat, fegyvereket készíthetünk a pártfogásával.
A maximális szintet nagyjából 40-50 óra alatt lehet elérni, de bázisunk csinosítgatásával, megtervezésével, felszerelésünk jobbá tételével, és persze a PvP-vel, a felfedezéssel, a bossok levadászásával ennek többszörösét is könnyedén eltölthetjük.
Ha nem szeretjük a csapatos mókákat, egyedül is sokmindent elérhetünk, sőt, külön egyjátékos mód is van, melyben szinte szerepjátékká válik a Conan Exiles.
Mindenképpen próbáljátok ki a Funcom alkotását, ha szeretitek, hogy folyamatosan kihívások elé állítanak benneteket, és az elért eredményeket jutalmazzák is. Ha nem zavar, hogy sokszor kegyetlen és véres dolgokat is meg kell tennetek a túlélés érdekében, ha kedvelitek a kifejezetten felnőtteknek szánt fantasy-világokat, vagy ha csak egyszerűen barbár-bőrbe bújnátok kicsit, például dínóvadászat helyett, ezzel nem lőhettek mellé.
