Kínában érdekes és hathatósnak bizonyuló megoldással kísérleteznek a sivatagosodás megállítására: az ország északnyugati részén húzódó Góbi sivatag folyamatosan terjeszkedő dűnéit baktériumokkal igyekeznek kordában tartani. A kietlen pusztaság terjedése egyre jelentősebb problémát jelent, mivel a túlzott legeltetés sok helyen elpusztította a sivatag határán a homokot megkötő, zuzmók, mohák és algák lakta kriptobiotikus réteget. Ennek hiányában a sivatag gyakorlatilag megállíthatatlan: utakat, vasutakat nyel el, a közeli falvakban és nagyobb városokban pedig porviharokat okoz.

A szárazságtűrő füvek ugyan megkötik valamennyire a homokot, azonban a szél gyakran „kimossa” alóluk és közülük a finomszemcsés talajt, így önmagában ez sem igazán jó megoldás. A kínai tudományos akadémia hidrobiológiai intézetének kutatói így egy kiegészítő javaslattal álltak elő: a füvesített dűnéket cianobaktériumokkal kell beszórni, amelyek fotoszintetizáló organizmusok lévén nem szenvedik meg különösebben a száraz környezetet.

A projekt már kezdetét is vette, a sivatagtól nem messze található tavakban tenyésztett baktériumokat rendszeres időközönként begyűjtik, majd a dűnékhez szállítják, és elhintik ezeket. A baktériumok ragacsos filamentumai összetapasztják a homokszemcséket, így azokat nem fújja el olyan könnyen a szél. Az aprócska élőlények ráadásul a talaj szerves anyaggal való ellátásáról is gondoskodnak, így az abba ültetett füvek sokkal jobb esélyekkel kezdhetik meg sivatagi életüket.

A kísérlet nem új, immár nyolc esztendeje folyik, és az eredmények kifejezetten biztatónak tűnnek. A cianobaktériumokkal kezelt dűnék árnyékos oldalán az eltelt idő alatt közel egy centiméter vastag talajkéreg képződött, a napos oldalon pedig nagyjából fele ilyen vastag ugyanez a réteg. A kezelt dűnéken növekedő füvek egészségesebbek, illetve gyorsabban és nagyobbra nőttek, mint baktériumos talajjal nem rendelkező társaik.

Laikus szemmel ennyi fejlődés nagyon kevésnek tűnhet, Brian Whitton, a Durham Egyetem ökológusának elmondása szerint azonban természetes körülmények közt egy ugyanilyen, termékeny talajréteg kialakulásához több száz évre lenne szükség, már persze amennyiben egyáltalán elkezdődne ennek újraképződése.

Az új kínai módszert az utóbbi időben a sivataghoz közeli utak és vasutak esetében is alkalmazzák, illetve a mezőgazdasági területek és oázisok határában is megkezdték a cianobaktériumos kezeléseket. A kutatócsoport a következő öt évben 133 négyzetkilométeren tervezi folytatni a bakteriális talajmegkötést.

A sivatagosodás az Egyesült Államokban is egyre nagyobb problémát jelent, mondta el Matthew Bowker, az Észak-Karolinai Egyetem ökológusa, aki egy hasonló talajmegkötő módszeren dolgozik kollégáival, nagyobb területen azonban még nem tesztelte ennek hatékonyságát. „Az ország nyugati része egyre porosabbá válik, a porral pedig szaporodnak a közlekedési balesetek és az egészségügyi problémák is” – mondja a kutató, aki szerint egyre nagyobb szükség lesz az ilyen jellegű metódusokra.