A Microsoft az Edge webböngészővel a jelek szerint nem tud akkora sikert elérni, mint amekkorára a webböngésző bejelentésekor számítottak: a felhasználók egyelőre a Chrome-nak, illetve vetélytársainak szavaznak bizalmat. Persze a Windows 10 beépített webböngészőjét is sokan használják – de ez jelentősebb piaci részesedés eléréséhez bizony kevés. Az Edge-nél jelenleg még az Internet Explorer is népszerűbb, amit valószínűleg nem néznek jó szemmel az illetékesek.

A NetMarketShare aktuális elemzése szerint novemberben az internetezők 63,6%-a használt Chrome-ot, amelyet meglepő módon az Internet Explorer követett a maga 11,19%-os részesedésével, míg a harmadik legnépszerűbb a kereken 10%-os piaci részesedéssel rendelkező Firefox volt. Az Edge a maga 4,34%-os eredményével bizony csak a negyedik helyet tudta megszerezni, alig megelőzve ezzel az ötödik helyezett Safarit, amely 3,82%-os részesedéssel bír a PC piacon.

A fenti adatok nem vetnek túl jó fényt a Windows 10 beépített webböngészőjére, pedig a Microsoftnál korábban nagy reményeket fűztek az új szoftverhez, ami az Internet Explorer utódja, és igazából nem sikerült rosszul, de egyrészt erős a konkurencia, másrészt hiába a név váltás, sokakban megmaradtak a negatív előítéletek.

A Windows Central szerint a Microsoftnál úgy látják, az Edge webböngésző helyet egy újabb megoldásra van szükség, ami már képes lehet felvenni a versenyt a Google Chrome-jával, ez a szoftver pedig nem más, mint az „Anaheim”, ami érdekes módon EdgeHTML helyett ugyanúgy Chromium alapokra épül majd, mint a Chrome. A közös alapoknak köszönhetően a friss böngésző ugyanolyan gyors és rugalmas lehet majd, mint a Chrome, valamint funkcionalitás terén is gazdagabb lehet, mint az aktuális Edge. A Chromium alapokat persze testreszabják majd a Microsoft szakemberei annak érdekében, hogy saját víziójuknak, illetve saját igényeiknek maradéktalanul megfelelhessen az új alap.

Az új webböngésző a tervek szerint nem csak x86-os rendszereken, hanem ARM alapú eszközökön is fut majd, felhasználói kezelőfelület terén pedig mind az Edge-től, mind pedig az Internet Explorertől eltávolodhat a siker érdekében. Az „Anaheim” kódnév alatt fejlődő webböngésző tesztelését akár már 2019 folyamán megkezdhetik, ám a szoftver eleinte még nem lesz publikus, vagyis csak a kiválasztott tesztelők férhetnek majd hozzá. A Chromiumot egyébként a Chrome mellett számos egyéb webböngésző is használja, mint például a Vivaldi és az Opera, de a Steam játkon belüli böngészője is erre épül.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

12 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2018. dec. 5. 12:24
#3

A szerkesztők közül valaki tuti fent van az NCORE -on :D ott jóval előbb kint vannak hírek s utána itt lol

FELULET
FELULET
2018. dec. 5. 12:40

Kérlek, ez a hír már sok más helyen is megjelent. Az IPon nem elsődlegesen hírportál, így a delay nem meglepő.

FELULET
FELULET
2018. dec. 5. 8:13
#2

"és igazából nem sikerült rosszul"
Próbáltál már beállítani dolgokat edgében? Csak mert kb. semmit nem enged állítani a drága M$, lebutított limitált böngészője.

Amúgy meg lmao, ennyi erővel egyszerűen alapértelmezetté tehetnék a chromot a wineken, azt tessék, chrononium alapú, és még csak fejleszteniük sem kell. Nem nagyon változna semmi az userek számára... amúgy is azt használják...

De mit gondolok én, gondolkodni? hah! inkább legyen egy 3. M$ fos böngésző, remélem legalább javascriptben megírva, had oszoljon még jobban szét az így sem túl fényes piaci részesedésük :D

Alapból nem tudom mit várnak... az userek nem böngésző motor alapján fognak választani, ők se nem tudják, se nem érdekli, mi van a háttérben, őket a kezelőfelület/UI minősége, szépsége és használhatósága érdekli.

Svindler
Svindler
2018. dec. 6. 1:18

Ezért nem a beállítások döntik el a harcot, a userek 99.9%-a nem finomhangolja a böngészőjét, max megmondja neki, hogy a régi fülekkel induljon, vagy tiszta lappal.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2018. dec. 4. 22:42
#1

Mondjuk ez a grafikon csalóka, mert egy kalap alá veszi a zösszes chrome(ium) alapú böngészőt - ez kb olyan mint az iOS vs. Android market share, egy gyártó több tucat másikkal szemben.
Ugyanakkor nagyon kreatívnak kell legyenek, ha a Chromeot a saját motorjával akarják lenyomni, ahhoz legalább akkorát kellene villantani, mint a Vivaldi.
De őszintén szólva nem értem, az MS miért erőlködik ennyire a böngészőfejlesztéssel, ha 20 év alatt nem sikerült eredményt elérniük, akkor aligha most fognak.

Gerg_19
Gerg_19
2018. dec. 6. 18:54

Lucskos: az USA féle demokráciának köszönheted az internetet is... KÍnát felhozni pozitív példaként... vicces.

Vissza az oldal tetejére