A Kilimandzsáró a hét kontinens hét legmagasabb csúcsának egyike – hegymászásban a Seven Summit összefoglaló néven emlegetik ezeket. 2 millió évvel ezelőtt egy vulkánikitörés sorozat eredményeként jött létre és három vulkanikus csúcsból áll: a Shira (3962m) északnyugaton, a Mawenzi (5149m) délkeleten és a legfiatalabb Kibo (5895m) a két előző hegycsúcs között helyezkedik el. Igazából nincs megegyezés nevének eredetét tekintve. Több nézet is van, az egyik, hogy a helyiwachagga nép nem nevezte el magát a hegységet, csak a két csúcsot: Kipoo és Kimawenzi.
A másik, hogy a Kilimandzsáró neve a helyi szuahéli nyelven fénylő vagy fehér Hegyet jelent. De ide tartozik az is, hogy amikor az ott élő maszájokat kérdezték a hegy nevét illetően, ők a hegyet a víz forrásaként (ngare) említették, és később ez a név torzult a "njaro"-ra. Ezen kívül a helyiek (és persze a turizmus) számos hízelgő névvel illeti még az óriást: Afrika teteje, a vulkánok királya, Tanzánia koronája. Meghódítására 1849-től több próbálkozás is volt, végül 1889-ben Hans Meyer érte el a legmagasabb csúcs tetejét.
Azt is lehetne mondani, hogy a Climber: Sky is the Limit egy walking szimulátor, különböző, a hegymászás különféle aspektusait lefedő mini játlékokkal. Van benne szikla és jégmászás (nagyon különböző mechanikai megoldásokkal), meredek jég és sziklafalakon való átjutás, létrával, kötéllel és jégcsákánnyal, megtanuljuk felismerni a szurdokok/hasadékok feltérképezését, és elsajátítjuk a táborozás, főzés, alvás, valamint a hátizsák kiegyensúlyozott bepakolásának alapjait. Mindez különböző időjárási körülmények között, kisebb lavinákkal, miközben igyekszünk egyensúlyban tartani a hőmérséklet, állóképesség, éhség, mentális állapot kijelzőket.
A játék ad egy fő útvonalat a csúcshoz és ettől (bár nagyon kis mértékben csak), de eltérhetünk. Van, hogy „elágazáshoz” érünk, de ugyanoda vezet végül mindkét irány, csak épp 50 méter eltéréssel. Ennek ellenére az út nem mindig egyértelmű. A létra elhelyezésével, az akadályok leküzdésével és a jégfalak megmászása nem véletlen lett külön kis minijátékhoz hasonlítva, ráadásul térkép nélkül vágunk neki az útnak és sokszor nem is az előrejutás a nehéz, hanem megtalálni azt a helyet, ahol továbbjuthatunk. Mindezt, hegyvidéki időjárásnak megfelelően ritkán tesszük szikrázó napsütésben, inkább ködben, hóban és néha éjszaka. Itt azonban kicsit előjön a játék egyszerűsített mivolta, nincs leereszkedés, nincs tábor és ellátmány láncolat és nincsen akklimatizálódás sem.
Ha felértünk a csúcsra, a játék „levarázsol” minket a következő helyszínre és mehetünk tovább. A végső cél a csúcsra jutás, ráadásul mindezt a legrövidebb idő alatt kellene teljesítenünk, ami verseny érzetet ad a dolognak és sokak számára ellentétes azzal, ahogy elgyönyörködik a tájban az ember, vagy ahogy szépen, lassan építkezve jut a hegycsúcsra, szükségtelen rohanások nélkül.
A játék második felében némi optimalizálatlanság is előkerül a játékmechanikák szintjén. Egyre nehezebbé válik az alapértékeink (pl. testhőmérséklet, állóképesség) egyensúlyban tartása és mivel lassan nő csak a hírnevünk és a szponzoraink sem árasztanak el pénzzel minket, arra kényszerülünk, hogy „grindeljük” a mászásokat (persze itt is minél gyorsabban), hogy jobb felszereléshez és pénzhez jussunk.
Jelenleg Climber: Sky is the Limit a hegymászás rajongói és a stratégia/túlélőjátékosok számára egy értékes hiánypótló játék lehet. Némi fejlesztéssel, javítással, új nehézségi fokozatokkal, bővítésekkel és különböző játékmódokkal, idővel sokkal többé válhat és kiemelkedő játékává válhat egy olyan rétegnek, akik a hegymászást életérzésnek élik meg (hobbi vagy komolyabb szinten) és akár új rajongókat is szerezhet a sport számára.
