A normandiai partraszállás már a tervezési szakaszban is tudni lehetett, hogy döntő jelentőséggel bíró hadművelet lesz. Hatalmas ember- és ellátmány anyagot mozgatott meg, de az előkészítése is olyan mértékrendű vállalkozás volt, ami jól mutatja fontosságát: invázió első hat napján 326 ezer embert, 54 ezer járművet, 104 ezer tonnányi hadianyagot tettek partra.
A leginkább kézenfekvő partraszállási pont Calais környéke volt, de – részben Eisenhower nyomására – végül Normandia mellett döntöttek a szövetségesek. Ez a régió nem rendelkezett komolyabb megerősítéssel és ugyan Rommel jelenléte felgyorsította az Atlanti fal – egy Franciaországtól egészen Norvégia északi csücskéig húzódó, csaknem 5000 km-es, hatalmas erődrendszer – építését, összességében még mindig gyengébb volt, mint sok belső szárazföldi csomópont.
A Classified: France’44 egy történelmileg sok szempontból hű helyzetben, de azon belül egy fiktív katonai speciális csapat vezetését bízza ránk. Feladatunk nem csekély, nekünk kell a francia ellenállást segítve, az ottani erőkkel együttműködve előkészíteni, megerősíteni és olajozott gépezet hatékonyságához hasonlatossá tenni a partizánok, de Gaulle hívei és a különféle alvilággal szoros kapcsolatot ápoló csapatok, németek elleni offenzíváját.
Mindez természetesen a pontos dátummal rendelkező partraszállást segíti és az első pillanattól kezdve kapunk egy ketyegő órát a fejünk fölé: minden manőver, küldetés és feladat időbe kerül (többek között) és 1944 június 6-a közeleg.
A partraszállás napjának drámaiságát tovább növelte, hogy a sok fronton zajló háború miatt nyugaton viszonylag kevés egység védte a partot, a számos elterelő, szövetséges hadművelet és zavaró partizán akció miatt pedig a németek nem, vagy csak nagy nehézségek árán jutottak pontos információhoz.
Még maga Hitler sem tulajdonított egy lehetséges ide tervezett hadműveletnek nagy jelentőséget – az pedig már csak a sors fricskája, hogy a Führer átaludta az invázió első óráit és maga a német hadvezetés a június 6-ai partraszállást is elterelő hadműveletként kezelte és késve, nehézkesen lendültek csak mozgásba a német erők.
Kezdetben 3 kommandós alkotja a csapatunkat, de hamar csatlakozik hozzánk még egy katona és időnként újabb és újabb taggal bővül az osztag. A játék kasztrendszerben gondolkodik, klasszikus leosztás szerint leader, support, marksman, scout, heavy titulust kaphatnak katonáink. Itt a leader támogató képességekkel megáldott karabélyos katonát, a support vadászpuskás orvost, a marksman klasszikus mesterlövészt, a scout gyors géppisztolyos egységet jelent, a heavy pedig tank/damage dealer irányba is elvihető könnyű géppuskás.
Skill-fa, elfáradás, sebesülés is része az RPG elemeket felvonultató rendszernek és emellé az egyenruha/öltözék szerepe is egy hack&slash jegyeit őrzi magán, ahol a megszerzett „fejlettebb” ruhadarabok és fegyverek ilyen-olyan statokkal segítik azt, akire ráaggatjuk őket. Egyenruha vagy ruhadarab viselése szempontjából számít, hogy ki milyen nemzetiségű, legalábbis a játék azzal fenyeget, hogy aki más nemzet ruháját, hordja, azt kémnek nézik és lelövik. Ezért hát minden emberünk kínosan ügyel rá, hogy csakis saját hazája ruhatárából válogasson bevetés előtt vagy után.
A harc körökre osztott, de ha épp nem lerohanjuk az ellenséget vagy ő minket, akkor kezdhetünk lopakodva is, ami nagy előnyt jelent. Alapesetben 4 embert iktathatunk ilyen módon ki, majd kapunk egy meglepetésnek számító rajtaütés kört és utána a már említett körökre osztott harcrendszer lép érvénybe.
Viszont találkoztam olyan pályával is, ahol „végtelen” ember likvidálását engedélyezte a mechanika, amíg észre nem vett minket valaki – a csavar itt az volt, hogy bizonyos katonák (nehézfegyveres, gránátos) védve voltak a csendes, hátba szúrós támadás ellen, vagy haláluk pillanatában felrobbantak, ami a lopakodással érthető módon, nehezen összeegyeztethető manőver.
A fedezékek, százalékos találati esélyek, mozgás, fő és oldalfegyver, overwatch, gránátok, aktív és passzív képességek, a különféle fegyvertípusok elég sok taktikai és stratégiai lehetőséget biztosítanak és ehhez az is hozzátartozik, hogy egyszerre legfeljebb 4 embert vihetünk egy bevetésre. Küldetések terén elég nagy a változatosság: volt lopakodós tervrajz megszerzés, evakuálás, rádiótorony szabotázs, támadás alatt levő bajtárs kimentése, híd felrobbantása, ellenség feltartása és még jó pár dolog, vagyis nagyon is számít, hogy kikkel és milyen felszereléssel vágunk neki az adott feladatnak.
Mivel embereink fáradnak így egy álomcsapat összerakása sem lehetséges, ugyanis folyamatosan cserélgetnünk kell a résztvevőket, ráadásul időnként d9ntést kell hoznunk, hogy kit veszünk fel/mentünk meg és ebben a lehetséges szimpátia mellett az is benne lesz, hogy milyen kasztú harcosra van inkább szüksége a csapatunknak.
Az egyik furcsaság az volt a játékban, hogy a lopakodó fázisban megölt ellenséges katonák teste automatikusan láthatatlanná válik. A másik, hogy a földre került, vagyis 0 HP-val fetrengő katonánk alapesetben 3 kör múlva fele életerővel felpattan. Igaz, hogy egy további sebzés kivonja a forgalomból, de ilyen mechanikával se nagyon találkoztam még. Úgy tűnik, mintha bizonyos játékösszetevőket egyszerűsíteni akartak a készítők és nem mondom, hogy rossz lett, de mindenesetre szokatlan.
A Becstelen brigantyk szerű „szedett vetett” csapat jelleg, a háborús történelem, a körökre osztott RPG (vagy X-COM) szerű harcrendszer rajongóit jó eséllyel képes megszólítani a Classified: France’44. Az is előnyére válhat, hogy döntéseink és végrehajtott küldetéseink szempontjából sok felé elmehetünk és ugyan a végcél ugyanaz marad, egy némileg más tagokból álló csapattal, némileg más küldetésekkel akár az újrajátszás is izgalmas lehet. Ennyi izgalom pedig jár, hiszen a végeredményt, a végcélt tudjuk, közeleg a mindent eldöntő dátum, a világtörténelem fordulóponthoz érkezik.
