I. oldal
Mielőtt belekezdenénk a Company of Heroes 2 ismertetésébe, álljon itt egy megdöbbentő statisztikai adat a második világháborúból: az alig hat éven át tartó konfliktussorozat 26 millió szovjet katona és civil életé követelte. Most pedig, hogy sikeresen megemésztettük ezt az számot (csak összevetésképp, Magyarország teljes lakossága két és félszer elfogyott volna az orosz fronton), ideje vetni egy pillantást a Relic Entertainment RTS-ére, melyben nemcsak hogy fogyóeszközök az egyszeri bakák, de gyakorlatilag ők jelentik a ruszki földanya egyetlen erőforrását.
Sztálin elvtárs is megtenné
A Company of Heroes igen sajátos megközelítése volt a háborús RTS-eknek egy olyan korban, amikor már a csapból is a hős amerikaiak folytak. Bár látványosan meglovagolta az aktuális divathullámot, a fedezékek köré felépített stratégiai játékmenet mégis újdonságnak, eredeti lépésnek minősült, melyhez hasonlót azóta sem ugrott a zsáner. Eltelt hát hét év, és a folytatás maradt pontosan olyan, amilyen a neves előd volt: biztonságos, pontos, szép és élvezetes. Más kérdés, hogy az újdonságok gyakorlati száma a nullához tendál, a legnagyobb frissítésnek pedig nem a játékmenet, hanem a környezet változása minősül: a Company of Heroes 2-ben búcsút intünk a nyugati front frank vidékének és a fedhetetlen jenki felszabadítóknak, hogy a hőstettek terén kevesebbszer emlegetett szovjet vörös hadsereg kényelmetlen egyenruháját öltsük magunkra. A cirka 15 órás kampány végig az oroszokra koncentrál, és visszaemlékezés formájában tálalja a játék.
1952-t írunk, Lev Abramovics, az egykori tiszt egy szibériai munkatáborban tengeti mindennapjait, amikor egy este megjelenik volt ezredese, hogy kikérdezze állítólagos háborús bűneiről.
Az átvezető videókban elmesélt sztori a játék első harmadában szódával még elmegy, de a kampány végére inkább kínos lesz, hisz képtelen túllépni a „jó ember a rossz háborúban” alapszituáción. Aki látta már a ’60-as évek híresebb háborús filmjeit, tudja, mire számítson, csak épp itt mindenki nevetséges minőségű orosz akcentussal beszél. Maguk az átvezetők a játék grafikus motorjával készültek, s mint ilyen, jól néznek ki (RTS-hez képest, mármint), de sajnos nehéz elhinni, hogy a képernyőn megjelenő szereplők igazi emberek. Sem a viselkedésük, sem a mozgásuk nem hiteles, olyan, mintha marionetteket rángatnának a Relic munkatársai. Szóval nem nagy titok, hogy a sztorit gyorsan megtanuljuk letojni, és inkább a játékmenetre, a küldetésekre koncentrálunk. Hogy mi ebből a tanulság? Nos, talán annyi, hogy háborús drámát írni nem olyan egyszerű feladat, és több kell bele, mint az unalomig ismert „bezzeg Sztálin elvtárs meghalna értünk” felkiáltás a csúf, gonosz tisztek részéről.
II. oldal
Vörösök, előre!
Ha túltesszük magunkat a gyengécske sztorin, végülis élvezetes küldetéssort kapunk. A fejlesztők igyekeztek mindent beleadni, de a 14 pálya mégsem lépi túl az első rész S&D és holdout jellegű recepttárát, így a küldetések kissé önismétlők, ráadásul mindegyiket ugyanazzal a taktikával oldjuk meg: annyi embert vezénylünk a frontra, hogy előbb-utóbb biztosan győzelmet aratunk. A cikk elején említett statisztikai adat nem véletlen, a Company of Heroes 2-ben a gyalogos egységek automatikusan termelődnek, nekünk csak annyi a dolgunk, hogy időről időre kattintunk egyet az őket jelző kis ikonra, és kijelöljük, hogy hová érkezzenek meg. A pályák felépítése lineáris, mindig az az elsődleges cél, hogy eljussunk a végükre, közben pedig fő- és mellékküldetések szegélyezik hősies utunkat.
A játékmenet most is a fedezékekről szól, az osztagokat úgy kell kommandíroznunk, hogy a lehető legkevesebb időt töltsék el a nyílt harctéren. A Company of Heroes 2 első harmadában még csak pár csapat irányítására van lehetőség, később viszont 135 egységet terelgethetünk, ami kifejezetten soknak tűnik majd. Különösen, amiért a képernyő alsó harmadát elfoglalja az indokolatlanul nagy interfész, és ez megnehezíti a program irányítását. Az sem segít, hogy alig lehet kizoomolni a kamerával, így muszáj lesz megszokni, hogy egyszerre csak pár osztagot vonunk közvetlen irányítás alá. Az emberi egységeken túl természetesen találkozunk tüzérségi lövegekkel és járművekkel is, mely utóbbi kategória a tankokban teljesedik ki. És ez az a pont, ahol a Company of Heroes 2 egyjátékos módja túlságosan is megbocsátóvá válik: a tankok már-már megállíthatatlan gyilkológépek, túl sok taktikát nem igényelnek, így bőven elég a gyalogsággal kiiktatni a távolabb eső mortárokat, és gyakorlatilag győztünk is. Épp ezért ajánlott rögtön nehéz fokozaton kezdeni a játékot, mert különben a sorozat veterán rajongói hamar kihívás nélkül maradnak.
A Company of Heroes 2-ben persze kiemelten fontos szerep jut a mesterséges intelligenciának és az útkeresési rutinnak, hisz akármilyen körültekintőek legyünk is, nem tudjuk bakáink minden lépését előre meghatározni. Az ellenfélnek megvan a magához való esze, bár a legtöbb misszióban az előre elhelyezett helyőrségek fogják a legnagyobb veszélyt jelenteni, és nem a taktikus visszatámadás, vagy a bekerítés. Ellenben saját egységeink nem valami okosak, látszik, hogy a bolsevistákat hidegen hagyta a munkásember iskoláztatása. Többször előfordul, hogy a katonák megakadnak itt-ott, úgy kell átsegítenünk őket a különböző akadályokon, homokzsákokon (ezeket maguktól egyébként sem hajlandóak átugrani), ha pedig kezük ügyébe kerül egy távolsági löveg, jobb, ha fél szemünket mindig rajtuk tartjuk, különben könnyen azon kaphatjuk magunkat, hogy a vörös szívű hazavédők nyílt tűzbe tolják az értékes zsákmányt. Ugyan a pályák felépítése igyekszik palástolni az AI gyengeségeit, bizony kilóg a lóláb pár helyen. Bosszantó továbbá, hogy a kampány kizárólag a szovjet oldalt mutatja be, holott a Skirmish játékmódban a németek bőrébe bújva visszatérnek az első rész megoldásai, mi több, a germán hódítók fegyverei sokkal erősebbek és látványosabbak.
III. oldal
A háború színház
Még szerencse, hogy a kampány csak a játék egyik eleme a háromból, mert sajnos nem fejlődött annyit, hogy megálljon a lábán. Ellenben a Company of Heroes 2 Theater of War-módja megér egy misét: tulajdonképpen a Total War-sorozat Historic Battles nevű opciójának gyorsított változatáról van szó, online támogatással és kooperatív lehetőségekkel. Adott egy sor, történelmileg viszonylag hitelesen előadott, a valóságban is lezajlott ütközet, melyek különböző szintű kihívásokat rejtenek. Ezek a küldetések pedig sokkal változatosabbak a kampányban tapasztaltaknál, ami elég érthetetlen, olyan, mintha a két komponensen teljes más dizájncsapat dolgozott volna. Egyedül is nekivághatunk a Theater of Warnak, de kooperatív módban még szórakoztatóbb a dolog. Ilyenkor egy barátunk is mellénk szegődik, s mivel a Theater of War feladatai sokkal nehezebbek a sztori alatt látott misszióknál, szinte biztos, hogy nem lesz részünk két egyforma ütközetben. Ráadásul az egész úgy működik, mint egy skirmish meccs, azaz mi rakhatjuk össze az osztagainkat, nem vagyunk kiszolgáltatva a játék kegyeinek.
A kompetitív multiplayer is ennek köszönheti makulátlan tündöklését. A pályák két csoportra oszthatóak, vannak nyári és téli helyszínek, s míg előbbiek a megszokott módon működnek, addig a rettegett orosz lankák hidege egy újabb dimenzióval bővíti a játékot. A fagypont alatti hőmérséklet akár meg is ölheti a katonákat, és míg ez a játékelem a kampány alatt csak elvétve jelenik meg, multiplayerben sokkal nagyobb hangsúlyt kap. Ugyanez érvényes a befagyott vízfelületekre. A jégen rekedt tankokat el is süllyeszthetjük, szóval csak óvatosan az elsőre járhatónak tűnő felületekkel! Egyszerre egyébként négyen eshetünk egymásnak, s mivel a Company of Heroes 2 egy pörgős játék, számítsunk rá, hogy egy helyben ülve akár 5-6 meccset is lenyomunk majd egymás után. A játék egyébként minden egyes programmal töltött percünket monitorozza, és különböző kitüntetésekkel jutalmazza meg a kitartó játékosokat. Ezek néha feloldható, játékmenetbeli extrákat is adnak, de nem kell megijedni, az 1-2%-os extra sebzés vagy a hosszabb lángnyelvet eregető lángszóró még nem elég hozzá, hogy felborítsa az egyébként is kényes egyensúlyt. Jelenleg annyit érdemes tudni a balanszról, hogy a németek majd’ minden téren jobbak – várjuk az első javítást, ami kicsit nerfeli majd őket.
IV. oldal
Hóban, fagyban, vérben, verítékben
A Company of Heroes 2 tehát egy vegyes tartalmú játék. A kampány végülis nem rossz, de az első részt hét évvel később sem szárnyalja túl. A Theater of War remek, és a multi is roppantmód élvezetes, annak ellenére is, hogy a nyílt bétateszt ellenére sem jutott idő a tökéletes egyensúly megteremtésére. Van azonban egy olyan aspektus, amiben a Relic verhetetlen: a látvány. Kérem szépen, én már sok döbbenetes grafikával megáldott játékkal játszottam, de a Company of Heroes 2 láttán folyamatosan ügyelnem kellett rá, hogy a leesett államon csöpögő nyál ne piszkítsa be a billentyűzetet. A képek egyszerűen nem adják át azt a dinamizmust és részletességet, amit a házi fejlesztésű motor prezentál. A katonák arca, bőre, kisujja, mindene ki lett dolgozva, a részecskeeffektek, mint a füst és a por, szinte rárakódnak az arcunkra, és akkor a hihetetlenül szép textúrákról, vagy a rengeteg tereptárgyról, illetve a fantasztikus egységanimációkról még nem is beszéltünk.
Elképesztő, ahogy ez a játék kinéz, és mindehhez még csak nem is kell erőmű (feltéve, hogy nem akarunk 60 fps-sel játszani). A tesztgépen (AMD Athlon II X2 @ 3,4 GHz; 6 GB RAM; ATI HD5770) játszható volt 1920x1080-as felbontás és maximális grafikus részletesség mellett, egyedül a komoly fizikát és a látványjavítókat kellett elhagynom. Így a program végig játszható volt, csak akkor tapasztaltam szaggatást, ha mondjuk összedőlt egy épület és mindent ellepett a szálló port. A technikai minőséget persze művészi szintű igényesség is kiegészíti, bár azért a zene és a szinkronhangok lehettek volna kicsit változatosabbak is.
Összefoglalva, a Company of Heroes 2 egy remek stratégiai játék, mely viszont nem hoz túl sok újdonságot az első részhez képest. Ez persze valahol érthető, hisz azt még hét év elteltével is sokan játsszák, de azért szívesebben láttunk volna egy német hadjáratot is, és a sztori sem igazán olyan, amilyet elvárnánk egy AAA-kategóriás alkotástól. Mindez viszont még kevés negatívum ahhoz, hogy ne ajánljuk a Company of Heroes 2 beszerzését. Kevés manapság a tényleg jó RTS, és ha hiszünk a Relicnek, akkor a CoH 2-t még sokáig támogatni fogják. Ráadásul a játék így is több tucatnyi óra nettó szórakozást ígér, ami nem semmi, főleg nem manapság, mikor egy 10 ezer forint körüli játék jó, ha 5-6 órán át kitart. Persze akkora klasszikus nem lesz belőle, mint az első részből, ahhoz több kellett volna pár orosz akcentussal hápogó bakánál.
Platformok: PC
Tesztelt platform: PC
