Commandos 2 HD Remastered – Régen minden jobb volt?

Mennyire lehet életképes egy jócskán perifériára szorult műfaj közel a húszat taposó képviselője 2020-ban? Cikkünkből kiderül!

Commandos 2 HD Remastered – Régen minden jobb volt?

Tízből kettő

Ugyan 1942 decemberére már megkopott Hitler legyőzhetetlenségének mítosza, a szövetségeseknek vajmi kevés okuk volt az örömre. A nácik stratégiai pozíciói biztosnak és megingathatatlannak látszottak, ráadásul bajaikat tovább tetézte, hogy nem tudtak döntő, vagy legalább érdemi kárt okozó csapást mérni az utánpótlási vonalaikra. A legfőbb problémát a Bordeaux szigorúan védett kikötőjébe befutó teherhajók okozták. A britek biztosra vették, hogy az acélmonstrumok megsemmisítésével vagy megrongálásával egy hosszú távon végzetesnek bizonyuló döfést vihetnének be a németeknek.

Egy komolyabb, bakák tízezreit igénylő, klasszikus értelemben vett ütközet szóba sem jöhetett, így a kétségbeesett tábornokok jobb híján egy kalandregénybe illően merész ötletre adták áldásukat. Holott a Frankton hadműveletet kész istenkísértésnek bélyegezték, mert kevesen hitték, hogy egy maroknyi, kezdetben tengeralattjáróval utazó, majd kajakokkal csendben a gigászokhoz evező katonára rámosolyoghat a szerencse. Tény: az előjelek baljósabbak nem is lehettek volna.

Egy kisebb baleset miatt hat helyett csupán öt, mágneses aknákkal felszerelt páros indulhatott útnak, és hamar világossá vált, hogy Fortuna a javuktól megvonta a kegyét. Ketten a jeges vízben hűltek ki, míg hatukat lelőtték, azaz az aktív résztvevők közül ketten térhettek vissza az övéik közé. De eredményeik önmagukért beszéltek: féltucatnyi óriásbárkát vontak ki a forgalomból, és ezzel irtóztató felfordulást idéztek elő az ellenség soraiban. Azon, hogy Winston Churchill vélekedése, miszerint az önfeláldozó kevesek bő fél évvel lerövidítették a második világégést, helytálló-e, a mai napig vitatkoznak a történészek. Ám diadalukhoz nem férhet kétség.

Galéria megnyitása

Mindezek tükrében némiképp meghökkentő, hogy a konfliktust feldolgozó programok között roppant szerény arányban képviseltetik magukat a válogatott kevesekre fókuszáló művek. A minőség viszont fordítottan arányos a mennyiséggel, és a fikarcnyit sem csillapodó felújítás-láznak hála, az anno lelkes-örömittas hangvételű cikkek százaiban ünnepelt Commandos 2 visszatért, hogy egy új generációt hódítson meg.

Lássuk hát, hogy hogyan is muzsikál 2020-ban a valós idejű taktikai játékok nagy öregje!

A piszkos kilenc

Ahogy azt a korábban olvasottak alapján könnyű kitalálni, feladatunk az, hogy a szövetségesek egy elitspecialistákból verbuvált alakulatával akadályokat görgessünk a nemzetiszocialisták  és csatlósaik hadigépezete elé. Szabotázs, fontos célszemélyek likvidálása, fogolymentés vagy egy Enigma-kódkönyv meglovasítása: a kínálat épp olyan sokszínű, mint a más-más területen jeleskedő fenegyerekek véd – és dacszövetsége.

A zöldsapkás Jack O'Hara harmonikusan egyesíti a nyers-vadállati erőt a gerillafinesszel. Drabális izomkolosszusként akadály nélkül pakol arrébb súlyos tárgyakat, és ha kell, beássa magát a földbe, hogy a semmiből előmászva késelhesse meg áldozatait. Vele szemben a betörőből lett szabadságharcos, Paul Toledo, alias Lupin nem a direkt megoldásokra esküszik. Ha kell, ártalmatlanítja a kiszemelt célpontot, de megkötözni már nem tudja: inkább zárak kinyitásával, akrobatikus kunsztjaival és az apró termetéből adódó előnyökkel segíti a többieket.

Hozzá hasonlóan a Kísértetként emlegetett René Duchamp nem szívesen piszkolja be a kezét – igaz, erre nincs is szüksége. Veterán kémként az álcák kaméleonlelkű mestere, és parádés nyelvtudásának, valamint magabiztos fellépésének köszönhetően ha hozzájut egy egyenruhához, utasítást adhat az alacsonyabb rangúaknak. A két franciával szemben a nem véletlenül Infernónak becézett utász, Thomas Hancock maga a fékeveszett pusztítás avatárja. A nehézfegyverek a gyengéi, és kacagva hatástalanítja a robbanószerkezeteket – hogy aztán visszaküldje a feladónak a zsákmányt. 

Galéria megnyitása

A Hercegként emlegetett, kissé arrogáns Sir Francis T. Woolridge krédója jócskán különbözik az övétől: olimpiai aranyérmes lövészként kényes arra, hogy kit kap puskavégre, és nem szívesen pazarolja a drága muníciót. A búvár James „Uszony” Blackwood nem kell, hogy felbukkanjon levegőért a víz alól, kiválóan ért a hajókhoz, és a nesztelen hajítókések virtuóza. Sidney Perkins papíron sofőr, ám szanitécnek sem utolsó, egy kis segítséggel agyafúrt csapdákkal fűthet be rosszakaróinak és Molotov-koktéljai kincset érnek. A kompánia egyetlen női tagját, a csábos Natasha Nikochevski-t sem kell félteni.

Ártalmatlan külsejével észszerű határokon belül nem hívja fel magára a figyelmet, bájaival elcsavarhatja a felhevült őrök fejét, és a pökhendi brit után ő bánik a legügyesebben a mordályokkal. Végül Whiskey, a bull terrier elsőre egy haszontalan bolhazsáknak tűnhet, de az ördög az ő esetében is a részletekben búvik meg. Éles-kifinomult szaglásával kiszimatolja a földbe ásott aknákat, ugatásával elterelheti az őrök figyelmét, és mivel nem foglalkoznak vele, nincs nála jobb küldönc.

Becstelen Brygantik

A változatosságra ezért nem panaszkodhatunk. Bár akadnak kizárólag egy karakterrel megoldható szituációk, és jellemzően nem az egész gárdának adunk utasításokat, az esetek javában semmi sem köti meg a kezünk. Ám azt egy percre sem felejthetjük el, hogy a legkisebb hibát is ezerszeresen megtorló terepeken vagyunk kénytelenek akciózni, és kommandósaink távolról sem szuperhősök.

Vagyis ha tervünk sarokköve az, hogy az esetleg kutyaszorítóba került önkéntesek mellel leveszik a géppisztolytöltényeket, majd visszaköpködik az ólmot, esetleg két rohampuskával osztják az áldást, garantáltan sírógörcsöt fogunk kapni. Így a fair play kifejezést jobb, ha töröljük a szótárunkból: fölösleges luxus. Egyben azt sem árt elfogadnunk, hogy nem az a küldetésünk, hogy pontban déli tizenkettőkor párbajt vívjunk a nácikkal.

Galéria megnyitása

Torokmetszés, rafinéria, nesztelen leütés, esélyt sem adó pokolgépek, egy magaslati pont óvó-ápoló rejtekéből leadott lövés: nem hősködni jöttünk. Hovatovább, akármennyire is csábító, hogy pengékkel suttyomban átvágjuk egyik-másik kurafi nyaki verőerét, ha nem kifejezetten az a parancs, hogy iktassuk ki a környéken állomásozókat, tízből kilencszer nincs mese. Célunk elérése érdekében le kell nyelnünk a keserű pirulát, és az árnyakban osonó, nesztelen kisegérként, vagy a tömegbe beolvadó, jellegtelen senkiháziként kell épülettől épületig sunnyognunk. Viszont akkor sem engedhetjük el magunk, ha ez nem járható út, és okvetlenül szitává lőtt tetemeknek kell hirdetniük hatékonyságunk. Hiába segít pár katona, nem ússzuk meg az óvatos felderítést és az aprólékos, a főbb eshetőségekre felkészülő agyalást: ravasz-sunyi taktika híján elsöpör a túlerő.

Felújítás, hát hogyne

A Commandos 2 tehát szűk két évtized távlatából is megmaradt egy logikánkat, stratégiai érzékünket és idegeinket próbára tevő, méltán piedesztálra emelt műremeknek. Ráadásul nosztalgikus utazásnak sem utolsó: az izzasztóan kemény, de teljesítésük esetén már-már katartikus sikerélményt nyújtó missziók abszolválása során óhatatlanul is elmerengünk az ágazat átalakulásán. Mert itt nyomuk sincs a videojátékok robbanásszerű népszerűségnövekedésével villámgyorsan teret hódító kényelmi funkcióknak és a „kikapcsolódás az első” unos-untalan ismételgetett mantrájának.

Ha érvényesülni akarunk, valódi, a piszkos harcot preferáló, kanyaró helyett etika ellen beoltott szemétládaként kell gondolkoznunk. Ám mivel a legzseniálisabb elképzelésben is akadhatnak megjósolhatatlan buktatók, ez sem garantálja feltétlenül, hogy diadalt aratunk – hiszen a háború maga a vegytiszta, hömpölygő-örvénylő káosz. Ha beleköpnek a levesünkbe, egy pillanat alatt reagálnunk kell az új körülményekre. Kitartás, vágyaink elnyomása, és minél gyakoribb mentés: a győzelmet nem adják ingyen.

Galéria megnyitása

Ergo vitathatatlan, hogy meg kell emelnünk a kalapunk a Pyro alkalmazottjai előtt, mert roppant kevés egykori etalon állta ki maradéktalanul az idő kegyetlen-könyörtelen próbáját. De sajnos ennek sem örülünk felhőtlenül, mivel csúcsteljesítményük még inkább kiemeli azt, hogy a Yippee! Entertainment állítólagos fáradozásainak poshadt-fonnyadt gyümölcse legfeljebb az egészségügy alternatív medicinákért felelős döntéshozóinak figyelmét keltheti fel. Mert az garantált, hogy az idézőjelet joggal megérdemlő „elvégzett munkához” mérve hajmeresztő, tizenkilenc eurós ár megemeli a hobbi szerelmeseinek vérnyomását. A grafikai ráncfelvarrást egyrészt a modelleket, illetve a portrékat leszámítva nehéz észrevenni, másrészt sajnos ezek is máshogy csúnyák, és nem szebbek lettek.

Ezt persze elintézhetnénk egy könnyed-hanyag vállrándítással, mivel ahogy azt jobbnál jobb alkotások százai bizonyítják, a külcsín sokadagos-elhanyagolható apróság. Ám az, hogy az animációk darabosak, hemzsegnek a bugok és ennek tetejébe az irányításhoz sem nyúltak hozzá a retusbrigád kontárjai, minimum kérdésessé teszi a franchise-feltámasztási kísérlet jóhiszeműségét. Holott ennek kacifántossága közismert, és a készítők csemetéiket árkon-bokron keresztül óvó-ápoló szülei is csak szemlesütve mernék védelmükbe venni. Azaz egy újrafeldolgozás jóformán egyetlen értelme az lett volna, hogy kicsit egyszerűsítsék a lehetetlenebbnél lehetetlenebb billentyű-kombinációk gyors-akkurátus lenyomására építő szisztémát.

De ez nem valósult meg. Egy őr leütése, megkötözése, arrébb cipelése és kifosztása ha nem is tortúra, ám lényegesen körülményesebb az indokoltnál – a ritkábban használt vagy trükkösebb cselekedetekről nem is beszélve. Hovatovább, a nagy garral beharangozott kezelés-újraszabás azt takarja, hogy aki szegény ahhoz, hogy egy BDSM-kéjtanyán gyötörtesse meg testét-lelkét, az kontrolleres bénázással is hozzájuthat a hőn áhított, napi szenvedés-fröccséhez. Képernyőhátterekről, koncepciórajzokról és hasonló bónuszokról pedig álmodozni is felesleges. Semmi értékelhető extrát sem kapunk a pénzünkért.

Galéria megnyitása
Ez a kép az eredeti Commandos 2-ből van.

Konklúzió

Összességében a Commandos 2 HD Remastered az utóbbi évek egyik legpofátlanabb, még eleve szerény célkitűzéseinek sem eleget tevő, egyben gazdasági szempontból is zavarba ejtően érthetetlen szégyenfoltja. Elvégre a Steam-en nyüves öt euróért bővíthetjük a gyűjteményünk az eredetivel, míg a GoG-on alig több mint háromezer forintért egy, a harmadik részt is tartalmazó csomagba ruházhatunk be.

Vagyis szó sincs arról, hogy egy beszerezhetetlen, vagy a modern eszközökön botrányosan futó cím tűkön ülve várt felújításáért adnánk ki a tartalomhoz mérve abszurd summát. Felfoghatatlan, hogy pontosan ki is a célközönség, és a verdikt sem kétséges. Ha golyót repítenénk a burmai zsarnokba, vagy megóvnánk a fények városát, jobb, ha a már régóta elérhető, gazdaságosabb csomagokat válasszuk.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap